Milyen furcsa, amikor az ember folyamatosan változik, az emberek is változnak körülötte. Egyesek eltűnnek, mások fontosabbá válnak, újak jelennek meg. Rendszerint azok tűnnek el, akiknek a változás már nem tetszik.

Ilyen pl. J., aki több mint 10 éve ismer, de ezen a nyáron már nem tud hova tenni. Egyszerűen nem érti, hogy nem ugyanaz az ember vagyok, mint 10 éve vagy mint fél éve (hiszen januárban még nem volt semmi gond). Nem tudja elfogadni ezt a változást, mert neki nem tetszik. Nekem viszont igen, így fájó szívvel, de el kell őt engednem, ha menni akar. Megmondom őszintén, már nem szívesen beszélgetek vele, mert nem vesz komolyan, a szemembe nevet, ha a barátomról beszélek, akit ő csak "boyfriend"-nek hív, így idézőjelekkel. Nem hiszi el, hogy komolyan gondolom ezt a kapcsolatot. Tegnap volt az, amikor írt nekem, hogy három hete nem hallott rólam, mi van velem és a barátommal. Írtam neki, hogy meglátogattam, most meg ő van itt. Erre besértődött, hogy ott voltam a városban, és nem találkoztunk. Mondtam, hogy ne haragudjon, de ez a két nap nem róla szólt. Hogy én mit éreznék, ha ő itt lenne és nem találkoznánk? Mondtam, hogy ha a barátnőjével töltene itt két napot, nem lennék mérges. Erre nem tudott mit mondani. Azt kérte, töröljem őt a facebookon az ismerőseim közül. Mondtam, hogy én nem teszem meg, ha nincs szüksége rám, akkor tegye meg ő. Egyelőre nem tette. Nem tudok mit tenni vele. Ha nem fogad el így, akkor tudomásul veszem, és nem keresem a társaságát.

Tipikus pasi, aki nem érzi, hogy valaki aggódik érte, és nem foglalkozik vele, hogy egy rövidke mondatot írjon: megérkeztem, jól vagyok. Értem én, hogy sok a dolga, de ennyi talán beleférne.

Na mindegy, a lényeg, hogy itt van, és miután mindent elintézett, éjfélkor közölte, hogy akkor ő most meglátogat engem. Erre nem számítottam, de egyáltalán nem tiltakoztam :). Nagyjából egy órát töltöttünk együtt, ami után én még órákig éreztem magamon az illatát, és ettől még reggel is jó kedvem volt. Sőt, igazából még most is azon mosolygok magamban, hogy ott volt velem, 1000+ km levezetése után még jött, hogy lásson. Olyan jó, hogy végre itt van.

Úton van, ma este ideér. Az első időszak nem lesz egyszerű, de remélem, hamar túllépünk a nehezén és lesz valamiféle rend is az életünkben. És nagyon remélem, hogy hetente többször is tudunk majd találkozni. Hiányzik, hogy megfogja a kezemet, hiányzik, hogy hozzábújjak. Hiányzik a mosolya. Nem nagyon szeretem én a távkapcsolatokat :).

- éhes vagyok

- egyél

- gyere :)

- ja, hogy rám vagy éhes?

- igen ;)

Minden kapcsolatból tanul valamit az ember. Jó esetben sok mindent. Én ebben a kapcsolatban többek között azt fogom megtanulni, hogy működik az üzlet. Nem vagyok benne biztos, hogy én ezt akartam-e :), nem vagyok egy "business woman" alkat, de ártani nem fog, az biztos. Elméletben tudok én mindent ezzel kapcsolatban, de a gyakorlatban soha nem csináltam. Hát most belefolyok rendesen, egyelőre csak segítőként (fordítok, telefonálok, információkat keresek), aztán később meglátjuk, mennyire. Azt már most megtanultam, hogy ideje és helye van a magánéletnek és az üzletnek is, a kettőt nem szabad keverni. Azt azért nem bánnám, ha a nagyon stresszes időszaknak hamar vége lenne, mert így nem könnyű párkapcsolatot építeni.

Pénteken egyszercsak fogtam magam és kimentem a repülőtérre, felültem egy gépre, és amikor leszálltam, egy hatalmas virágcsokorral várt rám... Együtt töltöttük a két napot, jóban-rosszban. Többször nézett rám hatalmas szemekkel és mondta, hogy "nem hiszem el, hogy itt vagy". Pedig ott voltam :). Kicsit beleláttam az életébe, jobban megismertem, jobban értem, mi miért történik. Remélem, hogy segít abban, hogy jól alakuljon minden. Néhány nap és itt lesz újra...

