Beszélgetéseink során sokszor sajnálom K.P., hogy úgy kell élnie, ahogy él (bár természetesen, erről ő is tehet). Az egész élete mintha félresiklott volna néhány évvel ezelőtt, amikor kiderült, hogy gyereke lesz. nem lett volna szabad megházasodnia, hiszen már akkor is tudta, hogy nem könnyű együtt élni a gyereke anyjával. Olyan dolgokat kell K.P.-nek tennie, amik szerintem a felesége dolga lenne és bennem fel sem merül, hogy ezeket a férjemtől elvárjam. Nő létemre nem tudom elképzelni, hogy egy pasi minden házimunkát helyettem megcsináljon, akármennyire is jól esne néha, hogy kiszolgáljanak. Számomra az a természetes, hogy bizonyos dolgokat megteszek a családomnak, pl. főzök, mosok, takarítok rájuk. Gondoskodom arról, hogy a gyerekek életében rendszer legyen, és igyekszem mindent a férjemmel összhangban megtenni. Természetesen valamilyen szinten elvárom, hogy a férjem ezekben a dolgokban segítsen, de természetellenesnek tartanám, ha mindent ő csinálna helyettem, miközben ő is legalább annyit dolgozik a munkahelyén, mint én.

Mindezek a dolgok és K.P. alaptermészete vezetett el oda, hogy szerintem tönkreteszi az életét. Nem vigyáz az egészségére, sem testi, sem lelki értelemben. Én persze aggódok érte és igyekszem rávenni, hogy jobban vigyázzon magára, de tudom, hogy ezzel túl sokat nem fogok elérni. Igyekszem nem túlzásba esni, inkább békén hagyom, az ő élete, úgy él, ahogy jónak látja. Amiben én segíteni tudok neki, az a jelenlétem. Velem meg tud beszélni egy csomó mindent, és úgy látom, igényli is a beszélgetést. Ha lehetőségem van rá, igyekszem minél inkább elkényeztetni, és annyi örömöt okozni neki, amivel feltöltekezhet kicsit. Mindeközben persze én is feltöltekezem :).