K. pontosan tudta (érezte), mikor kell újra felbukkannia, és nem eltűnnie. A legjobbkor jött és a legjobbat tette, amit tehetett: boldoggá tett. Kaptam tőle újra egy napot, amikor nem kellett azon gondolkodnom, hogy mi lesz másnap, csak élvezni az életet. Maximálisan. Vele valahogy minden olyan természetes. Nincs görcsölés, nincs agyalás, csak történnek a dolgok. Megegyeztünk, hogy nem várunk két évet a következő alkalomra :). Jó vele lenni, és most többre nincs is szükségem, mint amit ő nyújtani tud. 

Magamhoz képest is elég sokáig vártam, hogy egy kicsit változni fog a hozzáállása a kommunikációhoz. Nem változott. Nem érti, mi a baj azzal, hogy hetekig nem tudok róla gyakorlatilag semmit, amikor külföldön van. Pedig olyan sokszor elmondtam, hogy nem várok el túl sokat, de azt azért szeretném tudni, hogy épp a világ melyik részén tartózkodik. 

Legutóbbi példa: pénteken ír, hogy hiányzom, hétvégén szeretne találkozni. Mondtam, hogy bármikor jöhet, de én nem tudok menni. Válasz: meglátom mit tehetek. Ez után a következő hét szerdán én írtam rá: látom, nagyon hiányzom. Válasz: bocs, épp Olaszországban vagyok. 

És szerinte ez így teljesen normális. Szerintem meg nem. Megpróbáltam vele megértetni, mi ezzel a gond, de úgy tűnik, nem sikerült. Vagy ha igen, akkor nem tudja azt vállalni, hogy kommunikáljon velem időnként. Így aztán a hétvégi randi után egy napig megint nem kaptam semmilyen üzenetet, telefont, majd egy rövidet: legyen itt vége. Hát jó, akkor legyen. Ha ez neked nem megy, én nem erőltetem. Én is nyugodtabb vagyok, ha nem azon agyalok állandóan, hogy most már megint miért nem ír? Történt vele valami vagy csak a szokásos eltűnés? Arra azért kíváncsi leszek, meddig tartja magát ahhoz, hogy vége, tartok tőle, hogy nem elég sokáig. Én mindenesetre következetes leszek ehhez a döntéshez, mert tudom, hogy ha belemegyek még egy randiba, akkor megint nem fogok tudni ellenállni neki, és akkor magamat bántom. Újra és újra. Így aztán inkább nem fogok belemenni semmibe. Ha egyszer kimondtuk, legyen úgy. Ne kövessük el azt a hibát, amit már kétszer is, hogy újrakezdtük. Ami nem megy, nem kell erőltetni. Márpedig úgy tűnik, ez a kapcsolat sehogy sem működik, bármennyire próbálunk úgy tenni.

Időközben jogerősen elváltam, úgyhogy most abszolút szabad vagyok. És ez egy jó érzés :). 

A lány dühös volt. Saját magára és a fiúra is. A fiúra azért, amiért újra felbukkant és erőltette a találkozást. Magára azért, mert belement. Pedig tudta, hogy a múltat le kell zárni, nem újra és újra kinyitni. 

A fiú úgy viselkedett, mintha ez lenne a természetes, hogy ők együtt vannak, rendet raknak, ebédet főznek együtt. A lány dühöngött magában, de nem tudott kikerülni a fiú hatása alól, és lassan a racionális énje háttérbe szorult, és előre engedte a lelkét. A lelkét, ami pont erre a kényeztetésre, törődésre vágyott, amit a fiútól kapott. Egy idő után felszabadultnak érezte magát, és át tudta magát adni az érzéseknek. És akkor már nem dühöngött, hanem odabújt a fiúhoz, és érezni akarta a törődést, a simogatást. 

A nap végén megállapította, hogy jó döntés volt találkozni, ennyire jó napja már nagyon régen nem volt. 

A kedvesem épp külföldön van, de nincs időm azon gondolkodni, mikor jön vissza, annyi a dolgom. A munkahelyen nagyon beindultunk, időnként azt sem tudom, hol áll a fejem. De ez jó, sokkal jobb, mint egész nap unatkozni. Igazából jól érzem magam a bőrömben a jelen helyzetben. Persze még sokkal jobb lenne időnként együtt aludni vele, érezni, ahogy átölel, de erre még várnom kell. Most türelmes és nyugodt vagyok, amin magam is meglepődöm időnként. 

Nem tudom, milyen korábbi tapasztalatai vannak a kedvesemnek, de úgy érzem, nem túl jók. Azt elmesélte, hogy az előző barátnője mindenáron feleségül akart hozzá menni, és odáig elment, hogy titokban kivetette a spirált, hogy teherbe essen. Persze erről az érintett férfinak egyetlen szót sem szólt. Szerintem ez undorító viselkedés, soha nem lennék rá képes. Már csak azért sem, mert mégis mi értelme van? A pasi nem fog azért szeretni, mert magamhoz láncolom egy gyerekkel. Akkor meg minek?

A lényeg, hogy úgy tűnik, eddig olyan nőkkel volt dolga, akik

- inkább színlelték az orgazmust, de nem beszéltek róla, ha valami nem esett jól nekik (én beszélek, elmondom, hogy szeretném, és nahát... működik a dolog)

- pénzes férjet kerestek maguknak (kösz, elég volt egyszer férjhez menni, nem akarok többször)

- rátelepedtek és hisztiztek, ha nem ért rá.

