Megdöbbentő

 2013.11.17. 13:26

Tegnap hosszan beszélgettem valakivel, és kölcsönösen megdöbbentettük egymást. Kiderült, hogy az én exem (most már mondhatom ezt) legalábbis kettős életet élt. Nemcsak erkölcstelen és hazug volt, de törvénytelenségeket is elkövetett. Hálás lehetek a sorsnak, hogy a lehető legjobbkor sikerült még kiszállnom ebből az egészből. Soha nem hittem volna, hogy emberek ilyeneket tényleg elkövetnek, és nemcsak a filmírók fantáziájában fordul elő.

A nyáron kezdődött regényes élet úgy tűnik, ősszel is folytatódott. Tényleg kéne írnom egy regényt, van már alapanyag bőven :).
Ma már egészen jól vagyok, de tegnap este sokáig remegtem az idegességtől és még ma délelőtt is komoly gyomorgörcsöm volt. Arra ez a beszélgetés mindenképpen jó volt, hogy könnyebb legyen kitörölnöm az életemből és letennem ezt a terhet. A beszélgetőpartnerem valószínűleg még rosszabbul érzi magát, mert ő jobban benne volt ebben az egészben. És a pasi meg nem fogja zsebre tenni, amit kap tőle, ha legközelebb találkoznak. Én nem óhajtok vele többet találkozni. Azt hiszem, a megfelelő büntetése már folyamatban van, megérdemli.

Címkék: pasik

Kiszállok

 2013.11.15. 12:29

Az a bizonyos cérna elszakadt. Nem azzal van baj, hogy várni kell, azt kivárnám. De ha a várakozás ideje alatt elfogadhatatlan stílust enged meg magának arra hivatkozva, hogy sok a stressz - azt már nem vagyok hajlandó elviselni. És a legszomorúbb az, hogy nem érti, mi ezzel a baj. Nem érti, miért kellene bocsánatot kérnie. Nem veszi észre (vagy nem akarja észrevenni), hogy mennyi időt és energiát szántam arra, hogy neki segítsek. Valahogy természetesnek veszi. Ez még önmagában nem is lenne olyan nagy baj, ha emellett nem rajtam töltené ki a haragját az egész világgal szemben. Hát én ezt nem engedem.

Azt hittem, működhet, de nem akarom feladni a saját személyiségemet senkiért, akármennyire szeretem. Fáj, de eldöntöttem, hogy ennek vége. Mégpedig teljes mértékben, ahogy lehet, mindenféle kapcsolatot meg akarok szakítani vele. Nem leszek a "barátja", ha nem lehetek a szerelme. Jó lenne, ha lenne mellettem egy férfi, akihez oda lehet bújni, de nem minden áron kell. Sajnálom, hogy így alakult, de örülök, hogy ez az oldala most jött ki, és nem fél év múlva, amikor már erősebben kötődöm hozzá.

Címkék: én

Türelem

 2013.11.09. 19:19

Ebből a kapcsolatból egy valamit nagyon megtanultam: türelmesnek lenni. Én még ennyit nem vártam senkire és semmire, soha nem voltam ennyire türelmes, toleráns. De lassan kezd betelni a pohár. Sok mindent elviselek, ha valakit szeretek, de azért vannak határok. Két napja komoly gyomorgörcsöm van, és nem tudom, mi lesz a folytatásban. Jövő héten külföldön leszek, amikor visszajövök, azt hiszem, biztosat tudok mondani. Most nem érzem jól magam.

Címkék: érzés

Egy régi ismerős

 2013.11.05. 09:02

Nem is említettem, hogy múlt héten a vonaton összefutottam K.P.-vel. Leszálláskor megálltam mellette az ajtónál, de úgy csináltam, mintha nem venném észre. Aztán a parkolóban kölcsönösen ki akartuk engedni egymást, végül én voltam a kitartóbb, így ő fordult ki először. Érdekes volt újra látni, az elmúlt kb. egy évben talán vagy kétszer láttam az állomáson meg vagy kétszer a városban. Semmilyen érzést nem váltott ki belőlem, ez jó :).

