Megkérdeztem egy-két pasit, miért van az, hogy nagyjából magasból lesz@rják a nőt, ha ő esetleg kifejezi lelkesedését, de ha közömbösnek mutatkozik, elkezdenek utána teperni.
A válasz nagyjából egy szóval kifejezhető: vadászösztön. A férfiak szeretik, ha egy nőt könnyű megkapni, de ha azt látják, hogy a nő nagyon odavan, akkor azért úgy csinálnak, mintha mégsem érdekelné őket, mert szeretik látni a nő rajongását, élvezik, hogy valaki így érez irántuk. És hagyják, hogy tegye, ameddig jólesik neki. Viszont rajta tartják a szemüket az eseményeken, mert nem akarják elveszíteni a nőt és a lehetőséget az ő megszerzésére, ezért ha azt látják, hogy az érdeklődés csökken, azonnal akcióba lépnek, és küzdenek kicsit, nehogy a nő eltűnjön, lelépjen. Megszerezni a nőt még mindig dicsőségnek számít. Valahol az egész szerintem a haverokról is szól, akiknek jó azt is mutatni, hogy „nézd, ez a nő hogy oda van értem, de engem nem érdekel”, meg azt is, hogy „megszereztem!”.
Szóval úgy tűnik, élvezik az érdeklődést, és szeretnék minél tovább kiélvezni, de elveszíteni semmiképp nem akarják a közömbösségük miatt, ezért beindulnak, ha azt látják, a nő már éppen feladná. Hát ezért.
Az én K.P-mra nagyon jó hatással volt az én látszólagos közömbösségem. Olyat tett, amit eddig még soha, hiszen némi üldözési mániában is szenved, és azt hiszi, hogy ha egy ismerős minket együtt lát, akár csak beszélgetni is, akkor azonnal rohan az ő feleségéhez és beárulja. Hiába mondom neki, hogy nem életszerű a feltevése, ő azért aggódik. Ilyen körülmények között persze mások előtt csak a gyerekekről beszélgethetünk (hiszen az semleges téma, és egyértelmű, hogy a gyerekek kapcsán ismerjük egymást, ami oké), és szó sem lehet arról, hogy hozzám érjen. Még a kezemet is csak nagyon ritkán, nagyon óvatosan fogta meg a vonaton, amikor ismerős közel s távol sem volt. Na most ehhez képest sikerült nyilvános helyen csókolóznunk…
Igaz, hogy a környéken nem nagyon járt senki, ismerős különösen nem, és elég sötét is volt, de ez akkor is nagy bátorság volt részéről. És az is igaz, hogy fél percenként figyelt a háta mögé, nem jön-e valaki. De nagyon bejöhetett neki a dolog, mert másnap egyáltalán nem tiltakozott, amikor felajánlottam, hogy hazaviszem autóval, és a parkolóban megcsókoltam. Sőt, úgy beindult, hogy szerintem simán „megerőszakolt” volna ott az autóban, ha úgy adódik :). Nagyon be volt zsongva, ilyennek még sosem láttam. Még azt is bevallotta, hogy nagyon hiányzott már ez neki.
A korai sötétedés egyébként egyértelműen a mi barátunk. Szeptemberben még keresnünk kellett mindig valami eldugott helyet, ahol senki nem lát, hogy egy kicsit összebújhassunk hazafelé menet. Most már elég, ha a parkoló nincs kivilágítva, mert az autóban sötét van és nem lehet belátni. És ez őt is megnyugtatja, felszabadultabb tud lenni. Még nem tudom, mikor jutunk el megint a panzióba, hogy néhány órát normális körülmények között kettesben tölthessünk, de remélem, hogy nagyon hamar.
