az aranyfonál és a csomók

 2011.10.30. 11:03

Az a barátság akkor azért szakadt meg, mert ő túl sokat akart belőlem, amit én nem akartam neki megadni. Mert úgy éreztem, hogy nem "jár" ez neki, és mert nem vonzódom hozzá, mint férfihoz. Úgy éreztem, csak a testem kellene neki, de az a kapcsolat barátságnak indult és én szerettem volna barátságnak megtartani. Nem lehetett.

Most közel két év után újra elkezdtük felépíteni - igazából nem kellett felépíteni, hanem ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk. Ő szinte teljesen ugyanott. És nem tudom, kellenek-e nekem ezek a csomók az aranyfonálon. Igaz, hogy mostanában nagyon felajzott állapotban vagyok állandóan, és hajlandó vagyok bármiről beszélgetni, még vele is, de attól tartok, félreérti, és majd megint ugyanazt akarja. Amit én továbbra sem, sőt, még annyira sem, mint bármikor eddig. Egyelőre még úgy gondolom, érzi, hogy meddig mehet el, de félek, hogy egyszer majd megint félreért. Úgyhogy ha lehet, az online chateléseket igyekszem elkerülni (most sem ez volt a cél, csak épp betoppant, amikor online voltam, és nem mondhattam, hogy bocs, de nem rád várok). Maradjunk inkább a leveleknél. És az esetleges találkozások esetén (mert az is biztos lesz megint) a semleges helyeknél és programoknál - közös ebéd jöhet, egyéb nem.

tuti, hogy nem vagyok normális

 2011.10.26. 11:04

Mit várok tőle? Azt hiszem, hogy egy-két mondatomtól meg fog változni? A fenéket fog. Ha ő úgy gondolja, hogy a nőknek nincs szükségük léleksimogatásra, akkor sem fog másképp gondolkodni, ha én a fejem tetejére állok. És nem fogja észrevenni a jelzéseimet, bármit csinálok, ha az eléggé konkrét célozgatásaimra nem reagált úgy, ahogy én szerettem volna. Én meg itt szenvedek, fővök a saját levemben, és próbálom elnyelni a könnyeimet, hogy legalább a kollégák ne lássák, hogy ennyire magam alatt vagyok. Közben meg biztos vagyok benne, hogy ő tényleg nem érti, mi a bajom. Mert ennyire pasi.

nagyon pasi

 2011.10.26. 09:05

És én most utálom ezért. Annyira tipikusan pasi, hogy már fáj. Nem érti, nem érzi, hogy mi bajom van, nem tudja, mikor mit kéne mondani. Minden alkalommal magyaráznom kell, ha szeretném látni, hogy miért is szeretném, és nem érti, hogy miért nem érdekel, hogy ha ő most nyúzott, és szerinte nem szalonképes. Hiába mondom el minden alkalommal, hogy nem érdekel, ha nem szalonképes, akkor is látni szeretném. Nem tudja, hogy ha rossz kedvem van, akkor nem hallgatnia kéne nagyokat, hanem valami olyasmit mondani, amitől esetleg jobb lenne a kedvem. Csodálkozik, hogy mi lehet a bajom, amikor reggel nem találkoztunk és egy üzenet sem jött, hogy "bocs, elaludtam, a következő vonattal megyek". Fogalma sincs, miért próbálom lebeszélni az élete tönkretevéséről, mintha nem is lenne számomra egy kicsit sem fontos.

Tényleg minden pasi ilyen, vagy csak nekem van szerencsém szeretőnek is egy férj-klónt találni?

mém

 2011.10.25. 11:05

Mirowen-nél láttam.

1. Nevezz meg 5 dolgot, amit látsz anélkül, hogy felállnál a helyedről!
ceruzatartó, szekrény tele iratokkal, asztali naptár, két szék, kávéfőző

2. Hogyan hordod a hajad?
aránylag rövid, úgyhogy csak úgy, ahogy van

3. Mit viselsz most?
barna bőrcipő, fekete farmer (jójó, tudom), zöld rövid ujjú póló

4. Mi a foglalkozásod?
ööö, ezt hagyjuk :) táblázatokat töltögetek, sokat kérdezek

5. Sokat alszol?
nem eleget

6. Milyen volt életed legjobb csókja?
nagyon várt, nagyon finom, nagyon emlékezetes, bugyinedvesítős

7. Mi az aktuális fantomod / mániád / szenvedélyed?
a pasik (a kicsik: a gyerekeim, és a nagyok: K.P. és a férjem)

8. Mit ettél ma legutóbb?
sajtos ruccolinót

9. Mi volt az utolsó sms, amit kaptál?
a prof fejezte ki együttérzését, amiért értekezleten kell ülnöm (még a múlt héten)

10. Melyik weboldalakat látogatod meg mindig, ha fellépsz az internetre?
levelezéseim, nlc, blogok

11. Mit vettél legutóbb?
sajtos ruccolinót :)

12. Mit hallgatsz most?
Magna Cum Laude - Átkozott nők

13. Mire szoktál gondolni elalvás előtt?
inkább kire - mostanában K.P.-re

14. Milyen cd-t vettél utoljára?
Kaláka - a gyerekeknek

15. Milyen a kedvenc időjárásod és miért?
májusi - kb. 25 fok

16. Ha tudnál játszani egy hangszeren, melyik lenne és miért?
zongorázni nagyon jó lenne, mert azzal mindent el lehet játszani, amit szeretek
gitározni tudok kicsit, de jó lenne sokkal jobban tudni, hogy otthon zenélhessek

17. Hogy vagy?
most épp egészen jól, bár el tudom képzelni, hogyan lehetnék még jobban

18. Van-e valami, amit most rögtön szeretnél elmondani valakinek?
K.P.-nek, hogy szeretném, ha nem tenné tönkre az életét

mások problémái

 2011.10.24. 11:06

Miért veszem én magamra mások problémáit? Miért próbálok segíteni a megoldásban, amikor úgy látom, másokat ez a legkevésbé sem érdekel, nem akarják megoldani, csak a tüneteket kezelni? Utálom, ha valaki saját maga ellensége, és akkor is segíteni szeretnék, ha ő nem tart rá igényt. Aztán csinálom magamnak is a problémát.

borongós, esős reggel

 2011.10.24. 08:07

Sötét van, esik az eső, szomorú az idő. K.P-t két hete nem láttam, ezt és az időjárást figyelembe véve egészen szomorúnak kellene lennem. És mégsem vagyok. Talán "hiányát lassan megszokom", nem tudom. Talán az segít a hangulatomban, hogy hétvégén megint kibeszélhettem magam a barátnőmmel és kicsit tisztultak az érzések bennem. Pénteken nagyon rossz kedvem volt, az érzelmek megint túltengtek bennem, és muszáj volt néhány dolgot megbeszélni saját magammal. Ez megtörtént, most majd az jön, hogy ezek közül néhány dolgot K.P-vel is tisztázzak. Nem feltétlenül úgy, hogy nekiszegezem a kérdést, inkább csak a beszélgetés alapján kell kikövetkeztetnem az ő hozzáállását. Azt hiszem, muszáj egy picit visszafognom magam, mert a végén túl sok leszek.

A lényeg: ez a hét egészen jól kezdődött, jobban, mint az előző, remélem, jobban is fog alakulni, mint az előző.

süti beállítások módosítása