Elsőéves voltam, matekvizsgára készültem. Abban a vizsgaidőszakban még hazamentem tanulni és csak a vizsgákra mentem vissza a koleszba. A vonaton szemben ült velem egy fekete fiú, két megállóval később szállt fel, mint én. Nem foglalkoztam sokat vele, én is tanultam, ő is, valami orvosi könyvet olvasott angolul. Egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, azt sem tudtam, hogy észrevett egyáltalán.

Vizsga után a szobatársammal mentünk a Mekibe megünnepelni, hogy túl vagyunk rajta (persze az eredményt még nem tudtuk, de kit érdekelt, csak legyen már vége). Már az ajtóban álltunk, amikor kijött az ajtón két fekete fiú, az egyik rámnézett és úgy üdvözölt, mintha régi barátok lennénk. Csak lestem. Persze rögtön megismertem, ő ült velem szemben a vonaton, de nem számítottam ilyen örömre valakitől, akivel soha nem beszéltem. Mint kiderült, ők nem beszéltek magyarul, én nem beszéltem angolul, a szobatársam valamennyire igen, így vele beszéltek, bár jobban örültek volna neki, ha valamelyikünk tud franciául. Mivel látták, hogy enni készülünk, felajánlották, hogy meghívnak. A szobatársam nem örült neki, de én nem bántam, elfogadtuk a meghívást. Szegény lány folyamatosan fordíthatott, szerintem nagyon utált érte :). Evés-ivás közben mi a sráccal szinte csak néztük egymást, hiszen beszélni nem tudtunk. Néha mondott valamit, azt a szobatársam fordította, a válaszomat úgyszintén, de nem sok szót váltottunk. A végefelé azért közölte, hogy szeret engem :). Akkor még meglehetősen naív voltam, de azért annyira nem, hogy ezt komolyan vegyem. Bár meg kell hagyni, jólesett az udvarlás :).

Mivel mindannyia ugyanazzal a metróval akartunk menni a végállomásig, elkísértek. A metrón mellém ült, megfogta a kezemet. Az úton végig simogatta. Semmi mást nem tett, csak simogatta a kezemet. Ezzel annyira felizgatott, hogy majd megőrültem egész végig. Igaz, akkor még nagyon kevés tapasztalatom volt a testiséggel kapcsolatosan (még szűz voltam), de tudtam, hogy ez valami csoda, amit az ujjaival művel. Pedig csak a kezemet simogatta, máshol hozzám sem ért. Tisztára beindultam tőle. 

Leszálltunk a metróról, mentünk a buszmegállóhoz, ott várva a buszt már vadul csókolóztunk. Egyszerűen nem tudtam ellenállni neki, csókban is nagyon jó volt. Azóta sem nagyon éltem át ennyire intenzív élményt, néhány érintéstől és csóktól nem szoktam ennyire beindulni. Mivel közben megérkezett a buszunk, el kellett búcsúznunk. Adtak egy telefonszámot, de tudtuk, hogy ennek folytatása nem lesz. Nem is lett, azóta sem láttam soha. De az emléke él. 

Még egyetemista koromban futottam össze az első arab fiúval. Igaz, a mi egyetemünkre nem nagyon jártak, de elég sokan előfordultak a szomszédos intézményekben. 

Másodéves voltam, amikor az Astoriánál megszólított egy jóképű arab srác, csatlakozott hozzám, és beszélgettünk. Már nem emlékszem, miről, gondolom az volt a téma, hogy melyik suliba járok meg mit tanulok. Aztán búcsúzáskor elhívott moziba. Mondtam neki, hogy nem mehetek, barátom van. Erre ő szemrebbenés nélkül mondta: "hozd magaddal őt is". Én köpni-nyelni nem tudtam, nagyon meglepődtem ezen. Persze továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy nem megyek vele moziba, aztán kedvesen elbúcsúztunk. Egyszer futottunk még össze egy koleszban, mert ugyanarra az egyetemre járt, mint a barátom, de akkor is kedvesen köszönt és ment tovább. Nem volt tolakodó.

Később megtudtam, hogy ez náluk teljesen természetes, hogy jön velem egy "utánfutó". Azt is hallottam, hogy elég rámenősek, és csak egy dolog téríti el őket a szándékuktól: ha a bátyám mondja azt, hogy erről a kapcsolatról szó sem lehet. Nem volt szükségem rá, hogy kipróbáljam ezt, de azért kíváncsi lennék, tényleg működik-e :). 

