Természetesen beszélgeteseink egy része a szexről szól, nemcsak gyereket szoktunk nevelni vagy vásárolunk :). Elég csak pár szót erről váltani, és a hatása megvan mindkét oldalon. A vágy csak nő, és már nagyon várjuk, hogy sikerüljön végre kielégíteni. Az időpont és a hely már megvan, csak ki kell bírni addig. A hétvégi böjt után azt hiszem, különösen nagy élmény lesz egymás karjaiban kikötni.

(Az Attila név tetszőlegesre cserélhető.)

A környezetemben a legtöbb pasi Attila. A testvérem, mindkét fiam keresztapja, az egyik volt pasim, apósom, és természetesen K.P. második keresztneve is ez, miért is lenne más? Ha megismerkedem valakivel, és nem Attilaként mutatkozik be, már csodálkozom. Miért van ez vajon?

"Az érzéseimnek nem parancsolhatok. És maga az a tény, hogy az ember szenved, egyszersmind jogot ad rá, hogy szeressen, bárhogy csóválja fejét a világ és bármily rejtélyt emlegessen is."

Theodor Fontane

Azt mondják, óvatosan kell bánni a vágyak megfogalmazásával, mert az ember bevonzza, amit szeretne, csak nem pont úgy, ahogy vágyott rá. Velem még nem fordult elő, hogy ilyen módon vonzzak be valamit, de most egy kicsit megijedtem.

Van ugyanis egy vágyam, amit talán még el tudok érni az életben: egy kislány a két fiú mellé. Neve is van neki már sok éve, de eddig még lányt nem sikerült szülni. Otthon mindig a nevén emlegetjük, nem azt mondjuk, hogy egy lányt szeretnénk, hanem hogy egy ...-t. És akkor itt van nekem K.P., akinek a lányát pontosan úgy hívják, ahogy az enyémet hívnák, ha lenne.

De nem, én nem az ő ...-jét szeretném, mert az azt jelentené, hogy valami nagyon nagy baj történik két családban is, és azt nagyon nem szeretném. Tehát át kell fogalmazni a vágyaimat, mielőtt még bevonzom a bajt.

És akkor ma reggel a beszélgetés közben megemlítem, hogy szeretnék egy ...-t, azt mondja: tudok adni vagy csinálni. Ezt persze viccnek szánta, de mondtam neki, hogy nem kéne ilyen felelőtlen kijelentéseket tennie. Nem fejtettem ki, mire gondolok, de azt hiszem, megértette. Mindig mindent megért, sokszor már azelőtt tudja, mit fogok mondani, mielőtt kimondom. És én is így vagyok vele. Ijesztő és izgalmas is egyben.

Egész nap beszélgetünk K.P.-val és persze nem csak szexről. Sőt, leginkább arról nem. Egyre inkább az az érzésem, hogy velem beszéli meg azokat a dolgokat, amiket a feleségével kellene, de nem lehet, vagy nem tud. Elmondja, mit szeretne venni, tanácsot kér, hogy milyet vegyen, hol vegye, mi a tapasztalatom, ha nekem már van olyan és a többi. Beszélgetünk a gyerekről, a lakásról, mindenről, amiről egy párkapcsolatban beszélgetni szokás. Néha nagyon furán érzem magam, de közben nagyon jól is, mert ez valamiféle kötődést jelent. Ez persze veszélyes is lehet, és nem mindig tudom eldönteni, mi lenne a jó lépés. Mintha egy hintában lennék, hol fenn, hol lenn.

Biztos azért érzek most olyan ürességet, mert a hétvégén kibeszéltem magamból mindent, amit eddig nem lehetett. Most meg nem tudok gondolkodni, csak kínlódok itt. Dolgozom, mert muszáj, de nem vagyok igazán hatékony és nem is zavar, pedig szokott. Szeretném, ha vége lenne a napnak, de tudom, hogy utána sem lesz jobb, mert az üresség valószínűleg utána is megmarad. Olyan, mintha csak lebegnék a semmiben, és nem tudom, minek kellene történnie, hogy ebből az állapotból kikerüljek.

Panaszkodtam már itt, hogy nincs egy igazi barátnőm, akivel mindent megbeszélhetek. Hát most már van. Eddig is volt ez a barátnő persze, csak nem voltam benne biztos, hogy mindent elmondhatok neki és még meg is ért. Aztán most hétvégén egy életem, egy halálom alapon elmondtam neki mindent. És sokkal pozitívabban fogadta, mint amire számítottam. Igazából még örült is neki, hogy ilyen jól érzem magam mostanában, és mivel azt látja, hogy a házasságomnak ez az egész jót tesz, még segít is, ha tud. De jó, hogy ilyen emberek vannak körülöttem.