Pár hete a proffal ebédeltem, aki nem kicsit feltűnően nézett végig rajtam, és látszott, hogy nagyon tetszik neki látvány. Meg kell hagyni, akkor én is nagyon csinosnak éreztem magam, jól látszott az a 8-9 kg, amit leadtam a nyáron. Már akkor pedzegette, hogy egyik délután szabad lesz, és találkozhatnánk, de én már akkor mondtam neki, hogy én viszont aznap délután biztosan nem leszek szabad. Nem is hazudtam, bár valószínűleg hazudtam volna, ha szükséges, mert valahogy nem volt kedvem vele tölteni azt a délutánt. Most teljes mértékben K.P.-ra koncentrálok, nem is tudom elképzelni, hogy a proffal, vagy bárki mással legyek (mondjuk a férjemen kívül).

Ma újra együtt ebédeltünk, mert hiszen a barátság jó dolog, az ellen nekem semmi kifogásom, és a tekintetén megint láttam, hogy szeret rám nézni, és szívesen tenne mást is. Tudja, hogy nem érek rá, de azért újra megemlítette, hogy milyen tervei voltak. És én újra elmondtam, hogy miért nem lehet, és közben pici lelkiismeretfurdalásom volt, mert tudom, hogy ha K.P-val tölthetném ugyanazt a délutánt, akkor megoldanám a dolgot, lemondanám azt a másik programot, kitalálnék valamit.

Eddig nem túl sűrűn fordult elő, hogy nemet mondtam a profnak, de azt hiszem, most már hozzá kell majd szoknia.