Egy ideig jól bírtuk egymás nélkül, aztán kezdett egyre jobban hiányozni az együttlét. Most, amikor már igazán szeretnénk újra együtt lenni, valahogy ellenünk van minden. Egyszerűen nincs alkalmunk rá, amikor nekem lenne jó, neki nem, amikor ő érne, én nem. Ennek ellenére úgy tűnik, nem vagyunk türelmetlenek, szépen, csendesen zajlanak a napok. Néha találkozunk reggel, néha nem, ha meglát, mosolyog, beszélgetünk a vonaton. Nap közben most kicsit kevesebbet tudunk beszélni, mivel én most több emberrel együtt dolgozom, és nincs túl sok időm és lehetőségem chatelni, de azért online vagyunk folyamatosan. Délután sem mindig tudunk találkozni, de ha igen, általában egymás kezét fogva ülünk a vonaton. Néha egy-két célzás elhangzik, de igazából most csak úgy elvagyunk egymás mellett. Nem mindig vagyok biztos benne, hogy fogunk találkozni a közeljövőben, néha abban sem egészen vagyok biztos, hogy akarjuk. Kicsit beletörődős a dolog, meglátjuk majd, hogy alakul.

Van, amikor úgy érzem, határozottnak kellene lennem, és egyértelműen megmondani, mit akarok, de van, amikor én magam sem tudom, mit is akarok, így ki sem tudom fejezni. Máskor azt gondolom, hagyni kell a dolgokat maguktól alakulni, úgy lesz a legjobb. Ha pontosan tudnám, mit akarok, akkor lehet, hogy egyszerűbb lenne elérni, nem tudom. Ami biztos: jön a tavasz, és valami biztosan lesz. Úgy még sosem volt, hogy nem lett volna sehogy.