Azok közé tartozom, akik azt mondják: a korkülönbség nem számít.

Ez persze így egy kicsit sarkítás, de többé-kevésbé igaznak érzem. Két ember kapcsolatában nem a kor számít, ez valószínűleg az egyik legutolsó dolog, ami lényeges lehet. Ha barátságról beszélünk, akkor különösen így van. A legjobb barátaim egyike 3 évvel fiatalabb nálam, a másik meg 27-tel idősebb. De jól megértem magam az 5-10 évvel fiatalabbak éppúgy, mint a nagyjából 50-nel idősebbekkel. Legalábbis néhánnyal közülük. 

Szerelem esetén sem sokat számít a korkülönbség, hiszen szerelmes lehet mindenki, akárhány éves, és a szerelem tárgya sem feltétlenül korabeli. A nemi vágyra is igaz ez.

Amikor középiskolás voltam, nem tudtam mit kezdeni a korosztályommal, vagy inkább ők nem tudtak velem mit kezdeni. A tizenéves fiúknak ugyanis általában nem a nagymellű, kerekfenekű lányok tetszenek, inkább a cicababák, én meg nem az voltam. Már akkor is az idősebbeknek tetszettem inkább. Később is. De azért később előfordult olyan is, hogy a fiatalabbaknak. Egy idő után kiegyenlítődött a dolog. 

A legfiatalabb fiú, akivel valaha együtt voltam, 3 évvel volt fiatalabb nálam. A legidősebb pasas meg nagyjából 30-cal több. És emiatt soha nem éreztem magam kényelmetlenül. Sőt, igazából soha nem érzékeltem a korkülönbséget, csak utána jutott eszembe, hogy "hoppá, ez azért nem általános". És még csak azt sem mondhatom, hogy a legtöbb férfi az életemben nagyjából velem egyidős volt, mert inkább az idősebbek voltak jellemzőek, csak néhány korombeli. Igaz, az egyikhez férjhez is mentem, ő egy évvel idősebb nálam. De gondoltam én férjhezmenésre az egy évvel fiatalabb esetében is, meg a több mint 20 évvel idősebb esetében is, amikor épp olyan stádiumban volt a kapcsolatunk. Tehát állítom, hogy a korkülönbség nem számít. 

Nevezzük X.-nek. Neve, származása, életkora nem számít.

Az igazi férfivel úgy érzem magam, mintha enyém lenne a világ. Soha nem mondja ki, hogy szeret, lehet, hogy nem is érez így, mindig csak testekről beszél. De elfogadom tőle, mert férfi, és tudom, hogy számára az érzések nem annyira fontosak. Igaz, elképzelni sem tudom, hogy érzelmek nélkül tudna így viselkedni. De nem forszírozom. Én sem beszélek érzelmekről, mert nem számít. Volt, amikor nagyon tudtam volna szeretni. Aztán rájöttem, hogy nem tudnék vele élni, akkor meg inkább nem kéne szerelmesnek lenni :). Szóval lebeszéltem magam róla, és azóta jól vagyok.

X. úgy tud nézni, ahogy senki más. Rámmosolyog, megfogja a kezemet, átölel. Nem számít, hol vagyunk, nem számít, lát-e valaki. Állítólag nem szeret (bár azt sem mondta, hogy igen, azt sem, hogy nem), mégis úgy érzem magam, mintha fülig szerelmesek lennénk egymásba. Romantikus alkat, szeret kézen fogva sétálni, közben néha megcsókol. Mint egy lángoló szerelem kezdetén. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de csak mosolygok, ha vele vagyok.

X. tényleg igazi férfi. Férfias jelenség, sportos alkat. Rengeteg energia van benne. Szereti az életet: szeret motorozni, szeret csajozni, szeret enni, élvezi az egész életet. Jó barátai vannak, szép családja van - és ami fura: a felesége is pontosan úgy gondolkodik az életről, mint ő, tehát mindketten szabadon és boldogan élhetnek. Nem, tényleg nem tudom, mitől érzem úgy, hogy ő az igazi férfi, de úgy érzem. Talán mert mellette igazi nőnek érezhetem magam. Akkor is, ha nem mondja, hogy igazán nőies és szexis vagyok. Tudom, hogy így gondolja, és ez elég.