Nő vagyok, tehát szeretnék mindent megbeszélni. De nem mindent lehet és nem mindent kell. És főleg nem mindenkivel. Vannak dolgok, amiket hagyni kéne maguktól történni, sodorni magunkat az árral. De ez nekem nagyon nehezen megy. És ilyenkor, amikor nem tudok megbeszélni valamit, mert a körülmények úgy adják, vagy egyszerűen lehetetlen, mert akivel szeretném, nem akarja - hát ilyenkor szenvedek ám magamban rendesen. Akkor is, ha nincs érzelmi töltete a dolognak, egyszerűen csak igényelném a tisztázást. És ilyenkor aztán utálok mindent és mindenkit, aki megakadályoz abban, hogy beszéljünk. Pedig tényleg nem mindig kell, csak meg kellene még tanulnom elengedni a dolgokat. És egy kicsit lazábbá válni és várni, hogy csak úgy legyen minden. Mennyivel egyszerűbb lenne úgy az élet...