Nos, elmondhatjuk, hogy ez a nyár sokkal kevésbé volt eseménydús, mint az előző. De nem hiszem, hogy ez baj. Tavaly kaptam egy csomó szart a nyakamba, annyit, hogy kitartott belőle egész ősszel is. Akkor már inkább legyen kicsit unalmasabb, de kevésbé rossz. 

Nyár eleje óta tartó (kényszerű? vagy választott?) cölibátusomnak most hétvégén vége szakadt (remélem, nem csak átmenetileg), és nem is akárhogy. Minden téren elégedett lehetek. 

Kicsit nyaraltam is így augusztus vége felé, az is nagyon rám fért már. Ja, és a változatosság kedvéért megint megkérték a kezemet. Kár, hogy mindig olyan embernek jut eszébe, akihez akkor sem mennék hozzá, ha ő lenne az egyetlen férfi a földön. Egyébként is, nem akarok még egyszer férjhez menni. Miért is akarnék? 

Tegnap jött egy üzenet a Facebookon egy nőtől... Mintha egyszer már átéltem volna hasonlót, annyi különbséggel, hogy korábban értettem, mit akar a nő, most meg nem, mivel nem beszélek németül. De aztán fordító segítségével kibogoztam, hogy állítása szerint együtt van azzal a pasival, akivel nemrég még én is. Igaz, ő nem tudta, hogy van-e köztünk valami, én meg őszintén tudtam mondani, hogy az illető nem a barátom és nem is akarom, hogy az legyen. Mindenesetre elég érdekes beszélgetés volt. Aztán csak kíváncsiságból rákérdeztem a pasinál is, aki először azt mondta, hogy a barátnője, de problémáik vannak, aztán meg azt mondta, hogy október óta nincsenek együtt. Hát nem tudom, mi a helyzet, igazából nem is érdekel, csak utálom ezt az érzést, amikor rájövök, hogy már megint hazudott (vagy legalábbis vetített) valaki. És megint az az érzésem, a legjobbkor szálltam ki a dologból. 

Időnként kapok érdekes üzeneteket. Ha valaki azzal jön, hogy özvegy és mérnök, már gyanús a dolog, ha még ráadásul valahol Afrikában van a telephelye, szinte biztos vagyok a dolgomban. Írok egy üzenetet, amiben ugyan nem szembesítem azzal, hogy szerintem csaló, de rájöhet, hogy nem vagyok éppen hülye. Általában vagy semmilyen válasz nem jön, vagy pedig nem érti, mit akarok és megsértődik. Számomra mindkettő azt jelzi, hogy igazam volt. A legutóbbi "delikvens" értetlenkedett, hogy fogalma sincs miről beszélek, és keressek csak tovább, vele pedig szakítsam meg a kapcsolatot. Nem kell kétszer kérnie :). 

Ez a négy nap a pihenésről szól. Gyakorlatilag azt csinálok, amit akarok, mivel a gyerekek az apjukkal vannak valahol Európa másik felében, így én egyedül. Persze szerveztem én magamnak pasis programot, de a pasi úgy gondolta, vannak fontosabb dolgok is az életében, mint az én meglátogatásom, csak szombaton tud jönni. Én meg megmondtam neki, ne jöjjön. Ha nem tudjuk együtt tölteni az egész hétvégét, akkor inkább ne jöjjön. Sőt, azt is megmondom neki, ha legközelebb beszélünk, hogy szerintem itt legyen vége ennek a dolognak. Hiszen így is ritkán tudtunk találkozni. Ha még ezek a ritka alkalmak tovább ritkulnak, akkor köszönöm szépen, én nem kérek belőle. Annyira nem fontos nekem, hogy fenntartsam ezt a kapcsolatnak nevezett akármit. A hétvégén így is jól fogom magam érezni, úgy döntöttem, hiszen ez az én hétvégém. 

Hogy miből veszem észre? Egyrészt a tavaszi szünetből, amit a gyerekekkel töltöttem külföldön. Igazán jól sikerült kirándulás volt, ők is élvezték, én is. 

