Óvodás koromban még nagy divatguru voltam, reggelente veszekedtem anyuval, hogy én ezt a ruhát nem veszem fel, másikat akarok, és hogy képzeli, hogy ehhez a szoknyához illik az a blúz. A reggeli hisztiknek néha elég durva következményei voltak - pl. beleestem egy lavór vízbe -, de legalább elértem, amit akartam és át kellett öltözni :).

Később már nem érdekelt a divat, szoknyát nem lehetett rám varázsolni, csak a kötelező alkalmakkor. Utáltam. Nem is vettem fel, ha nem volt muszáj, így aztán nem is nagyon volt szoknyám. Csak a néptáncos szoknyát szerettem, abban egy-egy fellépés után simán hazamentem, az utcán meg jól megbámultak, de nem bántam.

Középiskolás koromban sem voltam szoknyarajongó, de akkor már egy-két alkalommal elvárt volt a "tisztességes" ruha, így aztán kaptam egy csinos kosztümöt. Amikor felvettem (színházba készültem), a bátyám rámnézett, és azt a tekintetet soha nem felejtem el. Megdöbbent, hogy az ő kishúga nem is olyan kicsi.

Igazából egyetemista koromban volt szoknyás időszakom, amikor kimondottan venni akartam szoknyát. Az első abból a korszakból még mindig megvan: bokáig érő, bő, vékony anyagból, nagyon szerettem. Volt hozzáillő blúzom és szandállal hordtam. Természetesen lapossal, mert azért odáig nem jutottam el, hogy magas sarkú cipőt vegyek fel hozzá. Akkortájt minden szoknyám hosszú volt, kivéve a kosztümöket.

Egyetem után újra szoknya nélküli korszak jött, de akkor már nem olyan szigorúan. Igaz, ritkán vettem fel, de azért nem tiltakoztam már annyira ellene. A polgári esküvőmre egy nagyon divatos, nagyon nőies kosztümöt vettem fel, amit később is imádtam mindaddig, míg ki nem híztam. Nemrég dobtam ki, mert már esélytelen, hogy belefogyjak. Később egy hasonló stílusút is beszereztem, az kicsit nagyobb méret, talán nyáron jó lesz rám újra.
Egyébként továbbra is hosszú szoknyáim és ruháim voltak, a kosztümjeim között is van hosszú szoknyás (persze nem a nyáriak). És ha csak lehetett, nadrágban jártam (nadrágkosztümben is).

Az elmúlt kb. 1 évben elkezdtem kinyílni. Amikor először jöttem ruhában (hosszú szoknyásban) a munkahelyre, megcsodáltak a kollégák. Ettől aztán felbátorodtam, és gyakrabban felvettem, ráadásul magas sarkú (nem nagyon magas, de mégsem lapos) cipővel. Az idén pedig már három szoknyát vettem, és mindhármat hordom is. Nem mondom, hogy minden nap, de azért nagyjából hetente egyszer szoknyás napot tartok, ha úgy esik jól, tűsarkúval. És a szoknyáim már nem érnek a bokámig.

Ha nadrágban vagyok, akkor is előfordul, hogy felveszek hozzá egy magas sarkút, és már ettől sokkal nőiesebbnek érzem magam, és másképp járok, ezt észrevettem. Gyakrabban kéne, mert jól érzem magam tőle. Csak olyankor hiányzik az elismerő tekintet, ha K.P. nincs épp a vonaton, vagy B.D. nem ül épp a szomszéd irodában :). De ha reggel a gyerekem felkiált, hogy "anya, nagyon szép vagy!", ez is kárpótol :).