Megkérdeztem, történt-e valami, amiről nem akar beszélni, ami befolyásolhatja a kapcsolatunkat. Azt mondta, nem, semmi nem történt. Csak a lehetőségeink most eléggé korlátozottak. Ezt részletezni akarta, de leállítottam, mondván, tudom, hogy mik a lehetőségeink, nem is erről kérdeztem. Azzal, amit mondott, megnyugtatott. Tudom, hogy akarja, ezt láttam a tekintetében csütörtökön is, egyértelmű volt, teljesen. Aztán mondta is, és azt is, hogy látja a lehetőségeinket, csak türelmesnek kell lennünk, most nem megy. Ezt tudom, most részemről sem lenne egyszerű megoldani, csak tudni akartam, számíthatok-e rá. Jó volt hallani, majd olvasni, hogy igen. A múltkori megérzésem nem volt jó, csak túl fáradt és érzékeny voltam, ő meg túlságosan zaklatott a munkahelyi gondok miatt, és ez látszott rajtunk. Ki kell várnunk a kedvező alkalmat. Most úgy érzem, eljön még a mi időnk, amikor gyakrabban tudunk majd találkozni, és törzshellyé válhat az a kis panzió. Addig pedig be kell érnem azzal, ami jut. Remélem, csókolózás azért időközönként jut, hogy legalább abból kapjak eleget, ha már ennyire vágyom rá.