Mit csináljak? Hogy értessem meg vele/velük, hogy nem vagyok kész az ilyen típusú komoly kapcsolatra? Özvegy (vagy annak mondott) 40-50 közötti pasik akarják velem leélni az életüket. Vagy legalábbis ezt mondják. Mert hogy lehet ilyet akarni úgy, hogy még nem is látott élőben? Sőt, webcamerával sem? Max. a hangomat hallotta, de némelyik még azt sem. Van, aki megérti, hogy "nem, én ezt így nem akarom". De van, aki egyszerűen nem érti. Hogy szerintem nem ismerjük egymást eléggé. Hogy nekem nem elég képeket látni róla, de azt sem szeretném, ha idejönne egy hónapra, mert mi van, ha első nap kiderül, hogy nem kérek belőle? Amikor azt modja, hogy "Veled akarom felépíteni az életemet" meg "te vagy életem szerelme" meg hasonlók, legszívesebben kimenekülnék a világból. És hiába próbálom hárítani, nem veszi a lapot. Legyek bunkó? Nem szívesen tenném. De lehet, hogy az lenne a megoldás :(.

Két különböző férfi kérte meg a kezemet rövid időn belül. Egyiküket sem zavarja, hogy még férjnél vagyok. Egyiküket sem zavarja, hogy soha nem találkoztunk még, sőt, egyikükkel még csak nem is beszéltem. Úgy tűnik, halálosan komolyan gondolják mindketten, hogy én fogom őket boldoggá tenni, mi együtt leszünk egy boldog család. Természetesnek veszik, hogy majd itt élnek velünk, nem zavarja őket, hogy nem beszélik a nyelvet. És természetesnek veszik, hogy oda vagyok értük. Pedig nem. És nem is csinálok úgy, mintha oda lennék. Sőt, próbálom figyelmen kívül hagyni az üzeneteiket, nem reagálok, vagy ha igen, csak tőszavakban. Nem mondtam még egyiknek sem, hogy szeretem, ezen kicsit azért csodálkoznak, de túllépnek a dolgok. Mondják ők eleget. Próbálom finoman jelezni, hogy ez így nekem nem annyira tetszik, egyrészt túl gyors a dolog, másrészt meg alig tudok róluk valamit, mégis hogy gondolják... De nem értik. Vagy úgy csinálnak, mintha nem értenék. Nem akarom őket megbántani, és sokkolni sem. De lehet, hogy kéne. Próbálok diplomatikusan fogalmazni, de ha másképp nem fog menni, akkor elmesélem majd a fél nyaramat. Elmondom majd, miért nem tudok bízni abban, aki nem mutatja meg magát webcamerán. Elmondom majd, hogy miért nem nyitom meg a szívemet előttük és engedem magam beleszeretni néhány fotóba. Elmondom majd, hogy a magyar nyelvtudás hiánya milyen problémákat okozhat, és hogy én nem vagyok hajlandó még egy embernek az ingyen tolmácsa és titkárnője lenni. Azt már elmondtam, hogy hiába vagyok megkeresztelve, számomra nem fontos a templomba járás és az imádkozás. De ezt sem értik. Mindkettőnek az a mániája, hogy majd én vele elkezdek templomba járni. Kezd a nyavalya, ha eddig nem tettem saját önszántamból, miért tenném más kedvéért? Nem akarok durva és drasztikus lenni, hiszek abban, hogy értelmes emberek megértik az észérveket. De ha másképp nem megy, akkor simán ignorálni fogom őket, ha nem értik, hogy ez nekem így nem jó.

Az a baj, hogy mindkettő jóképű, okos, simán lehet, hogy ha itt találkozom velük a folyosón, akkor már boldog párkapcsolatban élek. De így, néhány ezer km távolságból, más nyelvi közegben, más kultúrában nem megy. Most már nem megy olyan könnyen. Túlságosan óvatos vagyok, rosszak a tapasztalataim. Kicsit félek, és nagyon megijesztenek ezekkel az érzelmi kitörésekkel.

