Elsőéves voltam, matekvizsgára készültem. Abban a vizsgaidőszakban még hazamentem tanulni és csak a vizsgákra mentem vissza a koleszba. A vonaton szemben ült velem egy fekete fiú, két megállóval később szállt fel, mint én. Nem foglalkoztam sokat vele, én is tanultam, ő is, valami orvosi könyvet olvasott angolul. Egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, azt sem tudtam, hogy észrevett egyáltalán.

Vizsga után a szobatársammal mentünk a Mekibe megünnepelni, hogy túl vagyunk rajta (persze az eredményt még nem tudtuk, de kit érdekelt, csak legyen már vége). Már az ajtóban álltunk, amikor kijött az ajtón két fekete fiú, az egyik rámnézett és úgy üdvözölt, mintha régi barátok lennénk. Csak lestem. Persze rögtön megismertem, ő ült velem szemben a vonaton, de nem számítottam ilyen örömre valakitől, akivel soha nem beszéltem. Mint kiderült, ők nem beszéltek magyarul, én nem beszéltem angolul, a szobatársam valamennyire igen, így vele beszéltek, bár jobban örültek volna neki, ha valamelyikünk tud franciául. Mivel látták, hogy enni készülünk, felajánlották, hogy meghívnak. A szobatársam nem örült neki, de én nem bántam, elfogadtuk a meghívást. Szegény lány folyamatosan fordíthatott, szerintem nagyon utált érte :). Evés-ivás közben mi a sráccal szinte csak néztük egymást, hiszen beszélni nem tudtunk. Néha mondott valamit, azt a szobatársam fordította, a válaszomat úgyszintén, de nem sok szót váltottunk. A végefelé azért közölte, hogy szeret engem :). Akkor még meglehetősen naív voltam, de azért annyira nem, hogy ezt komolyan vegyem. Bár meg kell hagyni, jólesett az udvarlás :).

Mivel mindannyia ugyanazzal a metróval akartunk menni a végállomásig, elkísértek. A metrón mellém ült, megfogta a kezemet. Az úton végig simogatta. Semmi mást nem tett, csak simogatta a kezemet. Ezzel annyira felizgatott, hogy majd megőrültem egész végig. Igaz, akkor még nagyon kevés tapasztalatom volt a testiséggel kapcsolatosan (még szűz voltam), de tudtam, hogy ez valami csoda, amit az ujjaival művel. Pedig csak a kezemet simogatta, máshol hozzám sem ért. Tisztára beindultam tőle. 

Leszálltunk a metróról, mentünk a buszmegállóhoz, ott várva a buszt már vadul csókolóztunk. Egyszerűen nem tudtam ellenállni neki, csókban is nagyon jó volt. Azóta sem nagyon éltem át ennyire intenzív élményt, néhány érintéstől és csóktól nem szoktam ennyire beindulni. Mivel közben megérkezett a buszunk, el kellett búcsúznunk. Adtak egy telefonszámot, de tudtuk, hogy ennek folytatása nem lesz. Nem is lett, azóta sem láttam soha. De az emléke él.