Nevezzük X.-nek. Neve, származása, életkora nem számít.

Az igazi férfivel úgy érzem magam, mintha enyém lenne a világ. Soha nem mondja ki, hogy szeret, lehet, hogy nem is érez így, mindig csak testekről beszél. De elfogadom tőle, mert férfi, és tudom, hogy számára az érzések nem annyira fontosak. Igaz, elképzelni sem tudom, hogy érzelmek nélkül tudna így viselkedni. De nem forszírozom. Én sem beszélek érzelmekről, mert nem számít. Volt, amikor nagyon tudtam volna szeretni. Aztán rájöttem, hogy nem tudnék vele élni, akkor meg inkább nem kéne szerelmesnek lenni :). Szóval lebeszéltem magam róla, és azóta jól vagyok.

X. úgy tud nézni, ahogy senki más. Rámmosolyog, megfogja a kezemet, átölel. Nem számít, hol vagyunk, nem számít, lát-e valaki. Állítólag nem szeret (bár azt sem mondta, hogy igen, azt sem, hogy nem), mégis úgy érzem magam, mintha fülig szerelmesek lennénk egymásba. Romantikus alkat, szeret kézen fogva sétálni, közben néha megcsókol. Mint egy lángoló szerelem kezdetén. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de csak mosolygok, ha vele vagyok.

X. tényleg igazi férfi. Férfias jelenség, sportos alkat. Rengeteg energia van benne. Szereti az életet: szeret motorozni, szeret csajozni, szeret enni, élvezi az egész életet. Jó barátai vannak, szép családja van - és ami fura: a felesége is pontosan úgy gondolkodik az életről, mint ő, tehát mindketten szabadon és boldogan élhetnek. Nem, tényleg nem tudom, mitől érzem úgy, hogy ő az igazi férfi, de úgy érzem. Talán mert mellette igazi nőnek érezhetem magam. Akkor is, ha nem mondja, hogy igazán nőies és szexis vagyok. Tudom, hogy így gondolja, és ez elég.