Túlságosan sok időm van gondolkodni, és ez sosem jelent jót. Folyamatosan kattognak a fogaskerekek, hogy mit kellene csinálni, hogyan kellene csinálni. A nagy baj az, hogy igazából én magam sem tudom, mit akarok. Vannak pillanatok, amikor az egészet fel akarom adni és teljesen új életet kezdeni, mert úgy érzem, ez a mostani nem tartható fenn. A másik pillanatban meg arra gondolok, hogyan tudnám én ezt megtenni, ez az életem, ezt kell folytatni, és biztosan lehet rajta javítani. Sajnos nem tudok dűlőre jutni, és ez valószínűleg azért van, mert nem igazán történik semmi olyan változás, ami miatt érdemes lenne bármit is tenni, vagy egyáltalán elgondolkodni a jövőn. Ha legalább találnék egy új állást, az már segítene a helyzeten, egyrészt mert talán jobban le lenne terhelve az agyam, másrészt meg hozna magával néhány új dolgot, ami kibillentene a tespedtségtől. De most mást nem nagyon tudok tenni, mint várakozni.