Még valamikor szeptemberben - tehát nagyon az elején ennek a kapcsolatnak - K.P. felvetette a kérdést, hogy mennyivel más lenne most az életünk, ha 5 évvel ezelőtt találkozunk, tehát amikor ő még nőtlen volt. Arra célzott, hogy akkor élhetnénk együtt.

Sokat nem időztünk a témánál, de azért én elgondolkodtam kicsit. Igaz, hogy 5 évvel ezelőtt nekem már volt gyerekem, tehát valószínűleg akkor sem borítottam volna mindent érte, de mondjuk ha 8-10 évvel ezelőtt találkoztunk volna, akkor történhetett volna minden másképp.

Nem tudom, jobb lenne-e, de minden bizonnyal más. Akkor - hiába voltunk esetleg mindketten kapcsolatban - még dönthettünk volna úgy, hogy a meglévő kapcsolatot felborítjuk és összekötjük az életünket. Ismerve K.P.-t tudom, hogy ez akkor nagyon komolyan felmerült volna bennem, hiszen egy csomó mindenben nagyon egyetértünk, ugyanúgy gondolkodunk sok dologról. Természetesen neki is vannak kevésbé tolerálható tulajdonságai, de azt is tudom, hogy ezek egy része az elmúlt időszaknak köszönhetően alakult ki, tehát részben a rossz házassága miatt, ezeket elképzelhető, hogy meg lehetett volna előzni.

Igazából nem tudom megmondani, hogy mennyire lett volna nyerő a mi párosunk, de elképzelhetőnek tartom, hogy nagyon. Ahogy azt is elképzelhetőnek tartom, hogy hosszú távon nem működött volna a dolog.

De mint tudjuk, nincsenek "ha"-k, a jelen van és ezt kell úgy alakítani, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle.

Ma olyan beszélgetésünk volt, hogy hű... Még nem tapasztaltam, hogy K.P. bármiről ennyire lazán beszélgetett volna. Lazán, szexin, izgatóan. Jó volt, végig vigyorogtam magamban, nagyon élveztem, hogy ilyen. És azt is élveztem, hogy éreztem, mennyire vágyik utánam. Ahogy én is utána. Jó volt beszélgetni, ha már másra nem volt lehetőség.

Sokat beszélgettem a barátnőmmel az ünnepek alatt. Neki volt összehasonlítási alapja a pár hónappal ezelőtti önmagamhoz képest, és azt mondta, hogy nagyon megváltozott a hozzáállásom K.P.-vel kapcsolatban. Úgy érezte, szinte közömbös vagyok iránta, vagy legalábbis az iránt, hogy mikor tudunk megint találkozni. Ez a vélemény engem megnyugtatott egy kicsit, hiszen pont az volt a célom karácsony előtt, hogy kissé eltávolodjak, mert tudtam, hogy másképp ezt a bő két hetet nem fogom kibírni (ami még több is lehet, de most már legalább beszélgetni tudunk, ha egyelőre nem is találkozunk). Mondtam is a barátnőmnek, hogy muszáj volt tudatosan ezt elérni, ha az egész kapcsolatot túl akarom élni és nem akarok hetente belehalni. Úgy tűnik, sikerült a célomat elérni, mert egyrészt egy külső szemlélő is így látja, másrészt én is így érzem. Nem vagyok magam alatt, hogy már nem láttam két hete, nem körülötte forog minden gondolatom, egész jól érzem magam a bőrömben. Természetesen nem ellenkeznék, ha alkalmunk nyílna találkozni, de most valahogy türelmesebben tudom kivárni, hogy egyszer csak megtörténik.

Jó érzés ám tudni, hogy nem vesztettem el teljesen a fejemet és a racionális énemet :).

Jó ez az itthonlét, most még élvezem is. Azt nem tudom, meddig bírnám, tartok tőle, hogy túl sokáig nem. Így jár az, aki megszokta, hogy világéletében dolgozott, már a suli mellett is. Meg is őrülnék hosszú távon állandóan itthon. Főleg úgy, hogy a gyerekek nincsenek itthon. Persze így sem kellene unatkoznom, legalábbis egy ideig nem, de ha csak a házimunkából állna az életem, azt nem sokáig bírnám.

Most még élvezem, hogy reggel nem kell olyan korán kelni, napközben bármikor leülhetek a gép elé kicsit böngészni vagy játszani. Nem mondom, hogy rend van körülöttem, mert nehezen kezdek hozzá a pakoláshoz, de azért igyekszem kordában tartani a dolgokat. A szennyestartó lassan kiürül, a mosogató sincs tele. A selejtezés viszont nagyon lassan halad. De legalább halad, ez is valami.

Jó volt ma reggel negyed 8 körül még csak ébredezni. Persze rögtön eszembe jutott K.P., be is jelentkeztem félálomban a netre, hogy pár szót válthassak vele, mert tudtam, hogy később nem lesz rá lehetőség, ha a gyerekek is felébrednek. Jó volt olvasni, hogy hiányolt :). Néhány mondat után elbúcsúztunk, ő dolgozott, én meg a gyerekekkel töltöttem a napot. Élveztem, hogy nem kell semmi különöset csinálni. Holnap már nem lesz téli szünet, ők már nem lesznek itthon, én meg majd elkezdek pakolni, szelektálni, selejtezni, ha úgy tartja kedvem. Amúgy meg pihenni fogok egész héten, amennyit csak lehet. Rám fér.