Alig látjuk egymást, csak beszélgetni tudunk, de olyan szinten vágyunk a másikra, hogy abba bele lehet bolondulni. Nekem konkrétan fizikai fájdalmaim is vannak a vágyakozástól. Ha véletlenül tudunk találkozni, de persze arra nincs lehetőség, hogy kielégítsük a vágyainkat, akkor csak még rosszabb lesz a helyzet, mert csak növekszik a vágy. Nagyon nehéz így, el sem tudom mondani, mennyire. Egy nyertese mondjuk van a dolognak, mégpedig a férjem, aki az utóbbi években biztos nem kapott ennyi és ilyen minőségű szexet, mint mostanában, mert állandóan felhúzva megyek haza, és ha ő nem támad le engem, akkor én őt. De ez így akkor sem az igazi.

Arról nem is beszélve, hogy továbbra is fennáll a lebukás veszélye, természetesen, és ettől még idegesek is vagyunk, és képesek vagyunk egymást hibáztatni dolgokért. Pedig nem kellene. Én nem félek annyira a lebukástól, mert normálisan fogjuk fel otthon a dolgokat és nem kell annyira bújkálni, de náluk más a helyzet, még a szomszéddal sem lehet büntetlenül beszélgetni, és így mindig attól fél, ki lát meg minket, aki beárul az asszonynak. Nem tudom, mi lesz ebből, félek, hogy semmi jó.