Az elmúlt hetekben nem alakultak pont úgy a dolgok, ahogy én azt szerettem volna, de azért történtek pozitívumok is. Nagyjából két héttel ezelőtt azt gondoltam, most hetekig nem lesz itthon semmi, de aztán a felmerülő akadályokat leküzdve csak sikerült egyszer-kétszer alaposan kielégítenünk egymást, egy szavam sem lehet. Pedig mindketten akadályozó tényezők voltunk, ráadásul nem egyszerre, hanem egymás után, hogy tovább tartson. De megoldottuk :).

A munkahelyi dolgaimról inkább nem beszélnék, csak várok, hogy végre megtörténjen, amit szeretnék, most épp tehetetlen vagyok ez ügyben.

A lelkemmel továbbra sem nagyon foglalkozik senki (egy-két beszélgetéstől eltekintve), szóval őrlődöm magamban rendesen, mert még a hálózati problémák is ellenem vannak. Ha megbeszéljük Rómeóval, hogy na most akkor beszélgetünk egy nagyot, mert egyedül vagyok és ő is ráér, na akkor tuti, hogy bekrepál a hálózat. Igazából már vagy egy hete kínlódik vele, a szolgáltatót is hívta, hétvégére ígértek javulást. Hát köszi, nekem meg pont tegnap volt egy szabad estém :(. Erről jól lemaradtunk.

Egyelőre marad az álmodozás, a képzelgés, a várakozás, és persze a sok-sok gondolkodás, ami amúgy ártalmas, erre már rájöttem, le kellene róla szokni. Csak ez nem olyan egyszerű. Annyira amúgy nem érzem magam rosszul, volt ez sokkal rosszabb is az idén, de szeretném ha egy picit azért javulna a helyzet.

Nem nagyon tudok miről írni. Ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak jó ideje. Néha úgy érzem, most jobb, aztán újra úgy, hogy mégsem annyira. Alapjában véve annyira nem rossz most, de azért a hiányérzet még mindig bennem van. Még mindig úgy érzem, hogy nem kapok elegendő figyelmet és elegendő érintést, simogatást. De ezen az sem fog segíteni, ha mondjuk Rómeóval találkozom két hónap múlva 2-3 napra, vagy esetleg meglátogatom újra J.-t egy hétvégére, sőt, az sem, ha A.-val sikerül találkozni majd jövő hónapban. Ez mind szép és jó lenne (lesz), de nem elég. Én azt szeretném, ha bármikor átölelhetném azt a valakit, ha mindig megsimgatna, amikor elmegy mellettem, vagy csak rám mosolyogna akár munka vagy tévénézés közben. Ez nincs, és ez nagyon hiányzik.

Telik az idő, egyik nap a másik után és gyakorlatilag semmi különös nem történik.

J. továbbra is odavan értem, nem is értem, hogy lehetek rá ekkora hatással. Mostanában már némi féltékenységet is felfedezek benne, pedig ez nem volt eddig jellemző rá.

Rómeó is folyamatosan rajong, látni akar, fényképeket kér, sokat beszélgetünk, persze főleg este-éjjel. Ez számomra elég fárasztó, próbálom kordában tartani, de jól esik, hogy tetszem neki és ezt el is mondja.

Mindezek mellett nem mondanám, hogy a szexuális életem kielégítő lenne, de ez egy másik történet, és itt nem szívesen írnék az okokról. Baj nincs, most egy-két hétig ki kell bírni így.

Rómeó barátom elég sokat dolgozik (60 óra/hét, de néha több is), és munkaideje nagy részét kinn tölti terepen. Így nap közben minimális időnk van beszélgetni. Éjjel viszont nagyon aktív tud lenni, 3-4 óra alvás elég neki és a leglehetetlenebb időben képes küldeni üzenetet. Este úgy szoktam lefeküdni, hogy végiggondolom, van-e kedvem éjjel felkelni vagy sem. Ha van, akkor rezgőre állítom a telefont, ha nincs, akkor teljesen némára. Ilyen esetekben csak reggel olvasom el, mit írt. "Imádom", amikor hajnali egykor megírja, hogy ő vár engem, majd kicsit később még küld üzenetet, hogy ébren van és én hol vagyok. Reggel megírom neki, hogy általában aludni szoktam éjjel.

Mostanra azért már nagyjából érzékelte, hogy ez nekem annyira nem jó, és legtöbbször este üzen, hogy lesz-e éjjel, mikor tud lenni és a többi. Ha tudunk beszélni, akkor általában 8 és 10 között jön valamikor, és leginkább tőlem (és a lehetőségeimtől) függ, hogy meddig tudunk beszélgetni. Legutóbb hajnali egykor fejeztük be.

Az ellentmondásokat már tisztáztuk, és úgy látom, kellőképpen megijedt attól, hogy (újra) elveszíthet, és őszintén válaszol a kérdéseimre. A mosolyától és a huncut szemétől továbbra is elolvadok, és ezzel ő tisztában is van. Viccelődni is szoktunk, imádom, amikor nevet a poénjaimon :). Nem tudom, mi lesz ebből a dologból, sok múlik azon, tudunk-e a közeljövőben személyesen találkozni. Ha túl sokat kell rá várni, akkor ellaposodhat, de egyelőre még izgatottan várjuk a lehetőséget.

Mennyivel jobb úgy szeretkezni, hogy nem érzem kötelességnek, nem vagyok görcsös miatta, hanem felszabadultan tehetem. Azért teszem, mert jól esik és pont vele esik jól. Nem is tudom megmondani, mikor volt vele legutóbb ennyire jó.

Az önbizalmamat meg erősen növeli a tény, hogy a vetélytársnak nevezett valakit egyáltalán nem tartom vetélytársnak, mások véleménye szerint sem kell komoly fenyegetésnek éreznem. És magamtól is tudom, hogy nem kell tőle félnem, a fellángolás hamar el fog múlni, miatta nem lesz megoldhatatlan konfliktusunk. Ja, és azzal, hogy gyakorlatilag elhajlási engedélyt adtam, már nem is lesz olyan érdekes a dolog számára ;).

Megbeszéltük. Meglepő eredményre jutottunk, de nagyon örülök neki, hogy normális hangnemben tudtunk eljutni oda. És igazából az eredménynek is örülök. Nem tudom, hogy a megállapodásunk alapján élt életünk mennyire lesz sikeres, de elindultunk egy úton, amiből nagyon jó dolgok sülhetnek ki. És ez jó, mert mindketten azt akarjuk, hogy jó legyen nekünk. Megnyugodtam egy kicsit. És szerintem ő is. Jó, hogy leültünk és beszéltünk, ez már nagyon kellett.

Nem nagyon szeretem ezt az érzést. Igazából nem szeretnék nyomozni a férjem után, de van egy gyanúm, és a bizonytalanságot meg utálom. Az már biztos, hogy nem mondott igazat, de hogy mi az igazság, azt még nem tudom. Mi a fenét csináljak?

Azt hiszem, direktbe nyomozni nem fogok, de figyelek. Figyelem a jeleket, amelyek segítenek majd a döntésben. Előbb-utóbb döntenem kell, hogy mit szeretnék a kapcsolatunkkal kezdeni, ez is egy aspektus a döntéshez. De nem könnyű.