Nem vagyok egy társasági ember. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretek társaságba járni. Inkább azt, hogy nem szeretek megfelelni az emberek elvárásainak, nem teszek dolgokat csak azért, mert elvárják tőlem. 

Olvasgatok sokféle blogot, és néha eléggé felmegy bennem a pumpa, amikor látom, emberek hogy viselkednek. Kiakaszt, amikor különböző babás blogokban az olvasók nyaliznak anyukának-apukának, és sorba jönnek a "imádnivaló gyerekek!", "jaj, de gyönyörű", "a lányok összepisilik magukat utána", "ilyen gyönyörű gyereket még nem láttam" és hasonló megjegyzések. Persze, szép az a gyerek, szó se róla, de azért nem leszek szerelmes más gyerekébe, ott vannak az enyémek, beléjük vagyok szerelmes :). Attól meg aztán végképp kiakadok, amikor azt írják, hogy "más gyereke nem szokott tetszeni, de a tied..." és itt jön a nyalizás ezerrel. Azt hiszem, megőrülnék, ha én is ilyen megjegyzéseket kapnék a gyerekeimre, mert ez minden, csak nem őszinte. Ha azt mondják rájuk, hogy "de édesek", meg "milyen aranyosak", így ömlengés nélkül, az nagyon jól esik, mert őszinte. De az ömlengéstől megőrülök és nem vagyok rá hajlandó.

Ahogy arra sem vagyok hajlandó, hogy szintén babás blogokban a szülőt kezdjem ajnározni: "te vagy a példaképem!" - mondják ezt egy huszonéves anyukának bőven harmincon túl, vagy "nagyon jó anya vagy!", csak mert egy problémát jól megoldott. Édes istenem, hát ebben az országban annyi, de annyi jó anya van, miért kell egyeseket kiemelni és tömegével áldozni előttük? Meg van a magam véleménye, és persze, ha valaki valamit jól csinál, akkor valószínűleg meg is mondom neki, de nem fogom a fenekét is kinyalni csak azért, mert alapvetően jól csinálja azt, ami a dolga. 

Nem virtuálisan is igaz rám, hogy nem ajnározok senkit csak azért, mert mások azt teszik. És egy társasághoz sem ragaszkodom, ha úgy látom, hogy ők nem ragaszkodnak hozzám. Nem tapadok senkire, nem nyalizok senkinek csak azért, hogy befogadjanak. Ha nem kellek, hát nem kellek. Ha nem kíváncsiak rám és a gyerekeimre, akkor én sem leszek rájuk kíváncsi és meg van oldva a dolog. Van néhány ember, akikhez ragaszkodom, és ők is hozzám, és ezzel meg vagyok elégedve.

Az elvárásoknak akkor sem tudok megfelelni, amikor pl. a szomszéd fiúról van szó, aki enyhén értelmi fogyatékos. Nem nagyon, csak kicsit. Elfogadom őt, nincs semmi bajom vele. De ne várja el tőlem senki, hogy csak azért jópofizzak vele, mert olyan, amilyen. Attól, hogy valami nem stimmel vele, nem fogok a "szia, hogy vagy?"-nál tovább menni, ha épp nem érdekel vele kapcsolatban semmi. És nem fogok neki örülni, amikor rámtöri az ajtót kopogtatás nélkül, mert attól, hogy kicsit le van maradva, még tudnia kell, hogy belépés előtt illik kopogtatnia (a fiam már két éves kora óta tudja, nem hiszem, hogy ez a srác számára nehézségekbe ütközne). 

Nem jellemző rám, hogy jópofizzak, mert elvárják. Antiszociális vagyok és kész. Akinek nem tetszik , az nem áll velem szóba. Ki fogom bírni :). 

Sok ember él ebben az országban túlsúllyal, én is közéjük tartozom. Viszont nem vagyok állandó fogyókúrázó, mivel azt hülyeségnek tartom. Ha valaki állandóan fogyókúrázik, akkor utálja magát, és nem tudja élvezni az életet. Így ezt nem teszem.

