Sajnos időnként előtörnek emlékek a múltból, olyanok, amelyeket szívem szerint kitörölnék teljes mértékben, de tudom, hogy nem lehet. Persze nem jó emlékekről van szó, és ha jobban belegondolok, azért nem jók, mert hagytam, hogy megtörténjenek. Ki kell mondjam: hülye voltam. Nem akartam meglátni a nyilvánvalót. Ha már a legelején hajlandó vagyok észrevenni, valószínűleg nem történik annyi szarság. Persze, tudom, mindennek oka van, nyilván ezeknek azért kellett megtörténni, hogy tanuljak belőlük. És azt hiszem, ezt el is érték, csak az a baj, hogy ha eszembe jutnak, még mindig fáj. Nagyon. 

Amikor nem jutnak eszembe, akkor nagyon pozitívan tudok gondolkodni, és szerencsére az időm nagy részében ez igaz rám. Mind pl. ma is, amikor eszembe jutott a megoldás a lakás-problémára. Már csak meg kell valósítani. Tudom, hogy működnie kell. Még az idén enyém lesz a lakás. Igen, így, kijelentő módban. Mert így vonzom be a pozitív történéseket :). 

Lehet, hogy nekem van üldözési mániám (bár nem hiszem, inkább tapasztalatból beszélek), de van egy olyan érzésem, hogy valaki (lehet, hogy az ex-kedvesem?) tesztelni akart. 

Kaptam néhány kedves, udvarlós üzenetet egy site-on, amikre kedvesen, időnként évődve válaszoltam. Kedves volt a srác, de túl fiatalnak láttam, és egyébként is úgy láttam, nem olyanfajta kapcsolatot szeretne, amilyet én. Így aztán nem vettem túl komolyan. Amikor megadta az e-mail címét, arra egyáltalán nem reagáltam. Most néhány nappal később eszembe jutott, hogy annyit azért írni kéne neki, hogy bocsi, de nem. De nem találtam meg az üzenetet. Kicsit körülnéztem, és azt láttam, hogy teljesen törölte a profilt. Nagyon furcsa ez így. Remélem, tévedek. 

Valahogy megéreztem, hogy az előre megbeszélt randit le fogja mondani. Oké, nem lemondta, hanem arrébb akarta tenni egy másik időpontra, de tudta, hogy akkor nekem már más programom van, tehát ez gyakorlatilag lemondás. Én meg nem bántam. Tudom, úgy tűnik, nem akarok szembesülni a problémával, és az egyszerűbb utat választom, de már tényleg belefáradtam ebbe a játékba. Úgyhogy miután hazamentem, este szépen megírtam neki a véleményemet, majd letiltottam a különböző üzenetküldő programokon. Telefonon egyelőre nem, így ha nagyon akarna, el tudna érni. Meg e-mailt is tud írni. Most valószínűleg mérgelődik, hogy ez a nő mit tett vele, de szerintem csak az fáj neki, hogy én mondtam ki az utolsó szót. Egy ideig most biztosan békén hagy. Aztán ha továbbra is kellek neki, megoldja a kapcsolat felvételt, de akkor én minden más csatornát is el fogok zárni. Nem akarom, hogy újra felzaklasson. Nehezen tudok kikerülni a hatása alól, de tudom, hogy nem szabad kapcsolatban maradnom vele, mert túl sok szenvedést okoz, és nem tudok épülni abból a kapcsolatból. Arra meg semmi szükségem, hogy elveszítsem a jókedvem, az optimizmusomat, és eszköznek érezzem magam egy pasi kezében. Nem vagyok eszköz. Nő vagyok, akinek igényei vannak. És ha ő nem tudja ezeket kielégíteni, akkor én sem tudom az ő igényeit kielégíteni. Ez ennyire egyszerű. Ha mérgelődik, az ő baja. Korábban kellett volna gondolkodni. Most már késő. 

Nem egészen két hónapig bírta. Mondtam én, hogy nincs még itt vége, így legyen ötösöm a lottón. 

Rájött, hogy hiányzom és szüksége van rám. Engem akar. Ő akar lenni az egyetlen férfi az életemben. 

