Annyira nehezen viselem el, ha emberek bele akarnak szólni az életembe. Azt hiszik, ők tudják az igazságot, és ha szembesítem őket azzal, hogy nincs igazuk, akkor még vitatkoznak is.

Hol van az leírva, hogy az egyetlen jó megoldás, ha tűzön-vízen keresztül együtt tartunk egy házaspárt, akkor is, ha nem boldogok együtt? Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy a gyerekek érdekében történik, mert én megéltem azt, milyen egy boldogtalan családban élni gyerekként. Ha a gyerek is érzi a feszültséget, akkor neki is jobb lesz, ha két elégedett szülővel rendelkezik, akik esetleg nem élnek együtt, mint két egymást gyilkolóval, akik a társadalmi elvárás miatt egy légtérben élnek.

Azt már fel sem vetem, hogy miért kell látszat alapján eldönteni, hogy mi fog történni, amikor még a benne élők sem tudják megmondani? Mert én nem tudom, mi lesz, nincs varázsgömböm. Majd kialakul. Én most annak örülök, hogy legalább alakul valami, mert tudtunk egymással beszélni, és úgy látom, a gyerekek is jól érzik magukat a bőrükben. Ha úgy érezzük, hogy rosszul alakulnak a dolgok, majd lépünk. Most jó így, egyelőre.