Vannak emberek, akik első ránézésre nem tűnnek fel, de aztán amikor megszólalnak, elmosolyodnak, megváltozik körülöttük minden.

Nahát Rómeó pont ilyen. Első ránézésre egy kicsit komoly, nagy mackó, aki helyes, aranyos, de semmi extra, nem sietek ledobni a bugyimat tőle.

Aztán megszólal, elmosolyodik, én a szemébe nézek, és a bugyim magától lerepül rólam. Csak ülök, nézek vigyorogva, nem tudom, mit mondjak, és közben azon jár az agyam, hogy "te jó ég, most ebből mi lesz?".

Ez az a helyzet, amikor a racinonális és az emocionális énem jó alaposan összevesznek. A racionális örül a távolságnak, mert kevésbé veszélyes tőle ez az egész, az emocionális meg legszívesebben szárnyakat növesztene és már repülne is hozzá, egyenesen bele az ágyába, és ki sem szállna onnan pár napig. Te jó ég, most ebből mi lesz?