Ötödévesként is összefutottam egy arab sráccal, egy buliban. Táncoltunk, aztán meghívott egy kólára (mást nem akartam inni), beszélgettünk. Rövid időn belül megismertem az összes angol kifejezést, amit udvarlásnál lehet használni :). Aztán elhívott randizni. Mondtam, hogy nem kéne, van barátom (ez kicsit túlzás volt, de a cél érdekében egy füllentés belefér). Rámnézett, otthagyott, majd kb. 10 perc múlva visszatért és folytatta az udvarlást ott, ahol korábban abbahagyta. Nem volt könnyű lerázni, de aztán sikerült, nem is láttam többet.

Évekkel később is azt tapasztaltam, hogy elég rámenősek tudnak lenni, és ragaszkodóak. Egy pasit le kellett tiltanom a messengerben, mert egyszerűen nem hagyott békén, állította, hogy szerelmes belém (sosem találkoztunk), ha valamit mondtam, akkor nem hitte el (pedig igaz volt), újra és újra próbálkozott. Végül feladtam, és letiltottam, hogy végre nyugi legyen. Azóta nem hallottam róla, pedig ha tényleg komolyan gondolta volna, simán megtalál, de szerencsére nem akarta annyira. 

Jelenleg az egyik legkedvesebb barátom egy arab Egyiptomból, bár most nem ott él. Nagyon ritkán tudunk találkozni, de rendszeresen beszélünk telefonon, ismeri a páromat is (a gyerekekkel még nem találkozott, de mindent tud róluk), és készül meglátogatni minket. Ő nagyon kedves, jóindulatú, udvarias pasas, akiben persze arab vér csörgedez és néha kicsit rámenős, de azért megérti, ha valami nem tetszik nekem, normálisan meg tudok vele beszélni mindent. Jó, hogy van.

Volt egy rövid időszaka az életemnek, amikor elsősorban külföldiekkel ismerkedtem meg. Nem direkt, így alakult. Nem különösebben érdekelt, hogy honnan származik vagy hol él az, akivel épp beszélgetek. A haverjaim/barátaim között van amerikai, egyiptomi, izraeli, nigériai, ausztráliai is és egyéb nációk tagjai is előfordulnak. Amennyiben az illető tud angolul vagy magyarul, akkor nincs gond.

Egy Budapesten élő izraeli férfival is megismerkedtem, aki az első perctől nagyon szimpatikus volt nekem. Talán túl szimpatikus is. Eleinte azt hiszem, én akartam tőle többet, aztán meg ő akart többet. Mivel egyszerre nem nagyon jött össze a dolog, ezért nem volt túl hosszú életű ez a kapcsolatnak nevezett valami, de azért néhány találkozás belefért. Meg néhány kellemes élmény is. 

Nagyon jó volt vele beszélgetni, de nem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Akkoriban azért nem beszéltem még olyan jól angolul és mégis teljesen jól megértettük egymást. No persze ő meg magyarul nem beszélt túl jól, pedig már jó néhány éve itt élt Magyarországon. De azért, ha valamit nem értettem, igyekezett magyarul elmondani, és összeraktuk a dolgot.

Volt, hogy csak beültünk ebédelni és beszélgetni egyet. Volt, hogy vacsoráztunk együtt, majd hazafelé az autóban csókolóztunk. Ő akkor többet is akart volna, de nekem nem nagyon fér bele a "normális"-ba, hogy a főút mellett egy autóban szeretkezzek valakivel. A csókolózás jó volt, szó se róla :), rendesen felizgatott és úgy láttam, őt is. De akkor nem volt másra lehetőség.

Egyszer azért pótoltuk az elmaradt dolgokat is, az irodájában találkoztunk munkaidő után és orálisan kielégítettük egymást. Jó volt, de nem a legjobbak közül való. Ettől függetlenül azért lehetett volna folytatása, de szerintem igazából egyikünk sem akarta. Valószínűleg csak azért történt meg, mert már jó régen vártunk rá mindketten, és addig nem nyugodtunk volna meg, amíg nem éljük át. Hát átéltük. Jó volt, de egyszer elég volt. Utána már nem is találkoztunk és csak néhányszor beszéltünk. Nem tudom, mi van vele, szerintem hazaköltözött.