No meg a nőket sem :).

Soha nem fogom megérteni, hogy miért esik nehezükre (a pasiknak) egy sms-t vagy egy rövid e-mailt írni, ha van bármi, ami miatt nem tudnak jönni - telefonálni - akármi. Itt most nemcsak K.P-ról beszélek, hanem ugyanúgy a férjemről, de beszélhetnék a tesómról vagy más pasiról is, akiben egyszerűen fel sem merül az, hogy egy nő valahol aggódik érte és szeretné tudni, mi a helyzet. Én nem várok el ilyenkor semmiféle magyarázkodást, főleg, ha nem tartozik rám. Csak annyit, hogy "bocs, késni fogok" vagy valami hasonlót. Volt már emiatt veszekedésünk (nem is egy) a férjemmel, ő lassan beletanul a dologba, de még mindig nehezére esik sokszor felvenni a telefont. K.P.-vel nyilván nem fogok emiatt veszekedni (nincs rá jogalapom), csak puffogok magamban, hogy mi a fene van, hogy egy rövid üzenetet nem tud küldeni. Ha felvetném a problémát, nem is értené, hogy mi a baj. Mert pasi.

A női oldalt sem értem, azaz saját magamat. Mert hiszen megtapasztaltam már, hogy hogyan működnek a pasik, mégis minden ilyen alkalommal elkezdek kombinálni és jól felidegesítem magam, hogy biztos történt valami, balesetet szenvedett, vagy utál vagy mit tudom én, ahelyett, hogy nyugodtan kivárnám a jelentkezését. Mert utóbb mindig kiderül, hogy semmi baj nincs, csak éppen lemerült a telefont vagy dugóba került hazafelé vagy valami hasonló banális dolog. Odáig már eljutottam, hogy ilyenkor nem teszek rögtön szemrehányást, sokszor nem is kérdezek, csak várok, hogy mit ad elő. Mert ha nekiesnék, abból sok jó nem származna (akármelyik pasiról van szó). De mire választ kapok, sokszor már az életkedvem is elmegy, úgy belelovallom magam abba, hogy biztosan történt valami. Hogy miért működök így, nem tudom. Trenírozom magam, hogy ésszel álljak ezekhez a dolgokhoz is, de még nehezen megy. Szépen lassan haladok az úton, de én meg nő vagyok, hát nem megy tökéletesen a dolog :).

Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit. (Karinthy Frigyes)