Néha előfordul, hogy este-éjszaka egyedül vagyok otthon. Teljesen egyedül, gyerekek nélkül. Van, amikor szeretem az ilyet, de van, amikor nem annyira. Legutóbb nem annyira szerettem, de okom volt rá, hogy egyedül legyek, így aztán nem tudtam tenni ellene semmit. Jó lett volna elmenni bulizni a barátnőmmel, meg is lehetett volna oldani, de sajnos nem tehettem. Így aztán itthon maradtam, és sokat járattam az agyamat. Természetesen sokat gondoltam B.D.-re, szerettem volna vele lenni. Hamarosan két napot több kollégával is együtt fogunk tölteni egy közös programom, ami nem lesz rossz, én mégsem várom nagyon, mert tudom, hogy gyakorlatilag esélyünk sem lesz kettesben maradni. Legalábbis B.D.-t látva munka közben úgy gondolom, nem fogja keresni a lehetőséget, és én meg is értem, ha így tesz. Ennek ellenére azért megpróbálok majd legalább egy keveset vele lenni, sétálni egyet és beszélgetni. Mindenképpen jó lenne. Az éjszakát természetesen nem tölthetjük majd együtt, túl kockázatos lenne, majd máskor kell rá alkalmat találnunk.

Végiggondoltam, hogy milyenek voltak az eddigi éjszakáink, és rájöttem, miért kerüli a tekintetemet is B.D. a munkahelyen. A férfiak - ha jól tudom - vizuális típusok. Ezért aztán teljesen érthető, hogy ha rám néz, eszébe jut, mit látott, és elképzelhető, hogy ez nem annyira könnyíti meg a munkáját - ki tudja, olyankor mi történik a nadrágjában :). Rajtam is végigfut a borzongás, ha eszembe jutnak a részletek, mi játszódhat le akkor benne? Eddig sem erőltettem nagyon, hogy keressem nap közben, de most már értem, miért nem akart velem ebédelni. Ez után még inkább tiszteletben tartom majd ezt az igényét, jobb lesz mindkettőnknek.

Napok óta nem láttam B.D.-t, viszont sms-ben és telefonon kapcsolatban voltunk. Ma volt egy kis (nagy) problémája, amiről mástól hallottam, ezért írtam neki sms-t, hogy beszéljünk, ha neki is alkalmas. Felhívott, beszélgettünk pár percet. Elmondta, mi a baj, én felajánlottam a segítségemet. Megnyugtattam, hogy eddig is megtettem az érdekében mindent, amit lehetett, ő is rájött, hogy erre kérnie sem kell. Aztán azt mondta, hogy "jó, hogy valaki megért engem". Ez a pár szó nekem nagyon jól esett, aztán a felajánlott segítséget is megköszönte. Ilyen jellegű beszélgetésünk eddig még nem volt, kicsit furcsán is éreztem magam utána. De ez a furcsa érzés nem volt rossz.

Hétvégén nem tudok beszélni vele, remélem, nem romlik tovább a helyzete, és jövő héten jó kedve lesz és tudunk találkozni is. Hiányzik már, és gondolatban sok mindent csinálok vele :).

A címben olvasható kifejezést a hűtlenség-blogon olvastam, és nagyon tetszett. Ott lányokra (inkább nőkre) írták ezt, de nekem eszembe jutottak a pasik az életemből, akik között egy sem volt olyan típus, akire ha ránéz egy tizen-huszonéves lány, nedves lenne tőle a bugyija. Ha jól belegondolok, úgy sejtem, egészen fiatal korukban ezeknek a pasiknak igazán nagy sikere nem lehetett a nőknél, inkább csak később, amikor már a nők is érettebben gondolkodnak, és rájönnek, hogy nem feltétlenül érdemes szépfiúkkal kezdeni.

Persze én sem voltam a fiúk kedvence tizenéves koromban, később kezdték értékelni a nőies formáimat, és ma már látják rajtam az „erotikus kisugárzást”, legalábbis ezt mondják.

B.D. sem az a tipikus szépfiú, de ez nem nevezhető hátránynak. Van egy kollégám, aki fiatalabb, helyesebb, magasabb nála, tényleg nagyon jóképű gyerek. De elképzelni sem tudom róla, hogy jó lehet az ágyban, mégpedig azért nem, mert egyáltalán nem nevezném férfias, határozott jelenségnek. Nem véletlen, hogy amióta ismerem (kb. egy éve), nincs barátnője. B.D. viszont határozott, tudja, mit akar, és meg is mondja. Nem ő a nők álma, távolról sem, de tökéletesen megfelel szexpartnernek :) és még beszélgetni is lehet vele jókat, mert intelligens, értelmes, érdeklődő. Jelenleg nekem ez pont elég.

Ha nagyon felidegesítenek, akkor a nyakizmaim teljesen megmerevednek. Ez szélsőséges esetben akár több napig tartó nyakmerevséggel is járhat. Remélem, a mainak hamar vége lesz.

Reggel a főnököm bosszantott fel nagyon, de attól még nem fájt a nyakam. Délután viszont anyu készített ki, és ezt már érzem. Utálom ezt az érzést, és muszáj megszabadulnom ettől a dologtól, mert már nem először fordul elő. Nem szabad idegeskednem feleslegesen.