Tegnap megint adódott egy lehetőség (mára), és puhatolózva megkérdeztem K.P.-t, mit szólna hozzá, ha..., de igazából nem is voltam biztos, hogy én akarom-e ezt, inkább csak kiváncsiságból érdeklődtem. Hát azt kaptam, amire számítottam: egy átlátszó indokot, amiért nem.

És akkor azt mondtam magamban, hogy nekem ebből elegem van. Nekem K.P.-ra azért volt szükségem, hogy kapjak egy kis pluszt, amit eleinte meg is kaptam, de az utóbbi hónapokban már csak nyomokban. Erre meg semmi szükségem, se kedvem hozzá, se erőm, hogy az ő lelkét ápolgassam és ne kapjak cserébe semmit. Szóval mától kezdve ő számomra csak egy futó ismerős, akivel néha beszélgetek, de egyetlen percet sem várok rá, nem úgy nézek rá, mint pasira és nem teszek két szalmaszálat se keresztbe annak érdekében, hogy köztünk bármi legyen. Elég volt.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól érzem magam. Nem érzem jól, kudarcnak tekintem ezt az egészet. De legbelül tudom, hogy ez nem az én kudarcom. Nem tehetek róla, hogy egy ilyen macerás pasast fogtam ki. Legközelebb majd jobban vigyázok.