Nem nagyon tudok miről írni. Ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak jó ideje. Néha úgy érzem, most jobb, aztán újra úgy, hogy mégsem annyira. Alapjában véve annyira nem rossz most, de azért a hiányérzet még mindig bennem van. Még mindig úgy érzem, hogy nem kapok elegendő figyelmet és elegendő érintést, simogatást. De ezen az sem fog segíteni, ha mondjuk Rómeóval találkozom két hónap múlva 2-3 napra, vagy esetleg meglátogatom újra J.-t egy hétvégére, sőt, az sem, ha A.-val sikerül találkozni majd jövő hónapban. Ez mind szép és jó lenne (lesz), de nem elég. Én azt szeretném, ha bármikor átölelhetném azt a valakit, ha mindig megsimgatna, amikor elmegy mellettem, vagy csak rám mosolyogna akár munka vagy tévénézés közben. Ez nincs, és ez nagyon hiányzik.