Tegnap hosszan beszélgettem valakivel, és kölcsönösen megdöbbentettük egymást. Kiderült, hogy az én exem (most már mondhatom ezt) legalábbis kettős életet élt. Nemcsak erkölcstelen és hazug volt, de törvénytelenségeket is elkövetett. Hálás lehetek a sorsnak, hogy a lehető legjobbkor sikerült még kiszállnom ebből az egészből. Soha nem hittem volna, hogy emberek ilyeneket tényleg elkövetnek, és nemcsak a filmírók fantáziájában fordul elő.

A nyáron kezdődött regényes élet úgy tűnik, ősszel is folytatódott. Tényleg kéne írnom egy regényt, van már alapanyag bőven :).
Ma már egészen jól vagyok, de tegnap este sokáig remegtem az idegességtől és még ma délelőtt is komoly gyomorgörcsöm volt. Arra ez a beszélgetés mindenképpen jó volt, hogy könnyebb legyen kitörölnöm az életemből és letennem ezt a terhet. A beszélgetőpartnerem valószínűleg még rosszabbul érzi magát, mert ő jobban benne volt ebben az egészben. És a pasi meg nem fogja zsebre tenni, amit kap tőle, ha legközelebb találkoznak. Én nem óhajtok vele többet találkozni. Azt hiszem, a megfelelő büntetése már folyamatban van, megérdemli.

Pénteken nap közben volt félreértésünk, ami most kivételesen nem az én angol tudásomból (illetve annak hiányosságaiból) adódott, hanem abból, hogy nem volt túl jó kedve, és figyelmetlenül olvasott. Aztán letisztáztuk a félreértést, ami neki nem volt elég, fel is hívott, hogy még egyszer megbeszéljük. Aztán azt mondta: "szeretlek". Igen, én is, azt hiszem, belezúgtam :).

Az üzenetváltások után autóba ült és elindult haza, ahova most egyáltalán nem volt kedve menni. Másnap reggel jelentkezett nagyjából fél útról és mondta, hogy pihen egyet, nem megy tovább, csak ma reggel. Este küldött két olyan képet, amitől megint csak ellágyultam, mert annyira ő van rajta és annyira szerethetően, hogy legszívesebben utánarepültem volna. Na persze ő is örült az általam küldött képeknek :). Ma reggel tovább utazott, szerintem estére hazaér. Nagyjából két hétig lesz otthon, talán hamarabb tud jönni, de ez nem biztos. Itthon hagyta rám az üzletet, lesz mit intéznem, de közben persze ott a munkám és a gyerekek is, akiknek őszi szünet lesz a héten. De megoldom persze :). És állandó kapcsolatban leszünk, így ki fogom bírni. Remélem, hogy időben jön, mert november közepén én utazom el egy hétre, előtte azért jó lenne néhányszor találkozni.

De mit csináljak, ha semmi nem változik? Továbbra is hallok olyan mondatokat, amelyektől majdnem leesek az ágyról/székről (pl.: "hozzám jössz feleségül?", meg "együtt élünk, megosztjuk az életünket", meg amikor anyámról úgy beszél, mint leendő anyósról), és amiket sokszor fel sem fogok, nem hogy még elhiggyem. Pedig el kéne :). Az összes nehézség, ami van, abból adódik, hogy ebben a szerencsétlen országban minden olyan bonyolult és mindenki mások dolgaival foglalkozik, ahelyett, hogy a sajátjával törődne. Mindketten nagyon szeretjük Magyarországot, de amikor látom, milyen nehézségekkel szembesül rendszeresen, akkor én is elcsodálkozom, hogy miért is akar ide jönni? De mint tudjuk, erre a kérdésre a válasz: miattam.

Azért érzem néha még mindig hihetetlennek ezt a dolgot, mert nagyon érdekesen alakult.

