Néha jó egy kicsit egyedül lenni. De amikor a férjem annyit dolgozik, hogy alig látom, és rám maradnak a gyerekek az összes idegeskedéssel és közben még az agyam is kattog folyamatosan - na az egy idő után már nem túl jó. Csak felidegesítem magam meg jól felspannolom, mert már nagyon várom, hogy kettesben lehessek egy kicsit B.D.-vel, és próbálom elképzelni, hogy milyen lesz vele. Ettől aztán még jobban várom azt a napot. Arra meg gondolni sem merek, hogy a munkahelyen mi lesz még addig, mert eddig is az volt, hogy ha a közelembe került, legszívesebben "lerohantam" volna, most meg még inkább így lesz, ha közeledik a randink.
Nem jó nekem, ha egyedül vagyok, mert túl sok időm van ezen agyalni.
