Vezetés közben szoktam mindig a pasikon gondolkodni (kell nekem annyit autóban ülni...), és ilyenkor végiggondolom, mi történt, miért történt, mit érzek, ő(k) mit érezhet(nek), mi várható, hasonló dolgok. Aztán sokszor leülök a gép elé és megírom ide, min gondolkodtam.

Ma pl. a Moszkva tér (tudom, már rég nem úgy hívják, de akkor is az marad és kész) környékén jártam, és ugyanúgy, ahogy máskor is, eszembe jutott az első csók K.P.-val, és megint beleborzongtam a gondolatba (mostanában gyakran járok a Moszkva téren...). Érdekes, hogy K.P.-val akkor kezdődött igazán ez az elhidegülés, amikor egyszer a férjemmel találkozott. Én nem voltam ott, és az infók persze elég féloldalasak voltak, mert a férjemnek fogalma sem volt arról, hogy K.P. számomra nem csak egy apuka az oviból, viszont K.P. tudta, hogy az a pasi a férjem. Nem tudom, mi játszódhatott le akkor a fejében, mert nem beszélgettek, de elképzelhető, hogy a lelkiismeretfurdalása, amit a felesége megcsalása miatt érez, még erősebb lett, arra gondolva, hogy "itt ez a pasi, akit velem csalnak meg". Nem tudom, így van-e, de szerintem azóta lett a kapcsolattartásunk sokkal darabosabb. Amit egyébként én nem igazán bánok, mert mostanában sokszor felbosszantott a negatív hozzáállásával, viszont még mindig vágyom rá. Ha néha összefutunk a vonaton és együtt metrózunk, mindig eszembe jut, hogy legszívesebben letámadnám. Az agyam és a testem harcának tipikus esete :).

Eszembe jutott persze Attila is, aki nagyon szimpatikus srác, és szeretnék vele személyesen is megismerkedni, minél hamarabb. Vele amúgy hétvégén is tudom tartani a kapcsolatot, és ez jó, még ha csak egy-egy rövidebb üzenetet váltunk, akkor is.