Címkék: emlék

Ágyak

 2013.11.04. 08:50

Lehet, hogy bennem van a hiba, de számomra nem egészen érthető, hogy a szállodai szobákban miért két szimpla ágy van egymás mellé tolva a szobák nagy részében - úgy, hogy mindkét ágynak fakerete van, ami a két matrac közötti résben egészen fájdalmas tud lenni, ha mondjuk neadjisten szeretkezés közben az ember térde becsúszik oda. Oké, tudom, vannak franciaágyas szobák, meg azt is értem, hogy nem mindig házaspárok kérnek kétágyas szobát, és könnyebben széthúzható, de könyörgöm, léteznek már olyan ágyak, amelyeket úgy lehet összetolni, hogy nincs közöttük keret és akár dupla matraccal is működik. Miért nem lehet úgy megoldani a dolgot, hogy ha egyértelműen dupla ágyra van szükség, akkor az összetolt ágyra raknak egy dupla matracot, egyéb esetben meg két szimpla matracot, és akár szét is lehet tolni a két ágyat? Nem hiszem, hogy ez olyan bonyolult és költséges lenne, és elégedettebbek lennének az emberek. Én már annyiszor morogtam emiatt, biztos mások is jártak így elégszer.

Címkék: egyéb

Kb. két hét böjt

 2013.10.27. 10:40

Pénteken nap közben volt félreértésünk, ami most kivételesen nem az én angol tudásomból (illetve annak hiányosságaiból) adódott, hanem abból, hogy nem volt túl jó kedve, és figyelmetlenül olvasott. Aztán letisztáztuk a félreértést, ami neki nem volt elég, fel is hívott, hogy még egyszer megbeszéljük. Aztán azt mondta: "szeretlek". Igen, én is, azt hiszem, belezúgtam :).

Az üzenetváltások után autóba ült és elindult haza, ahova most egyáltalán nem volt kedve menni. Másnap reggel jelentkezett nagyjából fél útról és mondta, hogy pihen egyet, nem megy tovább, csak ma reggel. Este küldött két olyan képet, amitől megint csak ellágyultam, mert annyira ő van rajta és annyira szerethetően, hogy legszívesebben utánarepültem volna. Na persze ő is örült az általam küldött képeknek :). Ma reggel tovább utazott, szerintem estére hazaér. Nagyjából két hétig lesz otthon, talán hamarabb tud jönni, de ez nem biztos. Itthon hagyta rám az üzletet, lesz mit intéznem, de közben persze ott a munkám és a gyerekek is, akiknek őszi szünet lesz a héten. De megoldom persze :). És állandó kapcsolatban leszünk, így ki fogom bírni. Remélem, hogy időben jön, mert november közepén én utazom el egy hétre, előtte azért jó lenne néhányszor találkozni.

Címkék: pasik érzés

Tudom, kezdek unalmas lenni :)

 2013.10.24. 10:58

De mit csináljak, ha semmi nem változik? Továbbra is hallok olyan mondatokat, amelyektől majdnem leesek az ágyról/székről (pl.: "hozzám jössz feleségül?", meg "együtt élünk, megosztjuk az életünket", meg amikor anyámról úgy beszél, mint leendő anyósról), és amiket sokszor fel sem fogok, nem hogy még elhiggyem. Pedig el kéne :). Az összes nehézség, ami van, abból adódik, hogy ebben a szerencsétlen országban minden olyan bonyolult és mindenki mások dolgaival foglalkozik, ahelyett, hogy a sajátjával törődne. Mindketten nagyon szeretjük Magyarországot, de amikor látom, milyen nehézségekkel szembesül rendszeresen, akkor én is elcsodálkozom, hogy miért is akar ide jönni? De mint tudjuk, erre a kérdésre a válasz: miattam.

Címkék: pasik

Hogyan alakult?