Mindig is tudtam, hogy van rajtam pár kiló felesleg, de általában nem nagyon zavart a dolog. Aztán néhány évvel ezelőtt, amikor eldöntöttük, hogy gyereket vállalunk, és nem akart összejönni, nem tudtuk az okát. Azt viszont észrevettem, hogy hamar fáradok, egy emelet megmászása is nehézségekbe ütközött, pedig ez korábban nem volt rám jellemző. Elmentem a háziorvoshoz, aki elküldött laborra és ráállított a mérlegre. A mérleg 82 kg-t mutatott. Ezen nagyon megdöbbentem, mivel én nagyjából 65-70-re tippeltem (középiskolás koromban 60 körül voltam). Az a kb. 10-15 kg plusz úgy jött fel rám, hogy igazából fel sem tűnt, a testalkatom nem sokat változott, a ruháimat tudtam hordani. Nem is értettem az egészet. Az alkatom mindig olyan volt, hogy kevesebbnek látszottam a valódi súlyomnál, ezért is rázott meg a 82 kg annyira. A doki azt mondta, legalább 10 kg-t le kell adnom. Ezt kb. 3-4 hónap alatt megtettem gyakorlatilag minden nehézség nélkül (arra emlékeztetett, amikor esküvő előtt olvadtak le rólam a kilók, pedig nem is tettem értük semmit), és a következő próbálkozásra összejött a baba. Azóta is hirdetem, hogy a túlsúly a teherbeesés ellenszere lehet, tehát ha gyereket akarsz, fogyj le!

A terhesség alatt kb. 14 kg-t szedtem fel, ami teljesen rendben is volt, ráadásul a szüléssel nagyjából 8 kg azonnal le is ment (baba + méhlepény + víz), majd a következő időkben egy-két kiló ingázott rajtam le-föl. Sajnos nem tértem vissza a "versenysúlyomhoz", a következő terhességet 80 kg-val kezdtem. Mivel ez nem tartott 9 hónapig, így csak kb. 8-10 kg-t szedtem fel, amiből persze kevesebb is ment le, hiszen a baba kis súllyal született (nagyjából 4 kg mínusz volt). A szoptatás nálam soha nem járt fogyással, max. súlytartással. Így aztán a második szülés óta megint le-föl megy a súlyom, néhány kilóval mindig változik. Ez nem lenne gond, ha meg lennék elégedve az alakommal. De nem vagyok. Néha próbálok odafigyelni, olyankor jobban is érzem magam, de általában nem sikerül. A legkevesebb, ami az utóbbi években jellemző volt rám, 77 kg, jelenleg pedig 80 kg vagyok. De nem szeretem így magam.

Tudom, hogy tennem kell ellene valamit, és ez a valami nem a fogyókúra (tehát nem egy előre meghatározott módon betartott diéta). Oda kell figyelnem az étkezésemre és főleg többet kell mozognom. Amikor valaki nem mozog eleget, mindig talál kifogást - nincs ideje, nincs lehetősége, nincs pénze. Én nem keresek ilyet, mert hülyeség lenne. Időt tudnék rá szakítani, lehetőségem van rá - hiszen itt vannak a dvd-k, van szobabiciklim. Pénzem ugyan nincs rá, de minek? Nem kell feltétlenül konditerembe járni, itthon is lehet mozogni. Csak akarni kéne. Én egyszerűen lusta vagyok és nem csinálok semmit. Ráadásul szeretek sütni-főzni, aminek egyenes következménye az evés is. Na meg motiváció sem nagyon van, mivel a páromnak így is tetszem :). Így viszont nem leszek elégedett magammal soha. Hát nagyon remélem, hogy el fogom kezdeni a rendszeres mozgást meg az odafigyelést az evésre, és előbb-utóbb lemegy az áhított 10 kg. Majd beszámolok az eredményekről :).