Miért nem tudsz lázadni? Félsz! Félsz! De miért? Mitől? Élned kell!
Azért vagy a világon, hogy élj. Mindenki azért van a világon, hogy éljen.
Mindenki magának keresse a jót, azt, ami neki jó, azt, amit élvezni tud.
Ne törődj a másikkal. Senkinek sem tartozol semmivel.
És lázadj az ellen, aki megakadályoz abban, hogy szíved szerint élj.

(forrás:internet)

Nem különösebben szeretek bent a városban vezetni. Van, amikor muszáj, mert óriási időveszteség lenne bkv-zni, de általában jobban megérni villamosra vagy metróra ülni. Ha a belvárosban akad dolgom, általában leteszem a kocsit valahol egy közlekedési csomópont környékén, és onnan metróval vagy villamossal megyek tovább, nagy ritkán busszal. Sajnos rettenetesen drága a bkv-jegy, de még így is jobban megéri, hogy nem a dugóban üldögélek órákig és használom a drága benzint, meg parkolok aranyáron valahol, ha egyáltalán találok parkolót.

Most, hogy a napokban gyakran kellett Pesten közlekednem, heti jegyet vettem. Hát elég húzós az ára (nagyjából fele egy havi bérletnek), de még így is inkább megéri, és egy hétig nyugodtan mászkálhattam a városban, nem kellett figyelnem a jegylyukasztásra. Azt azért megjegyezném, nem egészen tisztességes a dolog, mert az érvényessége állítólag 7x24 óra, amit úgy érnek el, hogy ráírják a kezdési időpontot óra-perc pontossággal, a gyakorlatban viszont 7 nap, tehát ha egyik nap este veszem, akkor gyakorlatilag alig több mint 6x24 órát használhatom. Nem szeretem az ilyen fajta kizsákmányolást, és ilyenkor egyáltalán nem csodálkozom, hogy úgy áll a bkv, ahogy áll, hiszen az embereknek elég rossz a véleményük róla, nem véletlenül. Miért nem lehet ezt nálunk is olyan jól csinálni, mint más európai nagyvárosokban? Nem ragaszkodom én az autómhoz, de olyan nehéz nélküle (és most nem csak a fővárosi tömegközlekedésre gondolok, hanem a vidékire is), hogy muszáj használnom.

Néha úgy érzem, valamit nagyon elrontok(unk). Mert miből áll az életünk? Munka és gyerekek. És szinte megfeledkezünk arról, hogy még fiatalok vagyunk és ÉLNI is kéne. Lassan már azt sem tudjuk, hogyan kell igazán jól érezni magunkat. Évente egyszer van egy hétvégénk kettesben, de ott sem nagyon csinálunk semmit, csak punnyadunk. Igaz, együtt vagyunk, ami nagyon jó, de szerintem nem elég. Nagy ritkán van egy koncert (mondjuk néhány évente) vagy egy színház (arra sem emlékszem, mikor jártunk ott legutóbb), de pl. hiába imádunk mindketten táncolni, nem tudnám megmondani, mikor mentünk el valahova, hogy gyakorolhassuk ezt a szórakozási formát is. Tudom, hogy nem ennek kéne lennie az életnek, de nem tudom, hogy kellene másképp csinálni. Mert igaz, hogy nagyrészt rajtunk múlik, de nem csak rajtunk. És persze ez mindenképpen kétemberes dolog, tehát nem elég egyikünknek akarni.