Augusztus első felében kezdődött, egyszer beszélgettünk a neten, két nap múlva találkoztunk és együtt töltöttünk két éjszakát. Közben volt vitánk és veszekedésünk is :). Rögtön az elején. Aztán másfél hétig nem igazán tudtunk egymásról, csak néha váltottunk üzenetet, azt sem mondta, éppen hol van. Azt hittem, nem is érdeklem. Majd egy péntek este írt, hogy vagyok. Írtam, magányosan. Akkor ő meglátogat. Jó, gyere. Ott töltötte nálam az éjszakát, életem egyik legszebb éjszakája volt, nem tudom megmagyarázni, miért, hiszen semmi extra nem történt, de nagyon "egyben volt". Másnap vártam, hogy jelentkezzen, hogy megbeszéljük az estét, közben más programom is lett volna. Nem jelentkezett, én indultam a másik programra, aztán mégis írt, és gyakorlatilag tisztességesen átvert. De nem voltam megsértődve, meg is mondtam neki, hogy nagyon szépen csinálta, megérdemeltem. Valószínűleg nem ezt a reakciót várta, mert akkor egy-két napig nagyon csúnya dolgokat vagdostunk egymás fejéhez.

Néhány nap múlva jelentkezett, hogy próbáljunk meg barátok maradni. Oké, részemről semmi akadálya. Néha beszéltünk, de tényleg csak mint barátok. Aztán jött az a bizonyos üzenet az együtt élésről. Én majdnem leestem az ágyról, amikor olvastam. Majd néhány kérdés, én elkezdtem neki segíteni elintézni dolgokat, ő meg azt mondta, csak bennem bízhat. Akkor mondta, hogy ő ideköltözik. Pár nap múlva tudtunk találkozni, amikor semmi mást nem kérdezett, csak annyit: "csak én leszek neked?". És teljesen természetes volt, hogy igen, csak ő lesz nekem, senki más. Akkor már együtt kerestünk lakást.

Hazament és jött a várakozás, amit néhány hétig bírtam, de utána kimentem hozzá. Hát így alakult a dolog. Volt itt minden, veszekedés, dráma, egymás szapulása, összebújás és egyebek. Két hónap alatt annyi minden történt velük, mint egy házasságban egy-két év alatt sem :). A kommunikáción még lehet alakítani, a kétnyelvűség nem mindig segít, de egyre ritkábban fordul elő, hogy valamit félreértek. És most már tanulni akar magyarul.

Tegnap este:

me: - I saw you today but I miss you already.
he: - I miss you more.

Ma elküldtem neki a torta képét, amit sütöttem:

he: - nice
me: - and delicious
he: - like you

Tipikus pasi, aki nem érzi, hogy valaki aggódik érte, és nem foglalkozik vele, hogy egy rövidke mondatot írjon: megérkeztem, jól vagyok. Értem én, hogy sok a dolga, de ennyi talán beleférne.

Na mindegy, a lényeg, hogy itt van, és miután mindent elintézett, éjfélkor közölte, hogy akkor ő most meglátogat engem. Erre nem számítottam, de egyáltalán nem tiltakoztam :). Nagyjából egy órát töltöttünk együtt, ami után én még órákig éreztem magamon az illatát, és ettől még reggel is jó kedvem volt. Sőt, igazából még most is azon mosolygok magamban, hogy ott volt velem, 1000+ km levezetése után még jött, hogy lásson. Olyan jó, hogy végre itt van.

- éhes vagyok

- egyél

- gyere :)

- ja, hogy rám vagy éhes?

- igen ;)

Minden kapcsolatból tanul valamit az ember. Jó esetben sok mindent. Én ebben a kapcsolatban többek között azt fogom megtanulni, hogy működik az üzlet. Nem vagyok benne biztos, hogy én ezt akartam-e :), nem vagyok egy "business woman" alkat, de ártani nem fog, az biztos. Elméletben tudok én mindent ezzel kapcsolatban, de a gyakorlatban soha nem csináltam. Hát most belefolyok rendesen, egyelőre csak segítőként (fordítok, telefonálok, információkat keresek), aztán később meglátjuk, mennyire. Azt már most megtanultam, hogy ideje és helye van a magánéletnek és az üzletnek is, a kettőt nem szabad keverni. Azt azért nem bánnám, ha a nagyon stresszes időszaknak hamar vége lenne, mert így nem könnyű párkapcsolatot építeni.