Ma együtt kávéztam egy "rajongómmal". Ő fogalmazott így :), és nem csak e-mailben, de a szemembe is mondta, hogy odavan az írásaimért. Én meg csak nézek ki a fejemből és meg vagyok döbbenve. De nagyon jól esik, hogy valakinek ilyen jó véleménye van az írásaimról :). Nem mellesleg tök jót beszélgettünk, szóval jó kis délután volt, köszi :).

Nem nagyon tudok miről írni. Ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak jó ideje. Néha úgy érzem, most jobb, aztán újra úgy, hogy mégsem annyira. Alapjában véve annyira nem rossz most, de azért a hiányérzet még mindig bennem van. Még mindig úgy érzem, hogy nem kapok elegendő figyelmet és elegendő érintést, simogatást. De ezen az sem fog segíteni, ha mondjuk Rómeóval találkozom két hónap múlva 2-3 napra, vagy esetleg meglátogatom újra J.-t egy hétvégére, sőt, az sem, ha A.-val sikerül találkozni majd jövő hónapban. Ez mind szép és jó lenne (lesz), de nem elég. Én azt szeretném, ha bármikor átölelhetném azt a valakit, ha mindig megsimgatna, amikor elmegy mellettem, vagy csak rám mosolyogna akár munka vagy tévénézés közben. Ez nincs, és ez nagyon hiányzik.

Rómeó barátom elég sokat dolgozik (60 óra/hét, de néha több is), és munkaideje nagy részét kinn tölti terepen. Így nap közben minimális időnk van beszélgetni. Éjjel viszont nagyon aktív tud lenni, 3-4 óra alvás elég neki és a leglehetetlenebb időben képes küldeni üzenetet. Este úgy szoktam lefeküdni, hogy végiggondolom, van-e kedvem éjjel felkelni vagy sem. Ha van, akkor rezgőre állítom a telefont, ha nincs, akkor teljesen némára. Ilyen esetekben csak reggel olvasom el, mit írt. "Imádom", amikor hajnali egykor megírja, hogy ő vár engem, majd kicsit később még küld üzenetet, hogy ébren van és én hol vagyok. Reggel megírom neki, hogy általában aludni szoktam éjjel.

Mostanra azért már nagyjából érzékelte, hogy ez nekem annyira nem jó, és legtöbbször este üzen, hogy lesz-e éjjel, mikor tud lenni és a többi. Ha tudunk beszélni, akkor általában 8 és 10 között jön valamikor, és leginkább tőlem (és a lehetőségeimtől) függ, hogy meddig tudunk beszélgetni. Legutóbb hajnali egykor fejeztük be.

Az ellentmondásokat már tisztáztuk, és úgy látom, kellőképpen megijedt attól, hogy (újra) elveszíthet, és őszintén válaszol a kérdéseimre. A mosolyától és a huncut szemétől továbbra is elolvadok, és ezzel ő tisztában is van. Viccelődni is szoktunk, imádom, amikor nevet a poénjaimon :). Nem tudom, mi lesz ebből a dologból, sok múlik azon, tudunk-e a közeljövőben személyesen találkozni. Ha túl sokat kell rá várni, akkor ellaposodhat, de egyelőre még izgatottan várjuk a lehetőséget.

Nem nagyon szeretem ezt az érzést. Igazából nem szeretnék nyomozni a férjem után, de van egy gyanúm, és a bizonytalanságot meg utálom. Az már biztos, hogy nem mondott igazat, de hogy mi az igazság, azt még nem tudom. Mi a fenét csináljak?

Azt hiszem, direktbe nyomozni nem fogok, de figyelek. Figyelem a jeleket, amelyek segítenek majd a döntésben. Előbb-utóbb döntenem kell, hogy mit szeretnék a kapcsolatunkkal kezdeni, ez is egy aspektus a döntéshez. De nem könnyű.

