Már megint sokat agyaltam, aminek sosincs jó vége. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy mit csinálok rosszul. Túl sok mindent akarok tudni a pasiról, akinek az ágyába bújok. Teljesen feleslegesen. Mert onnantól kezdve, hogy kíváncsi vagyok rá, egyre fontosabbá válik számomra, és az érzelmeim átveszik az irányítást. Hát ezt kell valahogy visszafogni. Mert visszagondolok a profra, akinek pl. a feleségéről éveken keresztül semmit nem tudtam, talán még a keresztnevét sem. Azt meg végképp nem, hogy néz ki. Most meg pl. megnéztem B.D.  esküvői képeit. Hát normális vagyok én? Minek kellett nekem azokat megnéznem? Mit érdekel engem, hogy milyen volt azon a napon? Meg hogy milyen kapcsolatban van a feleségével? Nekem csak az a lényeg, hogy velem milyen azokon az éjszakákon, amiket együtt töltünk. A többi nem számít.

A vasútállomásról hazafelé az autóban végig szoktam gondolni egy csomó dolgot, többek között a pasikról, akik az életemben (akár csak egy kicsi) szerepet játszanak. Valamelyik nap összeraktam az összes pasiból a tökéletest, mindenkiből a legjobb tulajdonságát kiemelve. A tökéletes pasi számomra:

- akivel lehet jókat beszélgetni és van humora
- aki egyedül él vagy van egy lakása a szerelmi légyottokra
- akinek bármikor írhatok egy e-mailt vagy sms-t és nem kell attól tartanom, hogy egy féltékeny nő cirkuszt csinál miatta (ami nem azt jelenti, hogy nincs nője, hanem azt, hogy az nem féltékeny)
- aki nem olyan szegény, mint a templom egere és nem gond számára venni egy üveg bort, vagy meghívni vacsizni, esetleg szeret (és tud) főzni
- akivel éjszaka összebújva lehet aludni, de ha úgy adódik, a délutáni légyottokra is vevő
- aki jól csókol
- aki az ágyban kellőképpen gyengéd, de határozott is, nem túl vad, és nem unalmas
- aki nem csinál problémát a gumióvszer használatából
- aki válaszol, ha kérdezik, és esetleg hajlandó megbeszélni dolgokat.

Olyasmit fel sem sorolok, hogy igényes magára és emberszámba vesz, meg hasonlók, mert ezek természetesen elvárások, és ezekkel a tulajdonságokkal minden eddigi pasi rendelkezett.

Nincsenek is nagy igényeim, ugye?

Barátnőm tette fel a kérdést, hogy ki a jobb, K.P. vagy B.D.? Nem sokat hezitáltam, azt mondtam, B.D. Ami igaz is, ha mindent összevetünk, mert persze van, amiben pont nem ő a jobb, de összességében azért vele elégedettebb lehetek :). Egyetlen dolog hiányzik vele kapcsolatban, és ezt a hiányt soha nem fogom tudni betölteni, ha vele leszek. Mégpedig az, hogy igazából együtt aludjunk. Mert ha már ott a lehetőség, hogy együtt töltsük az éjszakát, akkor én már szeretnék _együtt_ aludni, tehát odabújni hozzá éjszaka vagy megsimogatni, érezni, hogy velem van. De ezt vele nem lehet, mert ő úgy nem tud aludni. És ha épp nem igényli a célzott ébresztést, akkor nem szereti, ha hozzáérek. Azonnal felébred és morog, hogy álmos. Hát ez annyira nem tetszik nekem :). De azt hiszem, ez érthető is. Viszont egy felnőtt embert ebből a szempontból már nem lehet megváltoztatni, úgyhogy így kell elfogadnom a dolgot. Túl sokszor úgysem fogunk együtt aludni, azt hiszem, túlélem.

(Az jutott eszembe, hogy ha majd együtt megyünk vidékre, szeretkezés után visszamegy majd a saját szobájába? Elképzelhető.)

Éreztem én, hogy az előző randi után lehet még tovább fejlődni, bár az után sem panaszkodtam. Most meg aztán végképp nem teszem. Rég éreztem magam ennyire jól. Volt ott minden, amire csak szüksége lehet az ember lányának meg fiának - sok-sok beszélgetés, némi alkohol és pizza, sok-sok csók és érintés, és három orgazmus. Nem fogok tiltakozni, ha ismétlésre kerülne sor :).

Amikor egy nagyon jó beszélgetésnek lehetek részese, akkor utána mindig van valami hiányérzet bennem, hogy "miért nem folytatódhat tovább?". A jó dolgoknak miért kell befejeződniük ideje korán?

A kihívás: elkerülni a lebukást. Mert mi is van? A férjem soha nem jár azon a környéken, ahol B.D. lakik. Hát most meg pont a randink napján lesz arra dolga, ráadásul pont abban az időszakban, amikor mi is megbeszéltük, hogy találkozunk. Nem kevés ideig agyaltam rajta, hogy kerülhetem el a találkozást, aztán kisakkoztam, hogy melyik villamossal meddig kell menni és melyik utcán sétálni. Kis kerülő lesz, de megoldható. Remélem.

Már megint tiszta hülye vagyok :).

Nem akárhogy flörtöltem ma K.P.-vel a vonaton, a mozgólépcsőn még meg is pusziltam a fülét :). Nem kicsit volt meglepődve rajta, de láthatólag nem bánta.

B.D.-vel meg a randinkról "beszéltünk" sms-ben, persze ha találkoztunk, továbbra is úgy csináltunk, mintha csak szimplán kollégák lennénk, mint a többiek. Az egyik kollégámat teszteltem is, hogy ő vajon lát-e valamit közöttünk (persze megbízható kollégáról van szó és nem kérdeztem rá konkrétan, csak tapogatóztam), és úgy tűnik, jól játsszuk a közömböst. Remélem, ez továbbra is így marad, mert nem szeretnék lebukni.

A proffal is találkoztam ma, hát őt sem hagytam hidegen :).

Ez van, tavasz vagy hormonháború, nem tudom, de totál be vagyok zsongva.

Eléggé fura ez a helyzet. Amikor benn vagyunk mindketten az irodában, ugyanúgy viselkedünk egymással, mint a többiek, tehát kollegiális a kapcsolat. Azt nyilván mindenki látja, hogy ez annál egy picivel több, de ezzel sincs gond, a kollégák közötti kapcsolatok sem egyformák, vannak barátibbak is. A miénk ilyennek tűnik a többiek szemében. Ha közös munkán kívüli programon vagyunk, akkor ugyanúgy poénkodunk egymással, mint a többiek. Pedig lehet, hogy előtte pár perccel váltottunk sms-t azzal kapcsolatosan, hogy most épp mit szeretnénk csinálni a másikkal az ágyban.

Vicces lenne ilyenkor belelátni a fejünkbe...