Kavarognak a gondolataim. Az egyik pillanatban legszívesebben sírnék, a másikban jobban érzem magam. A szívem fáj, az eszemmel meg tudom, mit kellene tennem, hogy kellene viselkednem.

Fura volt ez a péntek. Elég korán reggel kiderült, hogy nem jön össze a randi újra, azt is megtudtam, hogy mi az oka. Tény, hogy nem K.P. tehet róla, ami történt, arra nem lehetett számítani, bármikor bármelyikünkkel előfordulhat. Mégis dühös voltam rá, mert úgy éreztem, másképp is lehetne kezelni a dolgot, és ha igazán akarná, akkor nem akadályozna meg minket semmiben. De közben meg is értettem a döntését. Aztán belefeledkeztem a munkába, a dühöm elmúlt, néha eszembe jutott, akkor elszomorodtam, de elfogadtam a dolgot.

Hazafelé volt időm gondolkodni, és ez újra szomorúvá tett. Intéztem az elintéznivalóimat, aztán megláttam az autóját a parkolóban, ahol nem kellett volna lennie, és újra dühös lettem. Valahogy nem kerek a történet, amit előadott. Később volt alkalmam ellenőrizni, részben biztosan igaza volt, tehát az alapdolog megtörtént. De hogy ez mennyiben befolyásolta az ő napját, nem tudom. Nagyon nem áll össze a kép.

Ettől függetlenül gondoltam végig, mit és hogyan kellene tennem, és ha sikerül végigcsinálni, akkor tényleg elmondhatom magamról, hogy racionálisan viselkedem. Érzelmileg teljesen le kell válnom róla, mert ha nem teszem, belehalok. Hajlamos vagyok túlzásokba esni, túlságosan szeretni, és ez most nagyon nem jó, mert nem azt kapom vissza, amit szeretnék. Lehet, hogy K.P. részéről megvannak az érzelmek, de nem mutatja ki őket, és ez engem zavar. Tehát nekem sem szabad ennyire kimutatnom. De ahhoz, hogy ne mutassam ki, kevesebb érzelem kéne. Azt meg nem tudom másképp elérni, csak hogy ha tudatosan igyekszem eltávolodni tőle. Kevesebbet gondolni rá, nem lesni, hogy mikor jelenik meg, nem várni a találkozást, és így tovább. Ha sok a munka, ez könnyebben megy, de erre nem lehet számítani, meg kell oldanom magamban akkor is, ha épp ráérek.

Néhány napot most szabadságon fogok tölteni. Figyelnem kell arra, hogy mindig legyen tennivalóm (ahogy van is), és a lehető legkevesebb időt azzal tölteni, hogy őt lesem, vele beszélgetek online. Remélem, sikerülni fog. Ha azt a néhány napot végig tudom csinálni, akkor nyert ügyem van, mert akkor már fogom tudni helyén kezelni a dolgokat. Nem úgy gondolni K.P.-re, mint szerető, hanem mint szimpla szexpartner, akivel vagy összejön néha, vagy nem, de nem okoz egyik sem lelki törést.

Tudom, ez most nagyon furának tűnik. Ha nem lenne családom, akkor eszembe sem jutnának ilyen dolgok. Sőt, talán akkor sem, ha K.P. nem így viszonyulna a családjához. De a helyzet megköveteli, hogy így csináljam, ha nem akarok belebukni. Márpedig nem akarok. Én csak egy kicsit szeretném élvezni az életet, és arra semmi szükségem, hogy állandóan szenvedjek, szomorú legyek.