Nem szokásom könyvekről írni, de ezt most olyan, amiről mindenképpen szeretnék. Már csak a blog fő témája miatt is.

E.L.James: A szürke ötven árnyalata c. könyvről van szó (láttam, van már film is belőle, legalábbis előzetest már láttam, érdekes lenne megnézni).

Sok ellentétes véleményt lehet olvasni a könyvről. Az én érzéseim is kicsit ambivalensek. Egy biztos: nagyon nehezen tudtam lerakni, szinte együltőhelyemben elolvastam, mert nagyon lebilincselően van megírva. A téma: BDSM. Így leírva nem is tűnik olyan durvának. Pedig nyilván az, ha fájdalommal jár. A könyv első felében igazából nincsenek olyan részek, ami tőlem nagyon távol állna, kimondottan izgatóan vannak leírva a szeretkezések (vagy inkább dugások), és teljesen vállalhatók. A második felében jönnek a durvább dolgok, de azok is úgy vannak megírva, hogy teljesen vállalhatónak tűnnek. Aztán persze ha jobban elgondolkodom rajta, és magam elé képzelem, máris nem annyira vállalhatók :).

Nem egészen két nap alatt ledaráltam a könyvet (hamarabb is ment volna, ha nincs közben más dolgom is). Közben sok minden megfordult a fejemben. Azt hiszem, érthető, hogy néhány résznél bizony kellőképpen felizgultam olvasás közben. Elvégre gyakorlatilag pornóregényről beszélhetünk. Egyébként pedig az jutott eszembe közben, hogy talán nem ártana kicsit beszélgetni a férjemmel arról, hogy milyen dolgokat szeretnék kipróbálni, vagy mi az, ami egyáltalán megfordul a fejemben, hogy izgató lehet. (Nem, a BDSM nem izgat, nem erről van szó.) Szóval az, amit mondtak páran a regényről, hogy nyitottabbá tesz, talán igaz. Én eddig is nyitott voltam, tehát ez nem változott. Csak annyi történt, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy beszéljek ezekről a dolgokról. Lehet, hogy működne a dolog, talán megérne egy próbát. Ha megtörténik, majd beszámolok róla.

Nem tudom, mi lesz a továbbiakban, de egy biztos: ez a nő nagyon lebilincselően tud írni. Már majdnem a könyv felét elolvastam úgy, hogy közben fel sem álltam. És most is csak azért hagytam abba, mert valamikor azért aludni is kellene. Nagyon durva, ennyire még soha semmilyen könyv nem kötött le. Amiről meg szól... hát egyelőre nem mondanék róla többet. Talán majd a végén.

Néhány napig egyedül vagyok itthon, a férjem elutazott. Sajnos én nem tehetem, mivel a gyerekeket nem hagyhatom itt. Így aztán kicsit magányosnak érzem magam, és kellőképpen sajnálom is magam emiatt.

Ma A. próbált egy kicsit felvidítani, beszélgettünk egy jót. Kicsivel később az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha velem lehetne, milyen jól elkényeztetnénk egymást. Délután aztán küldtem neki egy erotikus történetet, amit elég régen írtam már (egy időben szokásom volt ilyen történeteket írni saját szórakoztatásomra), úgy gondoltam, tetszeni fog neki. Nem számított rá, jól megleptem. Miután elolvasta, felhívott. Azt mondta, egy dög vagyok. Ebből arra következtettem, hogy elértem azt a hatást, amire számítottam :).

Szerintem meg fogom még lepni párszor :). Aztán majd lehet válogatni, mit valósítsunk meg belőle, ha lesz rá lehetőségünk. De ki tudja, erre mikor kerül sor...

Az utóbbi napokban elég rosszul alszom és nem is érzem túl jól magam. Gyakran a gyomromban érzem az idegességet. Mindez azért, mert problémák akadtak a családban, amiket persze megint nekem kell megoldanom. Annyira, de annyira utálom ezt a helyzetet, mintha én lennék az egyetlen használható ember a családban. Ilyenkor legalábbis mindenki rám számít, rám támaszkodik. És ez elég komoly idegbajjal jár. Néha úgy érzem, legszívesebben nem tennék semmit, oldják meg maguk. De akkor utána hogy számolnék el saját magammal? Nyilván segítek, csak hálát ne várjak, mert az nem nagyon lesz. Ez jutott nekem. (Mindezek mellett azért néha így is én vagyok a "szar alak", csak ha baj van, akkor hirtelen fontosság válok.)

Ma együtt kávéztam E.Sz.-val, újra. A hangulat jó volt, ahogy az lenni szokott. De a végén mégis kicsit gondterhelten jöttem vissza dolgozni. Nem igazán tudom hova tenni a dolgokat, amiket mondott. Át kell rendeznem a fejemben mindent, azt hiszem. Le kell magamban tisztázni, hogy mit szeretnék ettől a kapcsolattól / tőle, és ennek érdekében hogyan kell viselkednem. Mert amit eddig csináltunk, az játék volt. Mindamellett, hogy barátságnak nevezhetjük, mégiscsak játék volt egy férfi és egy nő között, akik között fizikailag túl sok minden soha nem történt, de talán pont emiatt van bennük valamiféle hiányérzet. De el kellene dönteni, hogy érdemes-e a hiányérzet ellen tenni? Akarjuk-e egyáltalán? Ha igen, tudjuk-e vállalni a következményeit?

Egyelőre semmi konkrétumot nem mondtunk ki. De elhangzottak olyan célzások, amik egyértelműek. Szerintem most mindketten emésztünk. És igazából nem tudom, kinek a döntésén fog múlni, hogy a szavakon túl mi fog történni. Mert nagy a szánk, az tény. De a többi? Egyelőre nagyon kérdéses.

Elég sok a dolgom mostanában. Semmi lényegesen nagy, de egy csomó apróság, ami miatt nehezen haladok a munkámmal. Néha jól fel is bosszantanak, amikor jól keresztbetesznek a kimondottan jól kiagyalt terveinknek (a múltkor szegény A. hitte azt, hogy rá haragszom, mert nem figyeltem rá, hogy a predektív szövegszerkesztő rosszul ragozott szót vett alapértelmezettnek, és nem értette, mivel akasztott ki. Pedig nem is akasztott ki, szerintem nem is tudna :), ő egy biztos pont az életemben, vagy mondjam úgy, békés sziget?). Egyelőre úgy tűnik, még sikerül uralni a helyzetet, de ha még valami váratlan történik, akkor lehet, hogy nagy bajban leszünk. De erre nem is gondolok, mindig az éppen előttem lévő problémára koncentrálok. Eddig bejött.

Néha kicsit zavaró, hogy egy mondatot sem tudok befejezni, mert vagy a telefon csörög, vagy jön valaki kérdezni valamit, vagy egy sürgős e-mail érkezik. Holnapra már listát írtam, hogy semmit ne felejtsek el. Remélem, nem maradt le semmi a listáról :).