Sokat gondolkodtam azon (már megint a gondolkodás! nem kéne annyit), hogy miért "kergetem" én mostanában a kapcsolatokat, miért van igényem arra, hogy egy időben akár több pasi is körülrajongjon. Aztán rájöttem: szeretethiányom van. Egyszerűen nem kapom/kaptam meg azt a figyelmet és szeretetet, amire szükségem van. Amikor úgy érzem, hogy a közvetlen környezetem nem figyel rám eléggé, nem kapok elég ölelést vagy szép szavakat, akkor görcsösen keresem a kapcsolatot azokkal a pasikkal, akikről tudom, hogy bármikor szívesen udvarolnak nekem, ha tehetik nemcsak megölelnek, de más módon is kifejezik az érzéseiket és szeretnének boldognak látni. És én nagyon hálás "közönség" vagyok, ha kedvességet kapok, én is kedvességet adok. Így aztán én is jól járok, ők is jól járnak.

De igazából ez csak rövid távú "jól járás", akkor épp jól érzem magam, aztán később valószínűleg újra és újra előjön ez a szeretethiány, és újra kezdődik az egész elölről. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha nem lenne szükségem ilyen "pótlásokra".

Mondtam már, hogy a férjeknek kötelezővé kellene tenni az udvarlást :). Rómeó olyan szépeket tud mondani, hogy képes vagyok azért az éjszaka közepén is felébredni, hogy meghallgassam az udvarlását. Legutóbb pl. ragaszkodott hozzá, hogy nekem tökéletes a személyiségem, és a testem is. És hiába mondtam, hogy szerintem nem, ő nem tágított. Én meg ráhagytam :). Tudom, hogy nincs igaza, de annyira jó hallgatni, ahogy azon a szexi hangján mindenféle szép dolgokat mond.

Egyszer szét fog robbanni a fejem a sok gondolkodástól. A hétvégén megint volt egy komoly beszélgetésem valakivel, aki elég jól látja a helyzetemet, ismer engem is, a férjemet is. Elgondolkodtató dolgokat mondott, amelyek sajnos erősítik az én érzéseimet. Aztán este is történt olyasmi, amitől nem lettem boldogabb. Nem tudom, mit kellene tennem, csak annyit érzek, hogy egy változás előtt állok, ami lehet, hogy nem lesz gyors, és biztos, hogy nem lesz fájdalommentes.

Tegnap este Rómeóval beszélgettem, de megszakadt a kapcsolat, és mielőtt leléptem volna, J. köszönt rám. Ha már rám köszönt, elkezdtem vele beszélgetni, kamerával. Először is megállapítottam, hogy milyen jól néz ki, rettenetesen fiatalnak tűnt, nem tudom, mi volt az oka, talán a piros póló? Fogalmam sincs, de meg is mondtam neki. Aztán beszélgettünk egy keveset, én a szokásoshoz képest sokkal felszabadultabb voltam, csak úgy jöttek belőlem az angol nyelvű mondatok, mosolyogtam, viccelődtem, jól éreztem magam. Ma reggel írt egy sms-t, hogy "tegnap este sört ittál? Boldognak tűntél és nagyon szexi voltál". Jó fej, nem? :) Megírtam neki, hogy utálom a sört. Erre visszakérdezett, hogy akkor bort vagy cidert? Kénytelen voltam elmondani neki, hogy én bizony tegnap nem ittam tejen kívül semmit, egyszerűen csak jó kedvem volt. Lehetne máskor is :).

Hétvégén azt mondta nekem valaki, hogy harmóniát sugárzok. Úgy látja, teljesen rendben vagyok saját magammal. Mondtam neki, hogy most igen. Erre azt mondta, hogy igen, ő a mostot látja, de nem látja, mi volt korábban.

Elgondolkodtam egy kicsit ezen. Igen, jól vagyok. De azért egy picit elszomorít, hogy még mindig abból a három hétből táplálkozom. Arra kell törekednem, hogy amikor annak az ereje elfogy, még mindig rendben legyek magammal. Igyekszem, és remélem, hogy sikerül megvalósítanom. Sokkal jobb úgy élni, ha harmóniában vagyok saját magammal, csak nem mindig egyszerű.

Lányok, óvakodjatok A.-tól, ha érzékenyebb időszakotokat élitek :). Két napja alapból fel vagyok húzva, erre ma olyan e-mail váltást folytatunk, hogy egyre kevésbé bírok magammal. Ha sokáig húz, a végén tényleg berántom az irodába a kollégámat - ha ló nincs, szamár is jó alapon :). Persze a legjobb az lenne, ha teleportálhatnánk, és akkor nem kellene megelégedni a szamárral. Az a fránya távolság...