Egy barátság vége?

 2013.10.17. 11:08

Milyen furcsa, amikor az ember folyamatosan változik, az emberek is változnak körülötte. Egyesek eltűnnek, mások fontosabbá válnak, újak jelennek meg. Rendszerint azok tűnnek el, akiknek a változás már nem tetszik.

Ilyen pl. J., aki több mint 10 éve ismer, de ezen a nyáron már nem tud hova tenni. Egyszerűen nem érti, hogy nem ugyanaz az ember vagyok, mint 10 éve vagy mint fél éve (hiszen januárban még nem volt semmi gond). Nem tudja elfogadni ezt a változást, mert neki nem tetszik. Nekem viszont igen, így fájó szívvel, de el kell őt engednem, ha menni akar. Megmondom őszintén, már nem szívesen beszélgetek vele, mert nem vesz komolyan, a szemembe nevet, ha a barátomról beszélek, akit ő csak "boyfriend"-nek hív, így idézőjelekkel. Nem hiszi el, hogy komolyan gondolom ezt a kapcsolatot. Tegnap volt az, amikor írt nekem, hogy három hete nem hallott rólam, mi van velem és a barátommal. Írtam neki, hogy meglátogattam, most meg ő van itt. Erre besértődött, hogy ott voltam a városban, és nem találkoztunk. Mondtam, hogy ne haragudjon, de ez a két nap nem róla szólt. Hogy én mit éreznék, ha ő itt lenne és nem találkoznánk? Mondtam, hogy ha a barátnőjével töltene itt két napot, nem lennék mérges. Erre nem tudott mit mondani. Azt kérte, töröljem őt a facebookon az ismerőseim közül. Mondtam, hogy én nem teszem meg, ha nincs szüksége rám, akkor tegye meg ő. Egyelőre nem tette. Nem tudok mit tenni vele. Ha nem fogad el így, akkor tudomásul veszem, és nem keresem a társaságát.

Címkék: érzés

A bejegyzés trackback címe:

https://azentitkaim.blog.hu/api/trackback/id/tr585580585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása