Néha jó egy kicsit egyedül lenni. De amikor a férjem annyit dolgozik, hogy alig látom, és rám maradnak a gyerekek az összes idegeskedéssel és közben még az agyam is kattog folyamatosan - na az egy idő után már nem túl jó. Csak felidegesítem magam meg jól felspannolom, mert már nagyon várom, hogy kettesben lehessek egy kicsit B.D.-vel, és próbálom elképzelni, hogy milyen lesz vele. Ettől aztán még jobban várom azt a napot. Arra meg gondolni sem merek, hogy a munkahelyen mi lesz még addig, mert eddig is az volt, hogy ha a közelembe került, legszívesebben "lerohantam" volna, most meg még inkább így lesz, ha közeledik a randink.

Nem jó nekem, ha egyedül vagyok, mert túl sok időm van ezen agyalni.

Már időpontunk is van B.D-vel, szóval alakul ez a dolog. Remélem, jól :).

Tegnap megint adódott egy lehetőség (mára), és puhatolózva megkérdeztem K.P.-t, mit szólna hozzá, ha..., de igazából nem is voltam biztos, hogy én akarom-e ezt, inkább csak kiváncsiságból érdeklődtem. Hát azt kaptam, amire számítottam: egy átlátszó indokot, amiért nem.

És akkor azt mondtam magamban, hogy nekem ebből elegem van. Nekem K.P.-ra azért volt szükségem, hogy kapjak egy kis pluszt, amit eleinte meg is kaptam, de az utóbbi hónapokban már csak nyomokban. Erre meg semmi szükségem, se kedvem hozzá, se erőm, hogy az ő lelkét ápolgassam és ne kapjak cserébe semmit. Szóval mától kezdve ő számomra csak egy futó ismerős, akivel néha beszélgetek, de egyetlen percet sem várok rá, nem úgy nézek rá, mint pasira és nem teszek két szalmaszálat se keresztbe annak érdekében, hogy köztünk bármi legyen. Elég volt.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól érzem magam. Nem érzem jól, kudarcnak tekintem ezt az egészet. De legbelül tudom, hogy ez nem az én kudarcom. Nem tehetek róla, hogy egy ilyen macerás pasast fogtam ki. Legközelebb majd jobban vigyázok.

Ma reggel nagyjából fél órán belül két pasinak is sikerült jól felbosszantania, úgyhogy most a közelembe ne jöjjön egy sem, mert leharapom a fejét akkor is, ha ártatlan.

Soha nem volt még egyik kollégám sem a pasim. Pontosabban kollégából nem lett szerelem, szerető, férj. Szeretőből lett már kolléga :). Nem tudom, miért alakult úgy, hogy nem pasiztam a munkahelyen, valószínűleg azért, mert nem tartottam túl jó ötletnek. De valószínűleg azért is, mert mindig olyan munkahelyen dolgoztam, ahol aránylag kevés férfi dolgozott, és a férfiak között még kevesebb volt a jó pasi. Egy időben tetszett egy kollégám még az előző helyemen, de nem gondoltam rá úgy, mint potenciális szeretőre vagy társra. Lehet, hogy ha jobban jelzem felé, hogy tetszik nekem, akkor történhetett volna valami közöttünk, de nem vagyok benne biztos. Nem azért, mintha nem jöttem volna be neki (egyszer "elkotyogta", hogy tetszem neki), de a kollegalitás meg talán a féltékeny feleség miatt nem fordult meg a fejében. És nekem sem nagyon. Miután már nem voltunk kollégák, a lehetőségeink drasztikusan lecsökkentek, azóta csak párszor futottunk össze. És most már nehezen tudnám elképzelni, hogy történjen köztünk bármi is.

Nyáron említettem, hogy tetszik egy kollégám, de az nagyon rövid ideig tartott. Hamar megismertem annyira, hogy már ne is tetsszen :). És ehhez a véleményemhez tartom is magam.

Most pedig itt van B.D., aki tetszik már egy ideje, de mivel kolléga, nem gondoltam, hogy lehet köztünk valami. Nem voltam biztos benne, hogy jeleket kellene felé küldeni, de úgy éreztem, hogy ő is érzi, hogy tetszik nekem. És amitől még inkább félek/féltem, hogy mások számára is egyértelmű ez.
Mióta B.D. egyértelműen kinyilvánította, hogy tud róla, és én is tetszem neki, nem volt alkalmunk személyesen beszélgetni. De akkor, amikor erről beszélgettünk, kiderült, hogy ez a szituáció számára is furcsa, ő sem volt még együtt kollégával. Kicsit tartunk tőle, hogy ha megtörténik, másnap hogyan tudunk egymásra nézni, együtt dolgozni. De remélhetőleg vagyunk annyira felnőttek és érettek, hogy ez ne okozzon gondot. Most megint azt élem át, ami a szeretőkre jellemző: utálom a hétvégét, várom a munkanapokat :). Jó lenne már újra beszélgetni, hogy lássam, mire számíthatok és főleg mikor. Meg hogy újra a szemébe nézhessek és lássam a vágyat a szemében.