De amiből még inkább észreveszem: a pasik megint beindultak. Újak is felbukkantak, de leginkább a régiek kerültek elő, és elég egyértelmű jeleket küldenek arról, mi is a szándékuk. Van, akinek az akarata tetszik, mondhatom, összecseng az enyémmel, másoké viszont nem annyira tetszik. Némelyik játékba belemegyek, másokba nem annyira. Mindenesetre azt érzem, hogy az élet beindult. 

Időm egyébként nagyjából semmire nincs, ahogy az így április-május tájékán lenni szokott, sőt, még inkább. Két hét alatt négy különböző országban fogok megfordulni, ez már nekem is sok. De így alakult, és ha már ez a helyzet, megpróbálom kihozni a maximumot belőle és élvezni, amennyire lehet. 

Az "irányításmániás" pasi újra előkerült. Kb. 3-4 hónapig bírta, aztán újra jelentkezett. Hiányzom neki. Találkozni akar velem, amikor legközelebb Pestre jön. Mondtam, semmi akadálya. De ő ezt meg ezt akarja, hogy addig megcsináljam. Nem csinálom. De miért nem? Mert nem akarom. Ezek szerint el akarom őt veszíteni. Nem akarom. Ha kellek így, ahogy vagyok, akkor oké, de ha játszani akarja a rabszolgás-játékot, felejtsen el. 

Ezt pár napig emésztgette, majd újra írt, amiből kiderült, nehezen ugyan, de képes kompromisszumokat kötni. Egy olyan találkozásba belemegy, amilyen szeptemberben volt. Abba én is, ha úgy alakul. Egyelőre ebben maradtunk. Hogy lesz-e belőle valami (május végén esedékes), majd kiderül. Egy biztos: csak "normális" dolgokba megyek bele, nem játsszunk szürke ötven árnyalatát. 

Beismerte, hogy hazudott. Kért, hogy bocsássak meg. Azt mondja, az apja tényleg meghalt. Megmondta a nevét (vagy az igazit, vagy egy újabb hamisat), küldött egy képet, és azt mondta, láthatom webcamerán. Kiszedtem belőle a másik pasi nevét, akinek a képeit küldte eddig, azt mondta róla, nős és három gyereke van. Megkerestem a facebookon, egyedülálló és egy gyereke van. Ezek után még higgyek neki? Nem fogok. Kért, hogy ne mondjam el a pasinak, hogy mit tett, mert az apja barátja. Na ezt sem hiszem. És persze írtam egy üzenetet, hogy tudjon róla, valaki visszaélt a képeivel, jobb lenne, ha nem tenné őket nyilvánossá. 

Azt hajtogatja, hogy ő megszeretett engem és nem akar elveszíteni. És folyamatosan azt kéri, bocsássak meg és higgyek neki. Nem tudok bízni benne. 

Úgy tűnik, eljutottunk a másik történet végéhez is, bár lehet, hogy lesz még egy-két kör, de a lényeget már el tudom mesélni.

Tehát adott egy angol úriember, aki özvegy (természetesen), van egy gyereke (természetesen) és nagyon tetszem neki (természetesen). Elkezdtünk ismerkedni, küldött képeket, nagyon helyesek mindketten, és még webcamerája is van, de hiába kapcsolja be, valami nem stimmel, ő lát engem, én nem látom őt. (Nahát, pedig múlt héten még működött... nem is értem.)
Apuci Afrikában él (fehér ember létére), öreg, beteg, ő az egyetlen gyermek. Apuci persze nagyon gazdag. Egyszercsak jön a telefon apucitól, majd az ügyvédjétől, végül az orvosától is, hogy elég komoly a baj, menni kéne Afrikába. El is megy, majd onnan jelentkezik, beszélgetünk tovább. Kérem, hogy küldjön közös képet apucival (ekkor már gyanús dolgokat fedeztem fel), megígéri, hogy másnap megy a kórházba és készít. Másnap reggel (sose hinnétek el) meghalt apuci. Most mi lesz? Természetesen semmi gond, apucit nemsokára eltemetik, pici fia hozzájut az örökséghez, és jön engem meglátogatni. Ekkor már nem hittem neki, de vártam, hogy mi jön ki ebből az egészből, tovább játszottam.