 2013.10.22. 09:56

Azért érzem néha még mindig hihetetlennek ezt a dolgot, mert nagyon érdekesen alakult.

Augusztus első felében kezdődött, egyszer beszélgettünk a neten, két nap múlva találkoztunk és együtt töltöttünk két éjszakát. Közben volt vitánk és veszekedésünk is :). Rögtön az elején. Aztán másfél hétig nem igazán tudtunk egymásról, csak néha váltottunk üzenetet, azt sem mondta, éppen hol van. Azt hittem, nem is érdeklem. Majd egy péntek este írt, hogy vagyok. Írtam, magányosan. Akkor ő meglátogat. Jó, gyere. Ott töltötte nálam az éjszakát, életem egyik legszebb éjszakája volt, nem tudom megmagyarázni, miért, hiszen semmi extra nem történt, de nagyon "egyben volt". Másnap vártam, hogy jelentkezzen, hogy megbeszéljük az estét, közben más programom is lett volna. Nem jelentkezett, én indultam a másik programra, aztán mégis írt, és gyakorlatilag tisztességesen átvert. De nem voltam megsértődve, meg is mondtam neki, hogy nagyon szépen csinálta, megérdemeltem. Valószínűleg nem ezt a reakciót várta, mert akkor egy-két napig nagyon csúnya dolgokat vagdostunk egymás fejéhez.

Néhány nap múlva jelentkezett, hogy próbáljunk meg barátok maradni. Oké, részemről semmi akadálya. Néha beszéltünk, de tényleg csak mint barátok. Aztán jött az a bizonyos üzenet az együtt élésről. Én majdnem leestem az ágyról, amikor olvastam. Majd néhány kérdés, én elkezdtem neki segíteni elintézni dolgokat, ő meg azt mondta, csak bennem bízhat. Akkor mondta, hogy ő ideköltözik. Pár nap múlva tudtunk találkozni, amikor semmi mást nem kérdezett, csak annyit: "csak én leszek neked?". És teljesen természetes volt, hogy igen, csak ő lesz nekem, senki más. Akkor már együtt kerestünk lakást.

Hazament és jött a várakozás, amit néhány hétig bírtam, de utána kimentem hozzá. Hát így alakult a dolog. Volt itt minden, veszekedés, dráma, egymás szapulása, összebújás és egyebek. Két hónap alatt annyi minden történt velük, mint egy házasságban egy-két év alatt sem :). A kommunikáción még lehet alakítani, a kétnyelvűség nem mindig segít, de egyre ritkábban fordul elő, hogy valamit félreértek. És most már tanulni akar magyarul.

Címkék: én pasik

Because of me???

 2013.10.21. 12:13

Én eddig azzal a megnyugató tudattal éltem, hogy ha már itt indít üzletet, akkor itt akart barátnőt is és belém botlott.

Ehhez képest tegnap kiderült, hogy nem így van ám. Ő már mindent le akart zárni itt Magyarországon, amikor belém botlott, és mivel a helyzetem miatt (állás, gyerekek, férj) úgy gondolta, én nem tudok hozzá költözni, ezért jött ide és indított egy új üzletet. Hú bameg, ez ijesztő. Éreztem én, hogy ezerrel segítenem kell mindenben, amiben tudok, hát ez most kétezerrel segítésbe megy át. Jajj.

Sokszor csak ülök és nézek ki a fejemből, és még mindig nem hiszem el, hogy van valaki, akinek így kellek, ahogy vagyok és pont én kellek és nagyon. És most már jelét is adja az érzéseinek, egyre inkább kinyílik. És én is, most már merem vállalni az érzéseimet. Olyan jó, hogy van és hogy itt van.

Címkék: érzés

Üzenetváltások

 2013.10.19. 10:22

Tegnap este:

me: - I saw you today but I miss you already.
he: - I miss you more.

Ma elküldtem neki a torta képét, amit sütöttem:

he: - nice
me: - and delicious
he: - like you

Címkék: pasik

süti beállítások módosítása