Ha eljutunk odáig, hogy beszélgessünk a férjemmel, egyre közelebb kerülünk a válás gondolatához. Ez az egész valahol megnyugtató, mert legalább már eljutunk valahova, de persze ijesztő is, hiszen nem erre készül az ember, amikor házasodásra adja a fejét.

Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy ez a házasság már menthetetlen, a kérdés már csak az, mikor fogjuk azt mondani, hogy így nem folytatjuk tovább. Egyelőre még sok oka van annak, hogy nem mondjuk ki, még akár annak a lehetősége is fennáll, hogy valami csoda folytán javul a helyzet, de természetesen elsősorban a gyerekek miatt nem fogjuk elsietni a döntést.

Vannak napok, amikor egészen jól érzem magam, és el tudom képzelni az élemet teljesen másképp is. Más napokon viszont nagyon utálom magamat és fogalmam sincs, hogy fogom megoldani. Ma sajnos ez utóbbi az igaz :(. Remélem, holnap egy jobb hét kezdődik.