A hűtlenség-blogon alakult ki egy komoly vita arról, hogy vajon a hűtlenség illegális, erkölcstelen, megoldás-e vagy sem, tovább kell-e lépni és megoldani stb. Elég sok érdekes kérdés felmerült, de nem akartam vitatkozni ott, ezért inkább ide írom le a gondolataimat. Megpróbálom a lehető legjobban összeszedni, hogy követhető legyen.

Azt leszögezhetjük szerintem, hogy a hűtlenség nem illegális, a törvény nem bünteti. Ezen nincs is mit vitatkozni. Hűségesküt a templomban szokás tenni, akinek csak polgári esküvője volt, különösen nem támadható ebből a szempontból. De a templomi esküvő sem jelent semmit, manapság már az eskü szövege megváltoztatható, legalábbis ha kicsit rugalmasabb a lelkész, akkor biztosan.

Erkölcstelen vagy sem? Ez nehezebb kérdés, mert ott kezdődik a dolog, hogy mi az erkölcs. Ez nincs kőbe vésve, sőt, általában leírva sem, mindenki saját maga érzi, hogy mit tehet meg és mit nem. Én az gondolom, hogy nem tekinthető kimondottan erkölcsös cselekedetnek, ha megcsalom a férjemet, de attól még nem érzem halálos bűnnek sem.
Azt sem gondolom, hogy a hűtlenség csak "tüneti kezelés" és semmire nem megoldás. Az egyik kommentelő ott a blogban azt mondja, hogy ha valaki szeretőt tart, az azért van, mert valami nem működik a házasságában, és ha valami nem működik és nem is javítható meg, akkor lépni kell és váltani. Hát basszus, ez ennyire nem egyszerű. Tegyük fel, hogy tényleg nem működik valami. Törvényszerű, hogy akkor rögtön válni kell (mert nem javítható a dolog)? Nem, egyáltalán nem az. Van, amikor a válás nem megoldható, mert egyik vagy másik fél mondjuk anyagilag teljesen tönkremegy bele. Vagy olyan a másik fél, hogy a gyereket eltiltja az elvált férjtől/feleségtől, és nem, ezen a bírósági ítélet sem segít feltétlenül. Nyilván vannak esetek, amikor a nehézségek ellenére válni kell, mert a gyerek is megsínyli, ha nem, de azért nem mindig lehet ezt olyan egyszerűen megoldani.
Aztán meg van olyan eset is, hogy függetlenül attól, hogy valami nem működik (mondjuk a szex), nem akarunk válni, mert szeretjük egymást. Igen, szerethetem a férjemet akkor is, ha van szeretőm. Tisztelhetem is, akármilyen furcsa ez egy megcsalótól. Azt vállaltam, hogy jóban-rosszban vele vagyok, ha nehézségeink vannak, akkor is. Mert szüksége lehet rám, szüksége lehet a gyerekeire, és nekünk is szükségünk van rá. Miért kellene elválni, ha mondjuk csak a szex nem működik?

Felvetődött az önzőség kérdése is, meg hogy boldoggá kell tennünk a másikat. Ezzel egyetértek, igyekszem boldoggá, elégedetté tenni a férjemet. Biztos, hogy az teszi őt boldoggá, ha én bevallom, hogy szeretőm van és elválunk? Mi van, ha őt pont azzal teszem boldoggá, hogy én jól érzem magam a bőrömben? Ha nem idegbetegen, hisztisen járok haza? Mert ha van egy szeretőm, akkor talán kiegyensúlyozottabb tudok lenni, és a nyugodt otthoni hangulat boldoggá teszi a férjemet. Az meg már csak hab a tortán, ha a szeretőm miatt általában is jobban kívánom a szexet, és gyakrabban szeretkezem a férjemmel, és nem csak mennyiségileg több, de minőségileg is jobb a dolog az ágyban. Mert nyitottabb vagyok, több ötletem van és talán azért is, mert van egy kis lelkiismeret furdalásom, és igyekszem még inkább kielégíteni a vágyait. És ő ettől boldog. Ez lenne az önzőség meg a gyávaság? Miért olyan nagy baj az, ha mind a ketten jól érezzük magunkat, mindketten elégedettek vagyunk az életünkkel? Oda kéne állnom elé és azt mondani: bocs, de hajt a vérem, és megcsallak? Nem, nem kéne, mert ettől aztán tuti nem lenne boldog. Amiről nem tudunk, az nem fáj. Különösen akkor nem, ha az, amiről tudunk, jól működik.

Akár tetszik, akár nem, nem fogom magam bűnösnek érezni mindaddig, amíg a férjemet elégedettnek látom és a gyerekeim is boldogok és kiegyensúlyozottak. Ha ehhez nekem kell egy szerető, hát kell. Az élet nem fekete és fehér, el kéne már fogadni, hogy nem minden működik egyszerűen. De attól még működik.