"Hiányzol. Veled akarok lenni. Meg akarlak ölelni. És nem gondolok semmire, csak rád."

Kommunikáció.

Nem olyan bonyolult ez. Nincs nekünk olyan sok elvárásunk. Viszont ha azt nem teljesítik, akkor jön a kombinálás és a hiszti. Ha késel a randiról, küldj egy sms-t, vagy hívd fel és jelezd, hogy ne aggódjon. Mert hidd el, aggódik! De mire odaérsz, már mindenfélét kikombinált és nem az aggodalmat látod az arcán, hanem a dühöt, amivel persze azt próbálja palástolni, hogy milyen nagyon szeret, de te ezt nem érted, hanem azt hiszed, hogy már megint csak hisztizik és féltékenykedik meg hasonlók. Pedig elsősorban aggódik. Csak utána jön a féltékenykedés.

Hallottam már annyi kifogást (lemerült a telefonom, nem volt térerő), de higgyétek el, meg lehet oldani. Még mindig léteznek telefonfülkék pl. Meg vannak barátok, meg egy csomó lehetőség jelezni, hogy később jövök, közbejött valami, dugóban ülök, akármi. Egy fél mondat, és lehiggadnak a kedélyek, és nem dühösen fogad, hanem kedvesen. Neked is jobb lesz, hidd el :).

Ha kérdez valamit, próbálj meg válaszolni. Ha nem is azonnal, hiszen elfoglalt lehetsz, de azért belátható időn belül. Különösen, ha úgy küldi az üzenetet, hogy látja, ha elolvasod (pl. Facebookon ez látszik, vagy WhatsApp-on is nagyjából kikövetkeztethető). Ha nem tudsz kimerítő választ adni, csak annyit írj, hogy "kicsit később írok, hiányzol" vagy valami hasonlót, és akkor vár türelmesen és nem küldi a további idegesítő üzeneteket és nem kezd el megint csak kombinálni.

A legrosszabb estém-reggelem az volt, amikor kérdeztem valamit, amire nem válaszolt (mint később kiderült, kicsit összezavarodott), én meg láttam, hogy olvasta, és csak vártam a választ egy ideig türelmesen, de mint tudjuk, a nem válasz is válasz, és elkezdtem további üzeneteket küldeni, amire végképp nem reagált. Volt egy szörnyű éjszakám, kezdődött a nap egy szörnyű reggellel, és fél 11-kor is csak azért írt, mert újra ráírtam, hogy ha nem válaszol, azt is tudom értelmezni. Na akkor írt és megbeszéltünk mindent. Értem én, hogy gondjai vannak meg elfoglalt, de főleg egy távkapcsolatban nagyon fontos a kommunikáció. Elég lett volna egy fél mondat este, hogy megnyugodjak és ne küldjek komplett monológot.

A legjobb pedig, amikor este 10-kor írtam egy jó éjszakát üzenetet, lefeküdtem aludni (nála korábban van egy órával), majd 11-kor jött tőle egy kedves szép álmokat kívánó üzenet azzal, hogy másnap beszélünk. Majd hajnali hatkor (már azon csodálkoztam, hogy korábban kelt, mint én, ráadásul nála még csak 5 óra volt) jöttek a következő üzenetek, amelyekben jó reggelt és szép napot kívánt, megígérte, hogy amint tud, jön és gondol rám. Ennyi, ezt még akár a wc-n ülve is meg lehet írni, és én mosolyogva ébredek, miután szuper jól aludtam, és türelmesen fogom várni a következő bejelentkezést, nem fogok hisztizni, hogy miért nem ír. Ennyire egyszerű.

Tessék kommunikálni! A nők mondják el egyérteműen, mi a bajuk (a pasik nem értik a célzásokat), a pasik meg jelezzék, ha eszükbe jutott a nő (mert hogy eszükbe jut, az tuti, csak a lustaság meg a nemtörődömség győz). Én nem akarok egész nap a telefonon lógni, én nem akarok tudni minden percéről és beszámolni sem akarok a saját pillanataimról, csak néha egy fél mondatot szeretnék, hogy lássam, gondol rám néha. Ennyit meg lehet tenni, nem?

... szerelmet terem?

Kért egy kis időt. Együtt akar velem lenni, de először el kell intézni a hivatalos ügyeket. Oké, értem. Csak annyit várok, hogy egy-két szót minden nap váltsunk. Remélem, ez menni fog. Hiányzik és ezt pontosan tudja. És megint jönnek azok a bizonyos mondatok, amelyek jobb kedvre derítenek ("szükségem van rád", "meg tudunk élni belőle?" és hasonlók). Igyekszem türelmes lenni. Szükségem van rá.