Ez utóbbit abból gondolom, hogy ha lemond egy randit, vagy csak közli, hogy ma este nem ér rá, mindig melléteszi: "ne légy mérges". Nem vagyok. Miből gondolja, hogy az vagyok? Persze, szomorú vagyok, ha nem tudunk találkozni, de még soha nem tettem emiatt szemrehányást, tehát fogalmam sincs, miből következtet arra, hogy én mérges vagyok. Meg is mondtam neki, hogy nem fogok hisztizni és kikényszeríteni egyetlen találkozást sem, megértem, ha nem ér rá. Csak szóljon időben. És azért az engedtessen már meg nekem, hogy szomorú legyek emiatt :). 

Az elmúlt hónapokban rá kellett jönnöm, hogy a kedvesem nem igazán szeret írásban kommunikálni. Igaz, hogy folyamatosan üzenetekkel tartjuk a kapcsolatot, mivel ez a legegyszerűbb, különösen, ha épp külföldön van, de ezen a módon nem annyira megy neki a dolog. Talán nem is szeret írni. 

Volt ebből komoly problémánk is, amit aztán meg tudtunk beszélni. Sokat gondolkodtam rajta, mi lehet a gond, de csak az jön ki, hogy írásban nem megy. Most hétvégén majdnem vége lett ennek a kapcsolatnak egy félreértés miatt, ami írásban történt. Aztán amikor személyesen meg tudtuk beszélni, minden rendben volt. De ennek az volt az ára, hogy egy napot szenvedve töltöttem, ahelyett, hogy vele lettem volna és élveztem volna a társaságát. Mondtam is neki, hogy legközelebb inkább kérdezze meg, mit érzek, ha nem világos számára, de ne döntsön helyettem ebben. Tönkretette a hétvégét, mert azt hitte, hogy én úgy érzek .... pedig én nem. Jó lenne, ha végre megértené, hogy nekem ez úgy jó, ahogy van. Persze, szeretnék többet vele lenni, de el tudom fogadni a jelen helyzetet, ha ő is elfogadja. 

Nem írok, mert nincs miről. Minden jó és szép körülöttem, jól alakulnak a dolgaim minden téren. De semmi olyasmi nem történik, amiről itt a blogon be kellene számolni. Ez van :) 

Nem volt könnyű az elmúlt néhány hét. Az ünnepeket egyedül töltöttem, a kedvesem külföldön volt. Ami megnehezítette a dolgot, hogy úgy tűnt, nem akar velem beszélni. Nem értettem, mi történt, nem tettem semmi rosszat. Hosszú időbe telt, mire megértettem, mi volt az oka a csendnek. 

Az ünnepek után hazajött, és még aznap találkoztunk. A "csendről" nem nagyon beszélünk, de nem is érzem szükségét. Azt tisztáztuk, hogy most már értem, mi történt, ő pedig elfogadta a véleményemet, miszerint ez nem férfias viselkedés. 

Azóta nagyon nyugodt vagyok. Örülök, ha találkozunk. Ha nem tud jönni, küld üzenetet. Ez most nagyon jó így. Pont az a fajta kapcsolat, amire nekem szükségem van ebben a pillanatban. 

A személyes találkozás összejött, ő újra akarta kezdeni, én nemet mondtam. De nem magyaráztam meg, miért nem akarom, csak hárítottam. Aztán volt két napom gondolkodni, és rájöttem, hogy el kell mondanom neki, mi a probléma. Kértem egy újabb randit, ahol megkértem, hallgasson végig, és ne vegye bántásnak, amit mondok, mert azt szeretném, hogy boldog legyen valakivel. Ő figyelmesen végighallgatott, majd azt kérte, próbáljuk meg még egyszer, oda fog figyelni. 

Három nap múlva találkoztunk, bár először lemondta az előre megbeszélt randit munka miatt, végül mégis eljött, ezzel is meg akarta mutatni, mennyire fontos ez neki. És igen, nagyon figyelt arra, amit mondtam neki, maximálisan betartotta, amit kértem, illetve inkább jeleztem. Nagyon jó volt vele lenni. Jó volt ülni a kanapén és beszélgetni az életéről, a terveiről. 

Azóta együtt vagyunk. Kizárólagosan ő van nekem. Azóta lépten-nyomon előbukkannak férfiak a múltból, de mindegyiket elhajtom. Van, akinek megmondom, mi a helyzet, van, akit egyszerűen csak lekoptatok. Jó néhányukat le is tiltottam a különböző kommunikációs csatornákon. És mindez egyáltalán nem okoz gondot. Jól érzem magam a bőrömben, jó tudni, hogy ő van nekem. Időközben néhány napra el kellett utaznia, de holnap hazajön, és a karácsony előtti időszakban már több időt tölthetünk együtt, az ünnepek alatt pedig még többet. Jó lesz újra átölelni :). 

A minap elkezdtem chatelni egy szimpatikus fiatalemberrel. Aránylag korán kiderült, hogy elsősorban szex-kapcsolatot keres, úgyhogy nagy jövőt nem jósoltam a mi "kapcsolatunknak", de ezt nem mondtam neki. Beszélgettünk, kérdezgetett arról, mit szeretek, mit nem, majd hamarosan kiderült, mi az ő vágya: részt venni egy "gang-bang"-ben, azaz 5-6 férfitársával egyetemben megdugni egy nőt (bocs, a nyers fogalmazásért, de ezt nem lehet másképp mondani). Túl sokáig nem kellett azon gondolkodnom, akarom-e én ezt, vagy sem. Kitöröltem a listámról és azt hiszem, soha többet nem fogok vele beszélgetni :)