A mondatok, amelyek segítenek türelmesen várni :)

Kezdődött ugye azzal, hogy "ha te és a gyerekeid velem élnének...". Aztán jöttek a következők: "tudom, hogy találsz egy megfelelő lakást nekünk" meg "nem messze tőled" és "sokszor fogsz látni". Amikor ezek eszembe jutnak, akkor elmosolyodok és kicsit könnyebbé válik a várakozás.

Mert ugye én vagyok az, aki nem tudja elképzelni a távkapcsolatot, és most itt állok (ülök) 2000 km-re a páromtól és nem tudom, legközelebb mikor látom. Csak annyit tudok, hogy néhány hét múlva már közelebb lesz hozzám, de még mindig várhatóan 60-70 km-re. De azt már semmi, egy óra alatt ott vagyok nála, és akár tőle is indulhatok dolgozni reggel, ha úgy alakul. Csak tartsunk már ott.

Akik régen olvasnak, talán most nem fognak hinni a szemüknek, pedig őszintén írom: lezártam minden kapcsolatot, és ezt most nagyon komolyan gondolom. Csak ő lesz nekem, senki más. Drukkoljatok, hogy jól alakuljon minden :).

Egy rohadt jól felépített stratégia ... ez az oka annak, hogy x hetenként jelentkezik. Most már tudom, mit akar, és mi miért történt, történik. Három napom van arra, hogy kitaláljam, ebből a helyzetből hogyan lehet megmenekülni. Vajon mit ért "megsemmisítés" alatt?

STOP THE WORLD, I WANT TO GET OFF!!!!

Gondolkodtam, ha te és a gyerekeid velem élnétek ...-ban, nagyon jó lenne, nem bánnám.

Hogy mi????

Mindenki megbolondult tegnap?

Miért kell engem felzaklatni? Miért van szükség arra, hogy teljesen váratlanul megint üzenjen és előhozza az érzéseket, amiket már majdnem sikerült elzárni legmélyre? És ráadásul olyan dolgokkal jön, amik a reményt újra felélesztik, de nem tudom, hihetek-e neki azok után, amit tett. Mit csináljak? Mi szükség volt arra, hogy megint gondolkodnivalót kapjak? Nem volt eddig is elég, amiről gondolkodhattam? Jajj, most megint mi lesz már? Bonyolódik tovább az élet...

Alakulnak a dolgok a lelkemben, egyre jobban alszom, talán lassan kiheverem az elmúlt 2-3 hónap történéseit.

A control freak pasitól sikerült megszabadulnom. Őszintén szólva reménykedtem, hogy lehet ezt úgy csinálni, hogy nekem is jó legyen, de úgy tűnik, nem lehetett. Ezért fájó szívvel, de elbúcsúztam tőle. Kicsit hiányzik, és sajnálom, hogy azt az élményt nem tudtam átélni, amit ő nyújtani tudott volna, de túl nagy árat kellett volna fizetni érte, úgyhogy ez tűnt a legjobb döntésnek.

Kicsit letisztultak a dolgok. A Kedves sajnos eltűnt, úgy tűnik, mégsem ő marad a Kedves, de ez is benne volt a pakliban. Ha jelentkezne, majd beszélek vele, én nem keresem. A Barát viszont újra jelentkezett, vele lehet, hogy találkozom majd, még nem tudom, akarom-e igazán. Egy viszont biztos: a proffal akarok találkozni és fogok is. Beszélgettem vele a múltkor, elmeséltem, mi a helyzet, és megint megérezte, mi az, amire szükségem van. Ő egy biztos pont az életemben, még akkor is, ha néha hanyagolom egy kicsit.

J. talán megbékélt, mostanában már beszélgetünk néhányszor. De olyan ő sem lesz, mint régen, ez biztos.

És ami nagy változás: elkezdtem randizni valakivel. Ez csak azért furcsa, mert én már nagyon sok éve nem randiztam a szó hagyományos értelmében. De ez a lassú haladás most tetszik. Hogy mi lesz belőle, meglátjuk, egyelőre jól alakul.

Összefutottam egy érdekes pasival. Először csak azt gondoltam, kicsit keményebb az ágyban, ami nem is lett volna gond. De aztán kiderült, hogy ez a pasi bizony egy igazi Christian Gray*. Elmebeteg. Tuti.

Azt hiszi, hogy irányíthatja az egész életemet 2000 km távolságból. Nem is értem, hogy gondolja. Pedig amúgy értelmesnek, intelligensnek látszik és még gyengéd is tud lenni. Szóval van emberi oldala is. De ez a hatalom-mánia elég ijesztő. Szerencsére alig tud rólam valamit, úgyhogy most még ki lehet szállni a dologból, vagy esetleg befolyásolni egy kicsit, hogy nekem is jó legyen. De szerintem ő annyira elmebeteg, hogy ez nekem nem lehet jó. Tehát ki kell szállni.

Te jó ég, nem hittem, hogy ilyen emberek tényleg léteznek. És az a legszörnyűbb az egészben, hogy eléggé izgatja a fantáziámat ez az egész, de az eszemmel tudom, hogy ebbe nem szabad belemenni. Ez nem játék.

* A szürke ötven árnyalata

Barátok nélkül az elmúlt heteket nem éltem volna túl. Az állandó hullámvasút, a nem alvás, a gyomorgörcsök, a sírással telt esték... akármennyire is voltak szép pillanatok, szép éjszakák, szép napok, összességében ez egy energia-faló időszak volt. Nem érzem jól magam a bőrömben, de már jobban vagyok, mint mondjuk vasárnap voltam. Ez is valami, már ennek is örülni kell. Nem tudok eléggé hálás lenni a barátaimnak, hogy végig mellettem álltak és segíteni próbáltak. Volt, akinek sikerült, volt, akinek nem, de az igyekezetet értékelem. Köszönöm (bár tudom, nem olvassák, de biztosan érzik).