Találkozó a családdal, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz (mit nekik jog...), gazdag apucinak gazdag temetés jár. Pici fia addig nem kapja meg az örökséget, amíg apucit el nem temetik. A temetés felér egy nagyobb lagzival, 80.000 dollárba kerül (??? mi került 19 millió Ft-ba egy temetésen?). Neki van 40.000 dollárja, a többit elő kell teremteni. A számlához nem fér hozzá, a család nem ad kölcsön. (???) Mielőtt eljutottunk volna az ominózus kérésig, előre vetítettem a sanyarú jövőt: milyen kár, hogy nem tudok neki segíteni, mivel nekem nincs semmi pénzem. Erre besértődik, hogy nem is akarok segíteni. Egy kicsit lelassultak így az események, mert persze nem mert kérni, játszottuk tovább a nagy szerelmet. Igaz, megvádoltam vele, hogy csak a pénzre hajt, és nem is az van a képek mögött, akinek mondja magát. Újabb képeket küldött. Mondtam, menjen internet kávézóba, hogy láthassam webcamerán. Nem talált nyitva kávézót (nahát). Kértem, küldjön egy képet egy helyi friss lappal a kezében. Azóta is várom. Persze sértődötten mondogatja, hogy ő őszinte, és miért nem hiszek neki. Elküldött egy újabb képet, amin felfedeztem, hogy ugyanazon a teraszon készült, mint egy másik kép két héttel ezelőtt még Angliában. Ezt el is mondtam neki, a válasz: apucinak ugyanolyan terasza van a házán, mint neki. Aha, én meg hülye vagyok. Azt már nem is mondtam, hogy a pohár is ugyanolyan a kezében, ez még akár véletlen is lehet, de én már nem hiszek a véletlenekben.

Már épp kezdtem unni ezt az egész játékot, de csak meg akartam várni, mi sül ki belőle, miért játssza még mindig a hős szerelmest, amikor tudja, hogy nem kap pénzt. Hát ma reggel kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy már csak 1000 dollár hiányzik a temetés költségeihez. Adjak neki kölcsön, 28-ig megadja, a temetés 1-jén lesz. (Ezt hogy? Arról volt szó, a temetés előtt nem fér hozzá a pénzhez. De erre már nem is reagáltam.) Mondtam, hogy nekem nincs 1000 dollárom. Nem érti. Újra mondom, ez majdnem a havi fizetésem, miből lenne felesleg? De ő visszaadja. De nem érted, hogy nincs? Erre a hónapra már csak 200 dollárom van, hogy etessem a gyerekeimet. Még mindig nem érti. Aztán támad, hogy miért bánok így vele. Ő tudja, hogy jó ember vagyok. Erre megírtam neki, hogy igen, jó ember vagyok és eszem is van, és felelősséggel tartozom a gyerekeimért. Miért mondom ezt? Ő utálja, ha így beszélek. Majd ő bebizonyítja, hogy nincs igazam, és nem minden férfi egyforma. Mondtam, hogy tudom. Most itt tartunk. Azt hiszem, nem fog újra írni. Nem vagyok benne biztos, mert lehet, hogy még majd bepróbálkozik, hátha mégis összejön a dolog, de szerintem válaszolni sem fogok neki. Nincs miről beszélnünk.

Kedves Univerzum! Elég volt a csalókból. Most már csak normális pasikat küldj, légy szíves. Köszi!

Megint összefutottam egy érdekes fazonnal. Gondoltam, már az elején tisztázom, hogy nem szeretnék belemenni egy olyan kapcsolatba, aminek a vége az lesz, hogy át akarnak verni. Erre elkezdett gyanúsítgatni, hogy én vagyok a csaló, és csak akkor hisz nekem, ha küldök neki egy képet, amin meztelenül (!!!!) vagyok, és a kezemben az országom egyik pénze, hogy lássa, tényleg az vagyok, akinek mondom magam. Erre persze elküldtem melegebb éghajlatra (mondjuk az nehéz volt, mert Dél-Afrikánál délebbre nem nagyon küldhetem), hogy mégis mit képzel. Erre azt mondta, hogy ezek szerint csaló vagyok. 

Még megírtam neki a véleményemet, aztán elhajtottam. Vagy perverz, vagy hülye, vagy ő a csaló, és ezzel akarta védeni magát. Tudta, hogy úgysem teszem meg, és így ő sem bukik le. Így tudott kihátrálni lebukás előtt. Hihetetlen milyen emberek vannak.