Azt mondják, a nő választ. Nem tudom, igaz-e, néha úgy érzem, nem teljesen. Előfordult, hogy nekem csak abban volt döntési lehetőségem, hogy igen vagy nem, de én nem választottam ki a férfit, hanem ő engem. Volt persze olyan is, amikor én választottam.

Sok-sok évvel ezelőtt egy többnapos program utolsó estéjén ún. búcsúbulit tartottunk. Volt jó kaja meg zene, sok beszélgetés, tánc. A társaság egy része még tinédzser volt, számukra még poén az, ha lassúzás közben lekapcsolják a villanyt.

A buli elején többen beszélgettünk együtt, az egyik pasast én választottam ki magamnak, én mentem oda hozzá valamilyen ürüggyel. Nem igazán tudom, miért tettem, annyira nem tetszett, csak talán éreztem, hogy ő tud udvarolni, és jól esett volna. Nem volt kapcsolatom, de nem is nagyon törekedtem arra, hogy legyen. A pasas felkért táncolni, aztán amikor lassúzás közben lekapcsolták a villanyt, bizony kihasználta a sötétet. A nyakamat és a fülemet csókolta meg, ami őszintén szólva nagyon jól esett. Aztán amikor felkapcsolták a villanyt, úgy tett, mintha nem történt volna semmi.

Később, amikor már nem táncoltunk, elindultam sétálni. Tüntetőleg mellette mentem el, remélve, utánam jön. Bejött a remény, utánam jött és beszélgettünk egy nagyot sétálás közben. Kedves volt, nem tolakodó. Néha megfogta a kezemet, de semmit nem erőltetett. Aztán amikor leültünk egy padra, megcsókolt. Nem nagyon reagáltam rá, de továbbra sem nyomult nagyon. Ez tetszett. Később elkísért a szobámig, újra megcsókolt és megkérdezte, nem tartanék-e vele, az ő szobájába. Kedvesen, de visszautasítottam. Megértette, nem sértődött meg.

Néhány hét múlva találkoztunk, együtt vacsoráztunk. Akkor nem történt köztünk semmi, csak egy jó beszélgetés, de ennyi elég is volt. Továbbra sem erőltette magát rám, az elérhetőségét tudtam, kimondatlanul is rám bízta, mit teszek. Kb. fél év múlva hívtam fel újra, találkoztunk, és akkor felmentem a lakására. Tudtam, hogy mi vár rám, ha bemegyek az "oroszlánbarlangba", de az én döntésem volt. Jó vacsora, finom bor, kellemes zene, majd a hálószoba. Természetesen :). És ez után az éjszaka után még kb. 3,5 hónapig rendszeresen.

A kapcsolatnak nem volt túl nagy jövője, ezt már az elején tudtam, de akkoriban nagyon sokat dolgoztam, és normális kapcsolatra nem lett volna időm és energiám. Ez viszont tökéletes volt. Egy intelligens, értelmes férfival, akivel bármiről - de tényleg bármiről el lehetett beszélgetni (a munkájából kifolyólag rengeteg témában mozgott otthonosan) egy finom vacsora mellett. Sokszor nála vacsoráztunk finom sajtokat, sonkákat és isteni borokat. Néha elmentünk étterembe, olyan helyekre, amikről addig csak álmodni tudtam (egy-egy számla a fél fizetésemnek megfelelő összegű volt). Olyan is volt, hogy egy sörözőben ettünk valamit, nem az volt a lényeg, hogy hol, hanem hogy mit. Mellette tanultam meg, hogy a minőségre igenis adni kell, és hiába van pénze az embernek, ne költse el hülyeségekre csak azért, mert az menő. Mindig azt mondta, hogy szívesen kifizet 10.000 Ft-ot egy vacsorára (ekkor az én fizum 17 ezer Ft volt), de csak akkor, ha az olyan, hogy megéri. Ha nem tetszett a kiszolgálás, nem adott borravalót és nagy valószínűséggel nem ment oda többet. Megmondom őszintén, tetszett ez a hozzáállás.

Egyébként a pasas istenien főzött, néha meghívta a barátait, akik hasonlóak voltak hozzá, és irtó jókat tudtunk beszélgetni. Tetszett nekem, hogy elfogadnak, egyenrangú félként kezelnek, pedig teljesen más közegből érkeztem. Soha nem éreztették, hogy kevesebb lennék náluk, sőt. Kedvesek voltak, érdeklődőek és persze nagyon intelligensek. Az ilyen vacsorák után én általában ott maradtam éjszakára, ami egyébként nem volt minden napos, hiszen nem voltunk mi összekötve. Éltük tovább a magunk kis életét, heti 2-3 alkalommal találkoztunk és jól éreztük magunkat. Persze jó szex nélkül nem lett volna az igazi, az is megvolt, nem panaszkodhattam.

Egy dolog nem volt jó: ha én gyengének mutatkoztam, akkor a pasas megijedt. Nem mutatta, de tudtam, ő egy erős nőt akar maga mellé, és én olyan voltam leggyakrabban. De nehéz időszakom volt a sok munkával, és bizony néha kicsit kimerültem, kiborultam. Ilyenkor jobb volt nem találkozni. Nagyon utálta, ha nem voltam erős. Egy kiborulásom után - ami nem is volt annyira durva - eltűnt az életemből. Nem volt elegáns megoldás, és nem is fogtam fel pár napig. Aztán amikor megértettem, és rájöttem, hogy vége, igyekeztem feldolgozni. Nem szoktam hozzá, hogy csak úgy ott hagyjanak :). De mivel már az elején tudtam, hogy ebben a kapcsolatban csak pár hónap van, nem törtem össze lelkileg. Nem is nagyon tehettem, még pár hónapig koncentrálnom kellett nagyon a melóra. Később az évek során többször összefutottunk. Továbbra is én dönthettem, mit akarok. Ha csak egy kávét, hát azt kaptam. Ha többet akartam, akkor többet kaptam. Egyszer mondott nekem nemet, a legjobbkor. Igaz, kicsit félreértette, amit mondtam, de a nemmel kicsit helyrerakott. Azóta is tudunk egymásról, egy-egy levélváltás néhány havonta esedékes. Van rá esély, hogy találkozzunk, hiszen a közös kapcsolat még mindig fennáll, de a találkozásaink már csak és kizárólag vacsoráról és beszélgetésről szólnak, másokkal együtt. Legutóbb 4 éve találkoztunk személyesen, akkor négyesben vacsoráztunk. E-mailt úgy két hónapja kaptam tőle. Elképzelhető, hogy augusztusban megint összefutunk egy ilyen négyes vacsira, de nem biztos. Ennél többet én már nem is akarok, és szerintem ő sem. És ez így van jól.