Ez a hétvége nagyon jól sikerült. Pihenésre volt szükségünk, meg is tettük, volt ebben a hétvégében pihenés, kikapcsolódás, jó evések, nagy szeretkezések. Minden, ami ahhoz kell, hogy az ember jól érezze magát a házasságában.

Volt időm sokat agyalni is az érzelmeimen. Nem tudom, mi ez a hülyeség, ami zajlik bennem, hiszen alapjában véve jó nekem a férjemmel, fogalmam sincs, miért kacsintgatok állandóan kifelé. Az elmúlt néhány hétben tomboltak a hormonjaim - nem tudom másra fogni, miért játszódtak le bennem érdekes dolgok -, de mivel nem volt megfelelő célszemély, a vágyaimat nem tudtam kiélni. Ezek a vágyak valahogy elmúltak, én meg kissé lehiggadtam. Így aztán nyugodtan tudtam a hétvégének nekivágni, nem volt benne semmiféle hiányérzet, nyugtalanság, vagy egyéb rossz érzés. De a kétségeim bennem maradtak, úgyhogy volt min agyalni.

Most nem fogok eget rengető kijelentéseket tenni, vagy vállalásokat megfogalmazni. Nem tudom, hogy fogom tovább csinálni a dolgaimat, nem tudom, milyen lesz a jövőm K.P.-vel, azt sem tudom, fogok-e bármilyen lépést tenni a kollégám felé, de most úgy érzem, nagy hülyeségeket talán nem fogok elkövetni, inkább hagyom a dolgokat megtörténni. Elengedem az irányítást, és várom, mit hoz az élet. Lehet, hogy ez lesz a legjobb megoldás, majd az idő megmutatja.

Szeretek bowlingozni. Azt nem mondanám, hogy tudok, de ha van rá lehetőségem, szívesen csinálom. Van, amikor egészen ügyes vagyok, máskor meg elég béna. Mindig kell pár gurítás, mire belejövök, aztán van, amikor egymás után jönnek a strike-ok, sorozatban. Mindig van egy kis sikerélményem, valószínűleg azért is szeretem, mert a környezetemben senki nem profi, így nem érzem magam teljesen reménytelen esetnek.

Gyerekkoromban nagyon maximalista voltam magammal szemben, jó akartam lenni, sőt a legjobb. Igazából nem az volt a célom, hogy másokat legyőzzek, hanem az, hogy mindenből a legjobb eredményt érjem el, ötös legyek, versenyre mehessek. Egy ideig jól működött a dolog, tényleg jó voltam mindenben, szinte mindig kitűnő voltam, hajtottam minden órán. Aztán lassan rájöttem, hogy ez nem lesz így jó, nem ez a lényeg, nem kell nekem mindenben jónak (a legjobbnak) lenni. Az egyetemen már nem vártam el magamtól a kitűnő eredményt, de így is mindig négyesnél jobb volt az átlagom. De nem gondoltam magamról, hogy különleges lennék, zseni lennék, egyszerűen csak elég könnyen tanultam meg dolgokat.

Az utóbbi időben akárhová kerültem, valahogy mindig az jött le nekem, hogy jobb vagyok másoknál. Miben? Talán semmi másban, csak a felfogóképességem és a tanulási képességem jobb. A munkahelyemen hetek alatt a legjobbak közé kerültem, amit persze mások nehezen tudnak megemészteni, de ez a főnököket nem akadályozza meg abban, hogy tőlem kérjenek tanácsot, engem vonjanak be a különböző témájú megbeszélésekbe. Ha képzésre kell mennem, szinte biztos, hogy a legjobb (vagy közel legjobb) eredményt érem el, amíg mások 60-70%-ra teljesítenek, én 90% fölött. És ezért nem szakadok meg, egyszerűen csak ugyanúgy tanulok, ahogy egyetemista koromban is tettem, csak sokkal kevesebb időm van rá. Továbbra sem érzem úgy, hogy több vagy jobb lennék másoknál, de rendszeresen tapasztalom, hogy most már mások is elvárják tőlem a jó teljesítményt. Amíg tudok teljesíteni, nincs is baj. Meg amíg nem szállok el magamtól emiatt.

Böngészek a blogok között és nagyon sokfélét olvasok: gyerekekről szólót, gasztroblogot, énblogot, erotikával és szexszel foglalkozót, kreatívat, mikor milyen akad a szemem elé. Az állandóan olvasottak között is van mindenfajta. Amikor a legextrémebbekkel találkozom, gyakran eszembe jut, hogy vajon mások mit csinálnak a titkaikkal? Elmesélik valakinek vagy magukban tartják? Mert mindenkinek van titka, az biztos. Még annak az "ősanyának" is, aki 3-4-5 gyereket nevel, látszólag tökéletesen, de mint tudjuk, a blogokból nem derül ki minden. Sőt. Ki tudja, hogy az az anya mit művel a hálószobában vagy azon kívül? De biztosan van titkuk a népszerű gasztrobloggereknek is, vagy a kreativitásukat bemutató kismamáknak. Milyen titkaik lehetnek az embereknek? Hányan élnek extrém módon titokban? Biztos vagyok benne, hogy nagyon megdöbbennénk, ha kiderülne pl. a kollégánk vagy a szomszédunk titkos élete. Ahogy ők is megdöbbennének, ha rájönnének, hogy én írom ezt a blogot. Pedig az én életem igazán nem extrém ahhoz képest, amilyen lehetne :).

Gyönyörűen süt a nap, és ugyan fúj a szél, de nincs nagyon hideg. A hóvirágok mellett már a krókuszok is kidugták a fejüket és egyre több virágot látni, a tulipánok, nárciszok, jácintok egyelőre még csak a zöld levelüket dugták ki a földből. A ház különböző zugaiban is látni a napsugarakat, és persze mindenfelé látványosabbá válnak a porcicák is :). Az ablakról és függönyről ne is beszéljünk, sürgősen mosni kell.

A mosógép egész hétvégén dolgozott, lassan ideje lecserélni a téli cuccokat a tavasziakra, a gyerekek overállja a szekrénybe kerül, a kabát még használatban van, de már csak napokig, ha így folytatódik a tavaszodás.

Mondanom sem kell, hogy ezer más dolgot csinálnék szívesebben, mint amit éppen kell, de az tartja a lelket bennem, hogy ez a hét rövid lesz, utána jön a hosszú hétvége, és végre pihenés! Ráadásul gyerekmentesen, azaz nem fog senki hangoskodni hajnali hatkor, hogy "felkelhetek?" meg "nem vagyok már álmos!". Én igen, álmos vagyok hatkor és szeretném végre kialudni magam. Hétvégén remélem, lesz rá lehetőségem. Meg kirándulni is, meg wellnessezni is, meg egyéb nyalánkságokat, amiket az ember ilyenkor csinálni szokott. Jajj, de jó lesz!