Még egyetemista koromban futottam össze az első arab fiúval. Igaz, a mi egyetemünkre nem nagyon jártak, de elég sokan előfordultak a szomszédos intézményekben. 

Másodéves voltam, amikor az Astoriánál megszólított egy jóképű arab srác, csatlakozott hozzám, és beszélgettünk. Már nem emlékszem, miről, gondolom az volt a téma, hogy melyik suliba járok meg mit tanulok. Aztán búcsúzáskor elhívott moziba. Mondtam neki, hogy nem mehetek, barátom van. Erre ő szemrebbenés nélkül mondta: "hozd magaddal őt is". Én köpni-nyelni nem tudtam, nagyon meglepődtem ezen. Persze továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy nem megyek vele moziba, aztán kedvesen elbúcsúztunk. Egyszer futottunk még össze egy koleszban, mert ugyanarra az egyetemre járt, mint a barátom, de akkor is kedvesen köszönt és ment tovább. Nem volt tolakodó.

Később megtudtam, hogy ez náluk teljesen természetes, hogy jön velem egy "utánfutó". Azt is hallottam, hogy elég rámenősek, és csak egy dolog téríti el őket a szándékuktól: ha a bátyám mondja azt, hogy erről a kapcsolatról szó sem lehet. Nem volt szükségem rá, hogy kipróbáljam ezt, de azért kíváncsi lennék, tényleg működik-e :). 

Ötödévesként is összefutottam egy arab sráccal, egy buliban. Táncoltunk, aztán meghívott egy kólára (mást nem akartam inni), beszélgettünk. Rövid időn belül megismertem az összes angol kifejezést, amit udvarlásnál lehet használni :). Aztán elhívott randizni. Mondtam, hogy nem kéne, van barátom (ez kicsit túlzás volt, de a cél érdekében egy füllentés belefér). Rámnézett, otthagyott, majd kb. 10 perc múlva visszatért és folytatta az udvarlást ott, ahol korábban abbahagyta. Nem volt könnyű lerázni, de aztán sikerült, nem is láttam többet.

Évekkel később is azt tapasztaltam, hogy elég rámenősek tudnak lenni, és ragaszkodóak. Egy pasit le kellett tiltanom a messengerben, mert egyszerűen nem hagyott békén, állította, hogy szerelmes belém (sosem találkoztunk), ha valamit mondtam, akkor nem hitte el (pedig igaz volt), újra és újra próbálkozott. Végül feladtam, és letiltottam, hogy végre nyugi legyen. Azóta nem hallottam róla, pedig ha tényleg komolyan gondolta volna, simán megtalál, de szerencsére nem akarta annyira. 

Jelenleg az egyik legkedvesebb barátom egy arab Egyiptomból, bár most nem ott él. Nagyon ritkán tudunk találkozni, de rendszeresen beszélünk telefonon, ismeri a páromat is (a gyerekekkel még nem találkozott, de mindent tud róluk), és készül meglátogatni minket. Ő nagyon kedves, jóindulatú, udvarias pasas, akiben persze arab vér csörgedez és néha kicsit rámenős, de azért megérti, ha valami nem tetszik nekem, normálisan meg tudok vele beszélni mindent. Jó, hogy van.