Az elmúlt hetekben elég nagy stresszben voltam, részben a munkahelyi gondok miatt, részben pedig azért, mert otthon semmiféle támogatást nem kaptam. Úgy tűnt, a férjem számára az én problémáim nem problémák, és nem is nagyon érdekelte, mi van velem. Sokat volt távol a munkája miatt, nem is nagyon beszélgettünk másról, csak a munkáról (esetleg a gyerekekről), és nem igazán értette, mi a bajom. Aztán egy-két számomra fontos ember nem rejtette véka alá a véleményét, megmondta neki, hogy jobban is figyelhetne rám - persze ezt nem ilyen szépen, ennél sokkal drasztikusabban. Majd egyik nap én is nagyon kibuktam és elmondtam a bánatomat. Ezek után elgondolkodott, és ez mindenképpen jó hatással volt a kapcsolatunkra. Néhány hét alatt elég durván eltávolodtunk egymással, de a távolság most elkezdett csökkenni. Sokat kell még dolgoznunk azon, hogy helyrehozzuk a dolgokat, de a jelek biztatóak. Elgondolkodott és úgy érzi, főképp ő a hibás a kialakult helyzetben, és arra is rájött, hogy meg kell hallgatnia engem is. Remélem, a javuló tendencia tovább folytatódik, mert már nagyon nem volt jó otthon lenni.