Az elmúlt napokban, hetekben úgy tűnhetett, mintha az egész életem a Kiválasztott Pasi (a továbbiakban K.P.) körül forogna. Ez részben igaz is volt, de azért közben zajlott az élet rendesen.

Dolgoztam sokat, voltam külföldi kiküldetésben, voltam belföldi kiküldetésben (ezek nehezítették is a dolgunkat rendesen), túlóráztam is, szóval nem unatkoztam. Megkezdődött a tanév, ami a reggeleimet teszi zűrössé, két gyerekkel indulni nem egy leányálom. Itthon is igyekszem mindent rendben tartani, ami nem mindig megy tökéletesen, de azért igyekszem. Már csak azért is próbálom magam lekötni, legalábbis gondolatilag, hogy ne mindig Ő járjon az eszemben. Nem könnyű, de egyelőre úgy tűnik, megy a dolog. Ja, és közben tovább fogyok, ami szintén nagy öröm.

Összességében jobban érzem magam, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt, pedig akkor sem sokat panaszkodtam

Csodák márpedig vannak.

Tegnap egy váratlan lehetőséget kaptunk, amit nem lehetett kihagyni. A körülmények messze nem voltak 100%-osok, de ennek is örültünk és ki is használtuk rendesen :). Remélem, lesz majd még alkalom ismételni a dolgot, esetleg kicsit jobb körülmények között, mert úgy tűnik, van még benne bőven lehetőség :). Nekem már ez is tetszett, és ha jól láttam, neki is...

Remélem, nem a vonat az :).

Tegnap vettem egy nagy levegőt és írtam egy sms-t. Majd, miután kaptam rá választ, írtam még egyet, meg még egyet, meg e-maileket. És szépen megbeszéltünk mindent. Most már tudjuk, mit akarunk mind a ketten*, megbeszéltük, mennyi az esély a megvalósulásra**, és azt is tudom, mit tehetünk addig***. Most már sokkal jobban érzem magam. Ma már rá mertem nézni a vonaton :).

* szex
** kevés, de a semminél több
*** nem sokat, de legalább tarthatjuk a kapcsolatot

Tegnap nagyon rossz volt a vonaton utazni, mert nem volt ott, és nem tudtam mi van.

Ma még rosszabb volt a vonaton utazni, mert ott volt, és tudtam, mi van.

Délután ráadásul pont ott szálltam fel, ahol ült, csak köszöntem és beviharzottam a kocsiba szomorkodni.

Nem gondoltam, hogy ez ennyire megvisel. Tudtam, hogy megtörténhet, és tudtam, hogy akkor nehéz lesz, de ilyenre nem számítottam. Egyszerűen nem tudok koncentrálni a munkámra, állandóan sírhatnékom van, legszívesebben kiszaladnék a világból.

Szeretnék vele beszélgetni, és nem értem, miért nem lehet. Nem tudom, segít-e az rajtunk bármennyit is, ha mindenféle kommunikációt megszakítunk, a teljesen veszélyteleneket is. Fogalmam sincs, mi lenne a jó döntés, mit várjak el, mit tegyek. Semmit nem tudok, soha nem voltam még ilyen helyzetben.

Fáj, nagyon fáj, és még csak igazán bűnösnek sem érzem magam, amiért ilyen büntetést érdemlek.

Hát ennyi járt nekem. Másfél hét. Hogy tovább lesz-e valaha, nem tudni. Jelenleg nem rajtunk múlik. Egyelőre nem lesz más, csak a nagy csend, és a csendes vágyakozás. Jól éreztem magam másfél hétig, most ki tudja, meddig böjtölhetek.

Ennyit érdemeltem.