Beülök az autóba, feldobva. Magas az adnrenalinszintem, vigyorgok, mint a vadalma. Mire hazaérek, lehiggadok annyira, hogy semleges érzésekkel léphessek be a házba. Jellemzően napokig jár az eszem rajta, visszaidézek minden pillanatot.

A nőknek szükségük lehet rá, hogy szeretkezés közben fantáziáljanak, én általában a későbbi szerekezések alatt ezekre a délutánokra a gondolok. (Most többes számban beszélek, pedig a múlt heti alkalom előtt elég régen nem volt ilyen délután, de néha azért előfordul, és remélem, ismétlés is lesz.) Ötletet is viszek haza, amivel a házasélet színesíthető :).

Néha előfordul, hogy később valami miatt rossz a kedvem, és ha eszembe jut a délután, elsírom magam, mert akkor annyira jól éreztem magam, és hiányzik az érzés. Különösen, ha nagyon jól sikerült, és szeretném újra átélni.
Mindig van néhány különösen emlékezetes pillanat, ami meg jobb kedvre deríthet még napokkal, hetekkel később is, és persze a forróság minden alkalommal elönt, ha csak rá gondolok.

Valószínűleg az az elvárt válasz, hogy óriási lelkiismeretfurdalással megyek haza, és kárpótolni akarok mindenkit mindenért, amit elkövettem ellene.

De én ilyet nem mondok. Lehet, hogy nem úgy vagyok összerakva, mint egy normális ember, de én nem igazán érzek óriási lelkiismeretfurdalást, amikor hazamegyek utána. Igazából semmi különöset nem érzek, úgy megyek haza, mintha boltból mennék. Általában kicsit később csapódik le nálam az egész, mondjuk este vagy éjszaka, ha nem tudok aludni, mert arra gondolok, hogy milyen volt. És igen, olyankor lelkiismeretfurdalásom is szokott lenni, de nem olyan nagyon nagy, mivel úgy érzem, nem ártottam senkinek. A férjemnek sem, mert ez a kaland konkrétan jót tesz a házasságunknak. Sokat beszélgetünk, sokat szeretkezünk, általában jó a kedvem, és ez biztos, hogy jó neki is. Akkor miért lenne lelkiismeretfurdalásom?

Természetesen egy ilyen délután után nagyon fáradt vagyok, és ez látszik is rajtam, ami azért jó, mert nem kell hazudoznom, hogy miért nem szeretnék szeretkezni (ha esetleg a férjem szeretne), mert azt azért nem szívesen tenném meg, hogy egy napon (pár órán) belül két pasival is lefeküdjek. Erre nem visz rá a lélek. Így aztán nagyon fáradtan hamar lefekszem aludni, és a férjemet majd kárpótolom máskor.

Lehet mindenféle csúnya dolgokat mondani rólam, amiért ilyen érzéketlen, erkölcstelen nőszemély vagyok, de nem fog érdekelni, mert nem érzem magam annak. Hajt a vérem, így élek, amíg senkit nem sértek vele, és mindenki jól érzi magát a környezetemben, addig miért ne élnék így?

Megszerveztük végre. Korábban ellógtunk a munkából és elmentünk egy eldugott panzióba. A szobába érve úgy estünk egymásnak, mint két kiéhezett, és azok is voltunk, nem kérdés. Ki voltunk éhezve egymás ízére, illatára, érintésére.

Szinte minden úgy történt, ahogy elképzeltem. Olyan volt az érintése, úgy izgatott fel, olyan volt hozzábújni, megcsókolni. Biztos voltam benne, hogy jó lesz vele, de arra nem számítottam, hogy ennyire. Kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz tökéletes az összhang, de közöttünk úgy tűnik, már mindenféle értelemben megvan az összhang. Minden alkalommal (mert több is volt) egyszerre értünk el a csúcsra, egyszerre volt orgazumusunk. Két szeretkezés között pedig egymás karjaiba zuhanva pihentünk és szívtuk be egymás illatát, hogy minél több megmaradjon a délutánból az érzékeinkben.

Amint lehet, szeretnénk ismételni. De hogy mikor lehet? Az nagyon kérdéses. Addig türelmesnek kell lenni és élni az emlékekből.