Nehezen viselem, amikor olyantól kapok pofont, aki tőlem csak simogatást kapott. És ilyenkor bizony én is magam alatt vagyok, elég rendesen. Ilyenkor még sírni is szoktam, amiről azért az utóbbi időben sikerült leszoknom, de mindig vannak olyan események, ami miatt "muszáj". Csak elindulnak a könnyek és folynak, folynak, semmit nem lehet tenni ellenük. Ha megpróbálnám bárkinek elmagyarázni, mi esett olyan rosszul, valószínűleg nem értenék, mert látszólag nincs semmi gond. De az én lelkemnek akkor is nagyon rosszul tudott esni egyetlen szó is akár.

Hogy kell mosolyogni? Most újra meg kéne tanulni.