Mondtam neki, hogy olyan módon, ahogy eddig csináltuk, nekem nem jó. Ha normális kapcsolatot akar, ahhoz úgy kell hozzáállnia, és akkor én is úgy állok hozzá. Találkozni akar. Én most nem tudok, aztán ő nem tud, szóval van még egy bő hetem kitalálni, akarom-e újrakezdeni. Most arra hajlok, hogy nem. Már megpróbáltuk párszor, miért lenne másképp most? Ő már nem tud változni. Talán akar, de még abban sem vagyok biztos. Nekem meg úgy biztosan nem kell. Lehet, hogy jobb, ha meg sem próbáljuk, nem kínozzuk egymást ezzel a csiki-csuki játékkal. Csak nagyon nehéz őt leszerelni. Még jó, hogy van időm gondolkodni. 

És itt most a szörnyetegen van a hangsúly.

Volt már dolgom néhány féltékeny barátnővel, és mindig kiverték nálam a biztosítékot, ugyanis képtelen vagyok felfogni a viselkedésük okát. 

Kezdődik ott, hogy számomra érthetetlen, milyen jogon néz bele bárki egy másik ember telefonjába, levelezésébe, üzeneteibe. Ehhez egyszerűen nincs joga. 

Ha már egyszer belenéz, és ott talál bármit, ami miatt gyanakszik, akkor miért nem a kedves barátját/férjét/pasiját (vagy barátnőjét/feleségét) kérdezi meg, miről is van szó? Miért hív fel (vagy ír üzenetet) egy idegen embert, akiről semmit nem tud, lehet, hogy még azt sem, férfi vagy nő az illető? 

Azt is felfoghatatlan számomra, hogy ezek a nők (általában nők, bár biztos vannak ilyen férfiak is) tényleg nem értik, hogy ezzel a viselkedéssel fogják elüldözni a párjukat? Különösen akkor, ha ok nélkül féltékenykednek? Ha állandóan cirkuszolnak, mert azt hiszik, a párjuk megcsalja őket, tuti hogy az illető előbb-utóbb tényleg meg fogja tenni. Ki a fene akar egy házisárkány mellett élni? Én biztos nem szeretnék.

Szóval volt már egy-két érdekes beszélgetésem féltékeny barátnőkkel*, de még mindig meg tudnak lepni. 

Éjjel 11 órakor csörgött a telefonom (pontosabban rezgett, mivel éjjel le van halkítva, de bekapcsolva kell tartanom, mert a gyerekem épp táborozik). Néztem, ki az, de nem vettem fel, mert éjjel 11-kor nem óhajtottam senkivel beszélni. Főleg nem olyan pasival, akivel hónapok óta egyáltalán nem beszéltem, és aki soha nem szokott felhívni. De kitartóan csörgött. Ez nem rá vall, ezért végül felvettem a telefont. Egy nő szólt bele, hogy megkérdezze, milyen kapcsolatban vagyok azzal az illetővel, akinek a telefonjáról ő hívott engem. 

Mondanom sem kell, leüvöltöttem a fejét, hogy mégis mi a jó istenért kell engem éjjel 11-kor hívni, és letettem a telefont. Bassza meg, kérdezze meg azt az illetőt, ne engem. Talán (hangsúlyozom: talán) megérteném, hogy tudni akarja, ha tele van a telefon az üzeneteimmel, a hívásnapló a számommal. De nincs, soha nem is volt, talán két-három alkalommal beszéltem telefonon ezzel a pasival, de legutóbb is már több hónappal ezelőtt. Könyörgöm, minden női névhez tartozó számot felhív???? Hát nem lehetnek annak a pasinak kolléganői? Unokatestvérei? Vagy csak szomszédai, akiknek el van mentve a száma? Vagy a gyerek tanárai? Neadjisten szülőtársak? Tényleg lehet valaki ennyire idióta, hogy éjjel 11-kor felhív egy tök ismeretlen számot csak azért, mert megtalálta a pasija telefonjában? 

Hülye picsa jól felidegesített, azóta sem tudok elaludni :(. 

*érdekes,hogy akit tényleg megcsaltak, az volt a legnormálisabb, bár ő pont nem azért keresett, mert gyanakodott, mindketten teljesen gyanútlanul voltunk átverve