Az a bizonyos cérna elszakadt. Nem azzal van baj, hogy várni kell, azt kivárnám. De ha a várakozás ideje alatt elfogadhatatlan stílust enged meg magának arra hivatkozva, hogy sok a stressz - azt már nem vagyok hajlandó elviselni. És a legszomorúbb az, hogy nem érti, mi ezzel a baj. Nem érti, miért kellene bocsánatot kérnie. Nem veszi észre (vagy nem akarja észrevenni), hogy mennyi időt és energiát szántam arra, hogy neki segítsek. Valahogy természetesnek veszi. Ez még önmagában nem is lenne olyan nagy baj, ha emellett nem rajtam töltené ki a haragját az egész világgal szemben. Hát én ezt nem engedem.

Azt hittem, működhet, de nem akarom feladni a saját személyiségemet senkiért, akármennyire szeretem. Fáj, de eldöntöttem, hogy ennek vége. Mégpedig teljes mértékben, ahogy lehet, mindenféle kapcsolatot meg akarok szakítani vele. Nem leszek a "barátja", ha nem lehetek a szerelme. Jó lenne, ha lenne mellettem egy férfi, akihez oda lehet bújni, de nem minden áron kell. Sajnálom, hogy így alakult, de örülök, hogy ez az oldala most jött ki, és nem fél év múlva, amikor már erősebben kötődöm hozzá.